A témában érintett kínai cég vezetője szerint 2025-ben indulhatnak az első járatok, miközben a nemzeti űrtechnológia képességek várhatóan 2027-re zárkózhatnak fel az USA szintjéhez.
Hirdetés
 

Három éven belül képes lehet arra a kínai ipar, hogy szuborbitális repülésekre vigye a különleges élményekre vágyókat. Erről a kormányzati támogatást is élvező CAS Space alapítója, Jang Ji-csiang nyilatkozott az állami médiának. A túra azonban a távol-keleten sem a köznép szórakozása lesz, mivel várhatóan 300-400 ezer dollárba kerül majd egy út. (Azaz nem sokkal kevesebbe, mint amennyiért az USA-ban indulnak útra mostanában az űrturisták. Igaz, az amerikai vállalkozások pénzügyi helyzetén a szó szerint egy vagyonba kerülő jegyek sem sokat segítettek.)

A vállalatvezető az iparág általános helyzetével kapcsolatban azt is elmondta, hogy a kínai űrtechnológia még ebben az évtizedben utoléri az Egyesült Államok szintjét. A helyzetre első kézből rálátó szakember szerint az ország már átlépett az űripar 2.0-ás korszakába, amit becslése alapján öt év múlva követhet a 3.0-ás időszak. Ekkora a CAS Space-nek és a hasonló területen mozgó vállalkozásoknak 5 és 14 tonna közé kell növelniük a rakéták hasznos teherbírását, globális műholdkonstellációt kell létrehozniuk, miközben kifejlesztik a újrafelhasználható rakétákat, illetve általában a gyártási- és üzemeltetési költségeket csökkentő megoldásokat találnak.

A CAS Space alapítója fontosnak tartja azt is, hogy Kínában kidolgozzák az űrmissziókra vonatkozó kereskedelmi üzleti modellt, valamint a navigációval, helymeghatározással, távérzékeléssel és alacsony pályáról biztosított interneteléréssel kapcsolatos köz- és magánszolgáltatások kereteit.

Kínában viszonylag későn, 2015-ben kezdték el a magáncélú űrkutatási projektek állami ösztönzését. Az azóta eltelt néhány évben azonban látványos fejlődést mutat a szektor. Egy nemrégiben készült jelentés szerint ma már több mint 370 vállalkozás fókuszál az űrkutatás valamely szeletére. Ezek fejlődését segíti az iparágba globálisan is komoly mennyiségben áramló tőke.

Amerika aggódva figyel

Mindeközben az Egyesült Államokban egyre idegesebben nézik, hol tart a kínai űrprogram. Az USA űrhaderejéért felelős frissen kinevezett altábornagy például épp a múlt héten beszélt kinevezési meghallgatásán arról, hogy Kína immár olyan képességek birtokában van, amivel megsemmisítheti az amerikai űreszközöket.

B. Chance Saltzman szerint "a legközvetlenebb fenyegetést az a tempó jelenti, amellyel stratégiai kihívóink - elsősorban a kínaiak - agresszívan törekszenek olyan képességekre, amelyek megzavarhatják, degradálhatják és végső soron akár meg is semmisíthetik műholdas képességeinket és földi infrastruktúránkat."

Piaci hírek

Szimulált elefántok leplezik le az önvezető rendszerek ügyetlenségét

Egy új benchmark azokat a megbízhatósági értékeléseket feszegeti, amelyekből nem igazán derül ki, hogy az önvezető modellek hogyan és milyen gyakran mondanak csődöt a váratlan helyzetekben.
 
Hirdetés

A jövőálló digitális megoldások sikere az üzleti értékteremtésben mérhető

Az informatikai fejlesztések gyakran technológiai kérdésként jelennek meg, pedig egy kódsor vagy digitális megoldás önmagában soha nem lehet végcél. A 4D Soft több mint 35 éve ennek szellemében fókuszál a projektek negyedik dimenziójára: az üzleti értékteremtésre.

A biztonság ’balra tolódása’ az alkalmazásfejlesztésben nem csak technikai kérdés. A DevSecOps-elvek érvényesüléséhez az IT-szervezet működését és más területekhez való viszonyát is újra kell szabni.

a melléklet támogatója a Clico

Hirdetés

A hibakeresés nem egyenlő az alkalmazásbiztonsággal

Építsünk olyan AppSec környezetet, amely csökkenti az alkalmazásfejlesztés kockázatait, de nem válik a gyors leszállítás akadályává!

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.