A francia csapat öntanuló algoritmusának portréját előzetesen pár ezer dollárra taksálták. A Christie's aukcióján aztán megőrültek a licitálók.

Még nyáron számoltunk be róla, hogy a világon elsőként a Christie's őszi eseményén lesz majd lehetőség licitálni egy olyan képre, amelyet nem ember, hanem egy tanulásra képes algoritmus készített. Ez már önmagában is érdekes hír, de arra nem számítottunk, hogy az árverés kimenetele ilyen meghökkentő eredményt hoz.

Beárazták a gépet

A héten tartott aukción ugyanis az előzetesen 7-10 ezer dolláros árra belőtt portréért nem kevesebb mint 432 ezer dollárt fizetett egy telefonon licitáló személy. A beszámolók szerint a helyszínen többen azonnal az egekbe verték az árat, hogy aztán végül a távoli érdeklődő vigye a képet a fenti, sokkoló összegért.

A mű mögött álló társaság az algoritmus több más alkotását árulja közvetlenül is az interneten nagyjából 10 ezer euró körüli áron, de elképzelhető, hogy a történtek fényében kicsit újraértékelik az árcédulát. Igaz persze, hogy a képzeletbeli Edmond de Belamy nemest ábrázoló portré értékét nyilván növeli az, hogy aukciósház korábban soha nem bocsátott árverésre gép által készített művet.

Okos páros a francia triótól

A kép létrejötte a francia Obvious csapatának köszönhető. A háromfős vállalkozás tagjai művészként és mesterségesintelligencia-kutatóként definiálják magukat. Algoritmusukat a nyíltan elérhető "generatív ellenséges hálózat" (generative adversarial networks, GAN) technológiára építették, melynek lényege, hogy két mesterséges intelligencia versenyez egymással. Az első felel a képek megalkotásáért, a másodiknak pedig ki kell szúrnia azt, hogy az egy valódi, ember által festett alkotás-e, vagy a "rokon" kreálmánya. Az algoritmusok a kapott eredmények alapján folyamatosan finomítanak saját döntéseiken, így egymást trenírozva, sokszoros iterációt követőn egyre jobb képeket kaphatunk.

Az Obvious csapata 15 ezer XIV-XX. századi portrét "etett meg" a mesterséges GAN-tagjaival, majd egymásnak ugrasztották a két algoritmust. Az eredmény egy teljes sorozat lett a kitalált Belamy arisztokrata család tagjairól. Ahogy a fenti képeken is látszik, a gép ugyan nem hiperrealista stílusban dolgozik, de simán el lehetne hinni, hogy egy sajátságos ábrázolással alkotó (emberi) művész festményeiről van szó.

Cloud & big data

Podcastokat szinkronizál géppel a Spotify

A svéd szolgáltató egyelőre néhány népszerű podcastot igyekszik minél több emberhez eljuttatni. Természetesen az MI hatékony közreműködésével.
 
A világ a "cloud first" stratégiát követi. Nem kérdés, hogy a IT-biztonságnak is azzal kell tartania a tempót, de nem felejtheti, hogy honnan startolt.

a melléklet támogatója a Clico Hungary

Hirdetés

Jön a Clico formabontó cloud meetupja, ahol eloszlatják a viharfelhőket

Merre mennek a bitek a felhőben, ledobja-e szemellenzőjét az IT-biztonságért felelős kolléga, ha felhőt lát, lesz-e két év múlva fejlesztés cloud nélkül? A Clico novemberben fesztelen szakmázásra hívja a szoftverfejlesztőket a müncheni sörkertek vibrálását idéző KEG sörművházba.

Minden vállalatnak számolnia kell az életciklusuk végéhez érő technológiák licencelési keresztkockázataival. Rogányi Dániel és Vincze-Berecz Tibor (IPR-Insights) írása.

Miért ne becsüljük le a kisbetűs jelszavakat? 1. rész

Miért ne becsüljük le a kisbetűs jelszavakat? 2. rész

Miért ne becsüljük le a kisbetűs jelszavakat? 3. rész

A felmérésekből egyre inkább kiderül, hogy az alkalmazottak megtartása vagy távozása sokszor azon múlik, amit a szervezetük nem csinál, nem pedig azon, amiben egymásra licitál a többi munkáltatóval.

Ezért fontos számszerűsíteni a biztonsági kockázatokat

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2023 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.