Az /e/ Foundation fejlesztette, és az Android 10-et Google-talanította hozzá.
Hirdetés
 

Bár az eddigi modellek sem voltak sikeresek, ismét van jelentkező a szuperbiztonságos telefonok piacára. Az /e/ Foundation által fejlesztett okostelefon lényege a "Google-talanított" Android 10, az /e/, valamint az a speciális appcsomag, amelyek együttesen adatszivárgást kiküszöbölő környezetet alkotnak. (Az /e/ operációs rendszer egy francia fejlesztő, Gaël Duval Android-változata. Duval komoly linuxos múltra tekint vissza, ő fejlesztette az egy időben meglehetősen népszerű Linux-disztribúciót, a Mandrake-et.)

A szuperbiztonságos mobilok iránti érdeklődés különösen a múlt évtized közepén, a Snowden-botrány kirobbanása után erősödött fel. 2014-ben kezdték el szállítani a Silent Circle és a Geeksphone kooperációjában készült Blackphone-t, aminek a gyártását a második kiadás után leállították. A következő évben jött egy magyar kísérlet, az azóta szintén nyomtatalanul felszívódott Secfone. aztán még abban az évben a Turing Robot Industries is piacra dobott egy extrabiztoságos mobilt. 2016-ban egy izraeli cég, a Sirin Lab is ráállt erre a réspiacra, és annyiban sikeresnek tekinthető, hogy mind a mai napig létezik, és árulja Finney nevű telefonját, melyet blockchain-telefonként hirdetnek, jelentsen az bármit is.

Az /e/ Foundation kezdetben csak egy biztonságos Android-változat fejlesztésével foglalkozott, amit a felhasználó egy útmutató alapján telepíthetett néhány támogatott telefonmodellre. Aztán a koncepció terebélyesedett: egyrészt kiderült, hogy az OS önmagában nem sokat ér, mert kellenek hozzá appok, sőt valamilyen felhős háttér is. Végül pedig egy telefonnal lett teljes a kép. Mostantól a Murena telefonokkal "appliance"-szé vált az /e/ Foundation mobilkoncepciója. A készülékek még csak előrendelhetők, a szállítást várhatóan június végén kezdik. (A telefonok egyébként Magyarországon is megrendelhetők, amihez magyar nyelvű felület is van.)

Tisztes hardver, szolid appkínálat

A 4G LTE-s Murena One egy tisztességesen összerakott phablet: 6,53 hüvelykes IPS LCD képernyő (2242×1080-as felbontás), 8 magos Mediatek Helio P60 processzor 2 GHz-es SoC-kal, 4 GB RAM-mal és 128 GB-os beépített tárhellyel. A készülék dual SIM-es, de az egyik helyre microSD kártya is tehető. A hátlapon három kamera: egy normál 48 megapixeles, egy széles látószögű, mélységérzékelős 5 megapixeles, valamint az előlapon egy 25 megapixeles szelfikamera. Fejhallgató-aljzat nincs, a 4500 mAh-s akkumulátor pedig USB-C-n lehet tölteni.

De itt ez másodlagos. Ezt a telefont ugyanis a Google-mentesített Androidért és a kiegészítő szolgáltatásokért érdemes venni. Mint a The Register tesztelője írta, ez a legkarcsúbb Android, amit valaha is látott. Mindössze 14 alkalmazásikon van a képernyőn, alul a dokkolóban pedig további négy. A telefon azonban az összes szokásos alapfunkciót lefedi – csak nem a szokásos alkalmazásokkal. A Maps térképalkalmazás az OpenStreetMapet használja, az e-mail kliens a K9 Mail forkja. A böngésző a Chromium egy elágazása beépített reklámblokkolással. A böngésző azt is elrejti a meglátogatott oldalak elől, hogy földrajzilag hol van a készülék.

A The Registernek egyetlen komolyabb kifogása volt a készülékkel szemben: a beépített alkalmazások szolgáltatásai időnként fapadosak, de jó esetben kiegészítőkkel okosíthatók. Ha valakinek további alkalmazásokra lenne szüksége, a Murena App Lounge alkalmazásboltban keresgélhet, ahonnan anonim módon is telepíthet appokat. A kínálatban ott van a Swiftkey, a Signal, a Telegram, a WhatsApp, a Twitter, a DuoLingo, a Skype és így tovább. Emellett third party alkalmazásboltok (FOSS F-Droid, Aptoide) bővítik a kínálatot.

A készülék mindenképpen kompromisszum: drágább (370 euró, kb 150 ezer forint), mint a hasonló kategóriájú-tudású mobilok. Ugyanakkor funkcionalitása korlátozott az egyéb androidos mobilokhoz képest. És még egy: a biztonság itt elsősorban azt jelenti, hogy a telefon nehezíti tulajdonosa nyomon követését. A Pegasust és az egyéb módú lehallgatásokat azonban nem védi ki.

Konzumer tech

A Burger King azt is MI-vel ellenőrizné, hogy mennyire kedves a kiszolgálás

A tengerentúlon még az idén elindul az a pilot program, amelynek során az alkalmazottakat hangvezérelt MI-headsetekkel szerelik fel.
 
Hirdetés

Produktivitás mint stratégiai előny: mit csinálnak másként a sikeres cégek?

A META-INF által szervezett Productivity Day 2026 idén a mesterséges intelligencia és a vállalati produktivitás kapcsolatát helyezi fókuszba. Az esemény középpontjában a META-INF nagyszabású produktivitási kutatásának bemutatása áll, amely átfogó képet nyújt a magyar vállalatok hatékonyságáról és működési kihívásairól.

Vezetői példamutatás és megfelelő oktatás, vállalatikultúra-váltás nélkül gyakorlatilag lehetetlen adatvezérelt működést bevezetni. Cikkünk nemcsak a buktatókról, hanem azok elkerülésének módjairól is szól.

EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT MA EGY PROJEKTMENEDZSERNEK TUDNIA KELL!

Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, csapattopológiáról. Folyamatos programok három teremben és egy közösségi térben: exkluzív információk, előadások, interaktív workshopok, networking, tapasztalatcsere.

2026.03.10. UP Rendezvénytér

RÉSZLETEK »

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.