Két hete még azt magyarázták nagy hévvel, miért nem lesz végponti titkosítás az ingyenes Zoomban. Most bejelentették: mégis lesz.

Lesz végponti titkosítása az ingyenes Zoomnak, jelentették be a cég hivatalos blogján két héttel azt követően, hogy részletekbe menően indokolták, miért csak a fizetős változatban biztosítják ezt a lehetőséget (amire természetesen minden joguk megvolt). A titkosítással kapcsolatban a vállalatnak egyébként impresszív a botránykrónikája.

A globális koronavírus-járvány nagy sztárjáról (a cég állítólag felhasználótáborának bővülését is szépítette) április elején kiderült, hogy a marketingszövegekkel szemben a szolgáltatásban nyoma sincs végponti titkosításnak – miközben érzékeny környezetben is használták, például a brit kormány üléseinek a lebonyolításához.

A vállalat igyekezett gyorsan reagálni, és sebtében fel is vásárolt egy titkosítással foglalkozó startupot, majd bejelentette, hogy jön a végponti titkosítás – ha valaki fizet. Ha nincsenek a korábbi kommunikációs fiaskók, ez talán nem is vert volna nagyobb visszhangot. De voltak...

A döntés megosztotta a civil jogvédőket. Volt, aki észszerű kompromisszumnak tartotta, de sokan azzal vádolták a céget, hogy számukra csak a fizetős ügyfelek személyes adataink biztonsága fontos. (Az persze ezekből a véleményekből nem derül ki, hogy miért kellene egy profitorientált vállalkozásnak ingyenesen nyújtania bármilyen szolgáltatást.)

Nem lesz alapértelmezett

A mostani blogbejegyzés szerint egyeztettek polgárjogi és gyermekvédelmi szervezetekkel, titkosítási és biztonsági szakértőkkel, kormányzati képviselőkkel – szóval mindenkivel –, és arra jutottak, hogy ingyenes és fizetős változatban is engedélyezik az end-to-end titkosítást. Aki azonban ezt akarja használni, plusz azonosításon kell átesnie, például SMS-sel kell bizonyítania, hogy a megadott telefonszáma valóban működik. Ezzel kívánják csökkenteni annak esélyét, hogy a létrehozott fiókokkal vissza lehessen élni.

Korábban a cég álláspontja az volt, hogy azért csak a fizetős változatban engedélyezik a szolgáltatást, mert így tud eleget tenni a hatóságok felé az adatszolgáltatási kötelezettségének, ha bírósági végzés birtokában a nyomozó hatóságok hozzá akarnak jutni bizonyos információkról a platformon zajló kommunikációról. Ingyenes fiókot ugyanis személyhez szorosan nem kötődő adatokkal is lehetett csinálni. Ha egy ilyen fiók csatornáján törvénysértő kommunikációt folyt, a felhasználókat is nehezebb volt visszakövetni.

Az alapértelmezett egyébként az adatátvitel közbeni titkosítás lesz, az end-to-end titkosítást kézzel kell bekapcsolni. Ennek az a logikus magyarázata, hogy csak az utóbbihoz kéri a fent említett külön azonosító adatokat a szolgáltatás. De van más ok is.

A funkciót az adminisztrátorok szabályozhatják csoportszinten, emellett az online meetingek házigazdái megbeszélésenként is ki-be kapcsolhatják. Ez utóbbinak az a magyarázata, hogy a végponti titkosítás használó megbeszélésekbe sem hagyományos telefonvonalról, sem SIP vagy H.323 protokollt használó konferenciarendszerekről nem lehet bekapcsolódni.

A titkosítás dizájnját a cég közzétette a GitHubon.

Biztonság

Nem tetszik Moszkvának, hogy orosz appokat rakott ki alkalmazásboltjából az Apple

Az orosz Facebookként is emlegetett VK szerint pár napja mindenféle indok és előzetes jelzés nélkül tűntek el alkalmazásai az App Store kínálatából. A Kreml szóvivője ennek kapcsán arra biztatta honfitársait, hogy váltsanak Androidra.
 
Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.
Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.