Újabb határidő került a Tesla határidő-temetőjébe: jön a következő szoftverfrissítés, de a cég technológiája még azzal állna rá készen, hogy megkapja a teljes autonómiára vonatkozó engedélyeket.

A Tesla egy részvényre jutó nyeresége némileg meghaladta az előzetes piaci várakozásokat, míg összes bevétele kis mértékben elmaradt azoktól – derült ki a társaság szerdán közzétett harmadik negyedéves beszámolójából. A járműgyűrtó amerikai számviteli szabályok szerinti nyeresége ezúttal már elérte a 3,33 milliárd dollárt, ami több mint kétszeres növekedést jelent az előző év megfelelő időszakához képest, miközben a cég autóipari bevételei 55 százalékkal voltak magasabbak. Mindezek kapcsán azt is bejelentették, hogy a teljes évet tekintve valószínűleg elmaradnak majd a korábban kitűzött szállítási céloktól, de túlzónak tartják a kereslet mérséklődésével kapcsolatos félelmeket.

A vállalat vezérigazgatója ezúttal is igyekezett megnyugtatni a világgazdasági problémák és a Tesla magas árai miatt aggódó befektetőket: szerinte bizonyos logisztikai kihívások továbbra is fennállnak, és bár nem nevezné teljesen recesszióbiztosak a céget, úgy látja, hogy minden bizonnyal ellenállnak majd a recessziónak. Elon Musk korábban többször is megerősítette, hogy az idén idén msfészer több autót akarnak leszállítani a 2021-es 936 ezer darabhoz képest. A Tesla részvényeinek árfolyama így is 4,3 százalékkal gyengült a zárás utáni kereskedésben. Bár a vállalat minden megfontolás szerint gyorsan terjeszkedik, a befektetők folyamatosan a kereslet lassulására utaló jeleket figyelik.

A nagy dobás megint elnapolva

Kiderült az is, hogy a Tesla vezetéstámogató szoftvere 2022-ben már nem kapja meg a hatósági jóváhagyást arra nézve, hogy az általa vezérelt autók a volán mögött ülő aktív sofőr nélkül is közlekedhessenek. Jelenleg a Full Self-Driving nevű kiegészítő révén képesek a sávváltásra vagy az önálló parkolásra, a szabványos Autopilot funkció révén pedig emberi beavatkozás nélkül is kormányoznak, gyorsítanak és fékeznek a sávjukon belül. Mindez azonban nem jelent a gyakorlatban teljes autonómiát: Musk elsimerte, hogy a Teslák erre még nem állnak készen, bár az észak-amerikai felhasználók az év végéig olyan szoftverfrissítést ígért, amelynek révén a megszokott útvonalakon "hozzá sem kell majd érniük a kormányhoz".

A hatósági engedélyek beszerzése egy másik kérdés, és a Tesla dolgát ezzel kapcsolatban nem könnyíti meg, hogy az amerikai közlekedésbiztonsági hatóság 2016 óta már 38 vizsgálatot indított a járműveit érintő, 19 halálos áldozatot követelő balesetek ügyében. Egy másik probléma a marketing oldalán jelentkezik: bár a gyártó maga is hangsúlyozza ugyan, hogy az Autopilot rendszer nem biztosít teljes autonómiát, és folyamatos figyelmet követel meg a sofőröktől, a hatóság szerint az elnevezés azt sugallja, hogy sokkal többet tud a valós képességeinél. Hogy ez a gyakorlatban mit jelent, azzal kapcsolatban mi is idéztük október elején az IIHS csoport felmérésének eredményeit.

A Reuters vonatkozó riportjában olyan elemzőket idéz, akik szerint a Tesla elsődleges problémája a céges kommunikáció ellenére sem a szabályozás, hanem maga a szoftver, tekintettel az autonóm vezetés összetettségére. A vállalat ismét kudarcot vallott a saját maga által kitűzött határidőkkel a teljes önvezető képesség kifejlesztésében, pedig ez Elon Musk szerint is a Tesla jövedelmezőségének legfontosabb forrása lenne. Ő augusztusban arról beszélt, hogy már az idén elérik a legmagasabb szintű autonómiát, 2030-ra pedig egész hihetetlen eladási volumeneket lengetett be. Az idő azonban mindenkit, még a Teslát is egyre jobban szorítja az ilyen irányú ígéretek beváltásában; nem véletlen, hogy a piaci szereplők sorban visszakoznak a korábbi, nem egészen reális elvárásokat illetően.

Piaci hírek

CIO Hungary 2025: hogyan válhat veszélyessé egy félrenevelt MI?

Beszámolónk harmadik része a 16. CIO Hungary konferencia második napjáról, ahol a stresszes témák mellett a stresszcsökkentésről is sokat megtudhattunk.
 
Hirdetés

Digitalizáció a mindennapokban: hogyan lesz a stratégiai célból napi működés?

A digitális transzformáció sok vállalatnál már nem cél, hanem elvárás – mégis gyakran megreked a tervezőasztalon. A vezetői szinten megfogalmazott ambiciózus tervek nehezen fordulnak át napi működéssé, ha hiányzik a technológiai rugalmasság vagy a belső kohézió.

Azok a vállalatok, amelyek gyorsabban, intelligensebben és empatikusabban tudnak reagálni ügyfeleik kérdéseire, összességében értékesebb, hosszabb távú kapcsolatokat építhetnek ki.

CIO KUTATÁS

AZ IRÁNYÍTÁS VISSZASZERZÉSE

Valóban egyre nagyobb lehet az IT és az IT-vezető súlya a vállalatokon belül? A nemzetközi mérések szerint igen, de mi a helyzet Magyarországon?

Segítsen megtalálni a választ! Töltse ki a Budapesti Corvinus Egyetem és a Bitport anonim kutatását, és kérje meg erre üzleti oldalon dolgozó vezetőtársait is!

Az eredményeket május 8-9-én ismertetjük a 16. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2025 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.