Iránban jóváhagyták az első olyan importtranzakciót, amelyet kirptovalutával fizetnek ki. A volumen egyelőre nem túl nagy: 10 millió dollár. A történelmi eseményről a Coindesk számolt be egy rövid hírben a Coindesk az iráni Tasnim hírügynökségre hivatkozva.
Akárcsak Magyarország, Irán is híján van devizának, bár utóbbi elsősorban a külső körülmények miatt. A közel-keleti országot az atomalku körüli huzavona miatt sújtja szankciókkal az USA és az Európai Unió. Az iráni kormány ezért jó ideje keresi a lehetőséget, hogyan tudná újraindítani bizonyos termékek kereskedelmét, és hogyan tudna enyhíteni az importhoz nélkülözhetetlen dollár hiányán.
2019-ben ezért is engedélyezték a kriptovaluta-bányászatot az országban, de csak szigorúan ellenőrzött körülmények között (tavaly év elején bezártak több mint 1600 illegális bányászfarmot. 2020 őszén pedig lehetővé tették, hogy a központi bank kriptovalutával finanszírozza az ország importját.
Technikailag egy ilyen ügylet akkor is a központi bank rendszerén keresztül valósul meg, ha az magántársaságok között jön létre. A központi bank fizetési platformját összekapcsolták egy olyan kereskedelmi rendszerrel, amelyen keresztül a vállalkozások kriptovalutákkal is tudnak fizetni külföldi partnereinek, a banknak pedig az engedélyezett bányászok tevékenységéből bőven van kriptokészlete.
Irán az új kriptovbaluta-birodalom?
Ami a jövőt illeti, arról Alireza Peyman-Pak, az ipari, bányászati és kereskedelmi minisztérium egyik vezető tisztviselője azt írta a Twitteren, hogy széles körben akarják alkalmazni a külkereskedelemben a kriptovalutákat és az okos szerződéseket. Legkésőbb szeptember végére ez általános gyakorlattá válhat, sőt a technológia olyannyira elfogadott, hogy a kormány a blockchain alapú riál közeli bevezetését tervezi.
Sokak szerint Irán stratégiája jó, a kriptovaluták alkalmazásával valóban képes lesz kijátszani a gazdasági szankciók egy részét. Erre egyébként korábban is volt példa: a Reuters a múlt hónapban számolt be arról, hogy iráni ügyfelek a Binance kriptotőzsdén keresztül finanszíroztak bizonyos olajügyleteket.
Irán ugyan még nem jutott el El Salvador szintjére, ahol 2021-ben hivatalos fizetőeszközként ismerték el a bitcoint, de nem tudni, mit hoz a jövő. Az Elliptic egy tavaly májusi jelentésében azt írja, hogy a világ bitcoinbányászatának 4,5 százaléka összpontosul Iránban. Ennek az elemzés szerint csak az egyik oka az olcsó áram, a másik inkább az, hogy a kriptovaluták segítik a szankciókkal sújtott ország export-import tevékenységét.
Az ötlettől az értékteremtésig – az üzleti réteg szerepe az adattudományi működésben
Az adattudomány valódi értéke ott válik láthatóvá, ahol az előrejelzések döntésekké, a döntések pedig mérhető üzleti eredményekké alakulnak. Ehhez azonban tudatos üzleti beágyazásra, mérési keretrendszerekre és következetes visszacsatolásra is szükség van.
EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT MA EGY PROJEKTMENEDZSERNEK TUDNIA KELL!
Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, csapattopológiáról. Folyamatos programok három teremben és egy közösségi térben: exkluzív információk, előadások, interaktív workshopok, networking, tapasztalatcsere.
2026.03.10. UP Rendezvénytér
Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak