A Solarin soha nem látott biztonságot ígér valószínűleg androidos alapokon.
Hirdetés
 

Az április végi sajtóértesülésekből már lehetett számítani rá, hogy érkezik a világ legbiztonságosabbnak titulált mobilja, de az alap infókon kívül nem sokat árult el a gyártó. A Sirin Labs terméke ma hivatalosan is bemutatkozott Londonban, viszont a dizájnon, illetve a készülék jellemzőin kívül még mindig nem teljesen tiszta, hogy pontosan milyen jellegű védelmet ígér a Solarin.

A nem annyira reklámozott oprendszer

A kifejezetten top cégvezetőknek kínált mobil esetében valamilyen szinten érthető a titkolózás, de a cég közleményéből egyelőre az sem derült ki, hogy milyen operációs rendszer fut a telefonon (természetesen Android). Egyelőre annyit árultak el a Solarinról, hogy két éves fejlesztőmunka eredménye, ami egyébként Svédországban és Tel Avivban zajlott.

A Solarin legfontosabb jellemzője, hogy minden létező támadás típus ellen tökéletes védelmet nyújt, amit nagy bátorság így kijelenteni, de egy erre épített termék esetében ez nyilvánvalóan kikerülhetetlen. A Sirin Labs a KoolSpan partnerségében alkotta meg a chip-to-chip 256 bites AES titkosítást, ami egyébként a katonai célú eszközök, hálózatok esetében is általánosan használt technológia.

A céges kommunikáció gondosan kerüli a „legbiztonságosabb” szó használatát, ami helyett a „lehető legerősebb mobilos védelem” kifejezést preferálja. A védelemnek eddig egyetlen módját árulták el a nagyközönségnek, amit egy fizikai kapcsoló testesít meg: ennek aktiválásával bekapcsol a Solarin pajzs módja, így a lefolytatott hívások, üzenetek, adatfolyamok titkosítottá válnak.

A mobil hardverével kapcsolatban már bőbeszédűbb a vállalkozás, így tudjuk, hogy egy 5,5 colos, QHD felbontású, Gorilla Glass 4 réteggel ellátott IPS panelt kapott. A hátlapon egy 23,8 megapixeles kamera felel a képekért, míg a vasat a Snapdragon 810 chipset hajtja meg ismeretlen mennyiségű RAM társaságában. A közzétett képekből és videóból az is kiderül, hogy igényes anyagokkal, bőrrel, fémmel dolgoztak a tervezők, így nem csak biztonságos, hanem dizájnos mobil is lett a végeredmény.

Megkérik az árát rendesen

A vételárról az Engadget munkatársai által készített interjúban akadtunk új információra, mivel a hivatalos közlemény ezt a lényeges körülményt nem érinti. A mobilért (és főleg a mögötte lévő technológiáért, szolgáltatásért) 14 ezer dollárt, azaz közel 4 millió forintot fognak kérni, ami jelentősen kevesebb az eleinte beharangozott 20 ezerhez képest.
 A Sirin Labs arra számít, hogy a készülék elsősorban az USA-ban, illetve Európában működő cégek csúcsvezetőit érdekelheti, akiknek minden pénzt megér, hogy az érzékeny adataikat biztonságban tudják. Az alapító számításai szerint a luxusmobilok piaca nagyjából 1,1 milliárd dolláros, ami töredéke a teljes eladásoknak, viszont ezek különlegessége a különleges anyagok használatában, a gyémánt díszítésben, vagy aranybevonatban merül ki.

A vállalkozás összesen 72 millió dollárnyi, magántőkéből származó befektetést kapott a készülék elkészítéséhez és forgalmazásához. Az értékesítés június 1-jén indul, aminek támogatásához London Myfair kerületében boltot is nyitnak, később (június végén) ezt további üzletek követik a Harrods áruházban és Knightsbridge-ben.

Konzumer tech

A Burger King azt is MI-vel ellenőrizné, hogy mennyire kedves a kiszolgálás

A tengerentúlon még az idén elindul az a pilot program, amelynek során az alkalmazottakat hangvezérelt MI-headsetekkel szerelik fel.
 
Hirdetés

Produktivitás mint stratégiai előny: mit csinálnak másként a sikeres cégek?

A META-INF által szervezett Productivity Day 2026 idén a mesterséges intelligencia és a vállalati produktivitás kapcsolatát helyezi fókuszba. Az esemény középpontjában a META-INF nagyszabású produktivitási kutatásának bemutatása áll, amely átfogó képet nyújt a magyar vállalatok hatékonyságáról és működési kihívásairól.

Vezetői példamutatás és megfelelő oktatás, vállalatikultúra-váltás nélkül gyakorlatilag lehetetlen adatvezérelt működést bevezetni. Cikkünk nemcsak a buktatókról, hanem azok elkerülésének módjairól is szól.

EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT MA EGY PROJEKTMENEDZSERNEK TUDNIA KELL!

Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, csapattopológiáról. Folyamatos programok három teremben és egy közösségi térben: exkluzív információk, előadások, interaktív workshopok, networking, tapasztalatcsere.

2026.03.10. UP Rendezvénytér

RÉSZLETEK »

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.