Nyilvánosságra hozták a kitiltási menetrendet. A kezdő- és végpont nem változott.

Nyáron döntött a brit kormány, hogy engedve az amerikai nyomásnak véglegesen kitiltja a Huaweit a brit távközlési hálózatokból. A héten közzétették a "huaweitelenítés" menetrendjét is.

Az már nyáron tudható volt, hogy az akció 2021-ben indul, és hat évet szán arra Nagy-Britannia, hogy a Huawei eszközeit végleg kivezesse távközlési hálózataiból. Ez azt jelenti, hogy 2027-ig az olyan infrastruktúrákban is le kell cserélni más szállítók gyártmányaira a hálózati berendezéseket, ahol mindvégig Huawei-eszközöket használtak. Ez még olyan, Európában kevésbé fontos hálózatieszköz-gyártókat is helyzetbe hoz, mint a japán NEC.

Szolgáltatást sem lehet venni

A kormány úgy hozta meg a döntését, hogy a brit kiberbiztonsági központ, az NCSC (National Cyber Security Centre) nyilvánosan soha nem állította, hogy talált volna kémkedésre utaló jeleket a Huawei eszközeiben. Ellenben az többször is előkerült a jelentéseiben, hogy a Huawei eszközei veszélyt jelentenek, mert a vállalatnál a mérnöki munka minősége alacsony szintű, a folyamatai pedig átláthatatlanok. Meg persze rendere felmerült az a vád is, hogy a kínai törvények szerint arra kényszeríthető, adjon át ügyfeleiről adatokat a kormányának. Mindezt megfejelte az amerikai embargó, ami miatt a kínai gyártó létfontosságú alkatrészekhez nem férhetett hozzá, és ez újabb kockázatot jelentett a Huawei-eszközök használóinak.

A nyilvánosságra hozott dokumentumok megerősíti azt az eredeti tervet, hogy 2021 szeptemberétől tilos lesz a már meglévő Huawei-eszközöket telepíteni az 5G-s hálózatokban, kiszervezett szolgáltatásmenedzsmentet azonban már áprilistól tilos lesz venni a kínai cégtől. A szabályok megsértőire súlyos, a vétkesek forgalmának 10 százalékáig kiszabható pénzbüntetés vár.

Boris Johnson kormányának digitalizációért felelős minisztere, Oliver Dowden szerint a világ egyik legbiztonságosabb távközlési rendszere jöhet létre az intézkedés nyomán. A brit kormány az egész folyamat levezénylésére 250 millió fontot (kb. 100 milliárd forintot) szán. Lesz is feladat bőséggel. Bonyolultabb lesz például a régi berendezések frissítéseinek telepítése. A jövő évtől csak olyan frissítés telepíthető, amit a kibervédelmi központ utasításai alapján a HCSEC (Huawei Cyber Security Assessment Center) átvizsgált és engedélyezett.

A brit kormány menetrendje szerint december 31-e után nem lehet Huawei-eszközöket vásárolni, tavasztól lép érvénybe a már említett szolgáltatásokra vonatkozó tilalom, szeptembertől pedig az új eszközökre vonatkozó telepítési tilalom. Két év alatt 35 százalék alá kell vinni a kínai gyártó súlyát a brit 5G-s hálózatokban, amit 2023 januárjától újabb szigorítások követnek majd.

Mobilitás

MI-vel védenék a britek az internetre szabadított óvodásokat

Az illetékes hatóság felmérése szerint egyre több kisgyerek jelenik meg a világhálón, akiknek a szülei is egyre nagyobb szabadságot engednek a digitális térben.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.