Salvadorban nemsokára a törvényhozók elé kerül az a javaslat, ami az ország elnöke szerint több millió ember életére lesz majd hatással.
Hirdetés
 

Nayib Bukele salvadori elnök szombaton jelentette be, hogy a jövő héten a kongresszus elé küldi törvényjavaslatát a bitcoin törvényes fizetőeszközként való bevezetéséről a közép-amerikai országban. Bukele a Miamiban rendezett Bitcoin 2021 konferencián, egy videóban beszélt a kormányzat ezzel kapcsolatos tervéről, ami szerinte már rövid távon is munkahelyeket teremtene, és elősegítené sok ezer, a formális gazdaságon kívüli rekedt ember pénzügyi integrációját.

Ez utóbbit a Reuters beszámolója szerint az elnök morális kötelességnek nevezte, emellett a gazdasági növekedés lehetőségét is látja benne a hitelezéshez vagy a megtakarítási lehetőségekhez való hozzáférés, a befektetések, illetve a biztonságos pénzügyi tranzakciókon feltételeinek megteremtésén keresztül. Az általa idézett statisztika alapján Salvadorban az emberek 70 százalékának nincs bankszámlája, és ezzel összefüggésben az informális (szürke) gazdaságban dolgozik.

Bukele szerint a törvény elfogadása összességében milliók jövőjét határozhatja majd meg. A hírügynökség az országban márciusban indult Strike mobil fizetési alkalmazás nyilatkozatát is idézi, ami egyrészt üdvözli az új jogszabálytervezetet, másrészt együttműködést ajánl annak érdekében, hogy a bitcoin használata sikeres legyen. A miami konferencián éppen a Strike vezetője mutatta a salvadori elnök videóját, amit világszerte hallható nagy durranásnak nevezett.

Papíron jól hangzik

A bejelentésből kiderült, hogy a bitcoin bevezetésének egyértelmű (és kívülről nézve egyetlen nyilvánvaló) előnye a külföldön dolgozó salvadoriak által hazaküldött összegekben jelenne meg. Bukele szerint ez összességében 6 milliárd dollárt jelent éves szinten, amelynek egy jelentős része elvész a közvetítőkön. A bitcoin használatával ennek alapján több mint egymillió alacsony jövedelmű család összes bevétele évi több milliárd dollárral növekedhetne.

Az elnök később a Twitteren is közzétett egy legfeljebb tájékoztató jellegű, de látványos számítást. Ennek értelmében, ha a bitcoin aktuális, 680 milliárd dollárra tartott piaci kapitalizációjából indulunk ki, akkor ennek 1 százaléka is 25 százalékkal növelné a salvadori GDP-t, ha sikerülne az országban befektetni. Eközben a kriptovaluta 10 millió potenciális új felhasználót szerezne magának, miközben a szóban forgó 6 milliárd dollárnyi hazaküldött pénz is a rendszeren folyna keresztül.

A dolog másik oldala persze az, hogy a bitcoin árfolyama az utóbbi időben látványosan hintázik. Elon Musk Twitter-üzenetei az év elején történelmi csúcsra lökték a kriptovalutát, hogy aztán május közepén egy ellentétes irányú megnyilvánulással mindössze két óra alatt 17 százalékot gyengítsen rajta. Nem sokkal később a kínai központi bank csavart egyet az addigi korlátozásokon, és a bitcoin hosszú idő óta először nézett be a 40 ezer dollár alá, mindössze két hónappal a márciusi, több mint 60 ezres szintet követően.

Piaci hírek

Kikupálódott a szingapúri dohányosokra vadászó MI

A szigorú törvényeiről és magas technológiai szintjéről ismert városállam a tilos helyen dohányzókat is automatikus megfigyeléssel igyekszik tetten érni.
 
Hirdetés

A NIS2-megfelelőség néhány technológiai aspektusa

A legtöbb vállalatnál a megfeleléshez fejleszteni kell a védelmi rendszerek kulcselemeit is.

Az uniós direktíva felpezsdíti a magyar kiberbiztonsági piacot, az auditokból átfogóbb képet kapunk a gazdaság és az ország kiberképességeiről is. Interjú dr. Bencsik Balázzsal, az SZTFH kibervédelmi igazgatójával.

a melléklet támogatója a RelNet Technológia Kft.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.