A Trump-adminisztráció legújabb célpontja a kínai kézben lévő közösségi alkalmazás, amelynek egyik legfontosabb piaca az Egyesült Államok. Az elmúlt napokban a kitiltástól a felvásárlásig minden opció előkerült.

A kínai ByteDance által üzemeltetett, és immár nagyjából 800 millió felhasználóval büszkélkedő TikTokra nem a napokban kezdett nyomás nehezedni, ám az eltelt pár napban szinte óráról órára változott az alkalmazás sorsa az Egyesült Államokban.

A siker átka

A TikTok alig pár éve kezdett világhódító körútba. Az USA-ban a felvásárolt Musical.ly és a kínában működő "ikertestvér" (a Douyin) párosításával 2018-ban debütált, és azonnal felkapott lett a fiatalok körében. Az életkor nem véletlen, hiszen a hálózat leginkább az alájátszott zenékre rövid videókban tátogó, táncoló, hülyéskedő tinikről vált ismertté. A platformban lévő potenciált sok híresség, sőt politikus is felismerte, így gombamód kezdtek szaporodni a TikTok-felhasználók.

A gyorsan jött siker azonban egyben átoknak is bizonyult az amerikai piacon. A Kínával finoman szólva sem baráti kapcsolatban lévő Trump-kormányzat a TikTok képében új támadási felületet talált. A probléma itt is ugyanaz, mint például a Huawei ellen életbe léptetett szankciók esetében. Amerika nemzetbiztonsági kockázatot lát abban, hogy állampolgárairól kínai szervereken gyűljön sok érzékeny személyes adat. Hogy valami fog történni az ügyben, az borítékolható volt az alapján, ahogy a TikTok kapcsán kormányzati szereplők az elmúlt hónapokban nyilatkoztak. Mike Pompeo külügyminiszter például azt mondta, hogy csak az töltse le az alkalmazást, aki szeretné személyes adatait a kínai kommunista pártra bízni.

Igaz, a TikTok sem ült ülbe tett kézzel. Természetesen a korábbi ügyekhez hasonlóan, itt is folyamatosan elutasítottak minden vádat, ám ennél tovább menve leszerződteték vezérigazgatónak a Disney egy magas rangú (és természetesen amerikai származású) menedzserét. A hírek szerint komoly pénzt fektettek lobbisták toborzásába is, valamint folyamatosan növelték a munkavállalói számot az USA-ban. Illetőleg volt olyan ötlet is, hogy többségi tulajdonrészhez juttatnának amerikai befektetőket, hátha így már nem bántja majd a szemét a platform az ottani kormányzatnak. 

Nix ugribugri

Múlt hét péntek estére viszont világossá vált, hogy a "héják" győztek. Akkor az amerikai elnök a tőle megszokott magabiztossággal már úgy nyilatkozott, hogy betiltja az alkalmazást. Hogy pontosan ezt milyen formában, milyen jogszabály alapján képzeli végrehajtani, azt nem fejtette ki Donald Trump. Az újraválasztására készülő elnök ugyanakkor az intézkedés időpontját másnapra, azaz szombatra ígérte.

Ezzel párhuzamosan az amerikai lapokban egy csomó spekuláció és benfentes információra hivatkozó anyag jelent meg a témában. Egyes lapok szinte kész tényként kezelték, hogy a kínai anyavállalat a Microsoftnak fogja eladni a TikTok tulajdonjogát, de más vevők neve is felbukkant. A vélelmezett ár állítólag 50 milliárd dollár körül van, de szintén sajtóértesülésekben jelent meg az az információ is, hogy ezt az összeget kevesli a ByteDance vezetője.

Bármennyire is eltökéltnek tűnt Trump pénteken, szombaton nem történt hivatalos lépés az alkalmazással szemben. A Fehér Ház szóvivője kérdésre válaszolva a vasárnapot vagy a hétfőt jelölte meg új időpontnak. Jöttek viszont további sztorik a sajtótól. Ezek közül a történtek (illetve nem történtek) alapján esélyesnek tűnt, hogy a Reuters értesülései bizonyulnak pontosnak, miszerint a ByteDance teljes amerikai üzletrészét leválasztja magáról. A hírügynökség szerint a TikTok által megszerzett és tárolt személyes adatok a Microsofthoz kerülnének, ugyanakkor a lap írásából az nem derült ki egyértelműen, hogy magát a céget is Redmond veszi-e meg.

Vasárnapra viszont érkezett egy újabb hivatalos bejelentés. A Microsoft ebben megerősítette, hogy előzetes tárgyalásokat folytat a TikTok bizonyos szeletével kapcsolatban. Ebben nagy szerepe lehet Trumpnak is, hiszen az írás azzal kezdődik, hogy az elnök személyesen találkozott a szoftveróriás vezérigazgatójával. Úgy tűnik, hogy a tárgyalóasztalon nem csak a TikTok amerikai üzlete, de a kanadai, ausztrál és új-zélandi piac is ott hever. A cég néhány patrióta lózung mellett még annyit közölt, hogy a tárgyalások lezárásáig (várhatóan legkésőbb szeptember közepéig) nem kíván többet nyilatkozni az ügyben.

Máshol sem látják szívesen

A TikTok egyébként nem kizárólag az Egyesült Államokban ütközik ellenállásba. Az alkalmazást egy törvénymódosítás miatt önként kivonták a speciális státuszt élvező hongkongi régióból, Indiából pedig egy áldozatokat is követelő határvillongás miatt vált nem kívánatossá az app. Utóbbi azért lehet nagyon fájó a cégnek, mivel az alkalmazás legnagyobb felhasználói tábora éppen Indiában volt. Pár napja pedig felmerült, hogy a lengyel kormány is kiebrudalná az appot. Az értesülések szerint a hivatalos ok az emberi jogok nem éppen ideális kínai kezelése lehet, ám a valódi indíték jó eséllyel az, hogy Varsó szoros szövetségese az USA-nak, és igyekszik ennek megfelelő döntéseket hozni.

Közösség & HR

Minden tizedik embernek mennie kell a Teslától

Hamarosan több mint tizennégyezer embernek kell új állás után néznie világszerte.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.