Nemrég a világon elsőként csináltak hivatalos fizetőeszközt a bitcoinból, utóbb pedig kiderült, hogy geotermikus energiával futtatnák fel a kriptovaluta bányászatát.

Nayib Bukele salvadori elnök június elején okozott kisebb meglepetést világszerte, amikor bejelentette, hogy az amerikai dollár mellé a bitcoin törvényes fizetőeszközként való bevezetését tervezi a közép-amerikai országban. A 84 tagú kongresszus azóta 62 igennel el is fogadta a vonatkozó törvényjavaslatot, amelynek fő célja az elnök szerint a munkahelyteremtés lenne, elősegítve sok ezer, a formális gazdaságon kívüli rekedt ember pénzügyi integrációját.

Ahogy akkor írtuk, Salvadorban a Bukele általa idézett statisztika alapján is csak az emberek 30 százaléka rendelkezik bankszámlával, így szükségszerűen nagyon magas a szürkegazdaságban dolgozók aránya. Emellett a több millió külföldön dolgozó salvadori éves szinten 6 milliárd dollárt küld haza, amelynek egy jelentős része elvész a közvetítőkön, így a bitcoin használatával milliónyi alacsony jövedelmű család bevétele növekedhetne.

A salvadori kriptoutópia időközben újabb elemmel gyarapodott. Az elnök a Twitteren azt is bejelentette, hogy utasította a geotermikus energiatermeléssel foglalozó állami vállalatot, a LaGeoSV-t, hogy készítsen terveket az ilyen módon üzemeltetett bitcoinbányász létesítmények felállítására. Ezzel olcsó, 100 százalékban megújuló és érdemi károsanyag-kibocsátás nélküli energiaforrással látná el az új iparágat, amelynek egyébként ez az egyik legfontosabb kihívása.

Egyelőre csak látványprojekt

Mint kiderült, az ország első körben a Strike nevű digitális tárcát alkalmazza majd, hogy a platformmal való együttműködéssel alapozza meg a bevezetés megkezdéséhez szükséges pénzügyi infrastruktúrát. Ezzel szemben a Világbank már közölte, hogy a salvadori kormányzat kérése ellenére nem nyújt segítséget az új hivatalos fizetőeszköz implementációjához, éppen az említett környezeti terhelésre és a bitcoin forgalmának átláthatósági problémáira hivatkozva.

A Nemzetközi Valutaalap ugyancsak makrogazdasági, pénzügyi és jogi kifogásokat fogalmazott meg a kezdeményezéssel kapcsolatban, bár az óra ettől még gyorsan ketyeg: a jóváhagyásától számított 90 napon belül Salvadorban minden vállalkozásnak el kell majd fogadnia a Bitcoint az áruk vagy szolgáltatások ellentételezéseként, ez alól pedig csak az jelent kivételt, aki igazolhatóan képtelen biztosítani a tranzakciók feldolgozásához szükséges technológiát.

Visszatérve a geotermikus energiával ellátott bitcoinbányász farmokra, Bukele azóta további információt is megosztott a Twitteren az aktív tűzhányók felhasználásáról, amelyekkel Salvador elég jól el van látva. A LaGeoSV mérnökei ezek szerint márki is fúrtak egy új termálkutat, amelyre egy 95 megawattos erőművet telepítenének. Ez nagyságrendben megfelel például a debreceni erőmű villamosenergia-teljesítményének, ami önmagában nyilván nem világrekord, de jól mutat a salvadori bitcoinos projekt kommunikációjában.

Legutóbb május közepén számoltunk be róla, hogy a legfontosabb kriptovaluta akkor éppen évi 143 terawattóra fogyasztással működött (mozgóátlagokkal számolva), ezzel pedig összességében már meghaladta a világ villamosenergia-fogyasztásának nagyjából 0,65 százalékát. Ezt a mennyiséget jól érzékelteti az az összehasonlítás, hogy ha a bitcoin fizetőeszköz helyett egy önálló ország lenne, akkor a 27. legnagyobb energiaigényű állam lenne a Földön.

Piaci hírek

Az egész Zuckerberg-birodalomban felcsavarják az MI-t

A Facebooktól a Ray-Ban Meta napszemüvegekig mindenhol munkába áll a közösségi polip nagy nyelvi modelljének harmadik generációja, amely többek között valós időben, gépelés közben generál képeket.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.