A kanadai szoftvergyártó cég tizenöt év után a Vector Capital tulajdonából a KKR-hez kerül.

Új tulajdonosa van a kanadai Corel szoftvergyártó cégnek – értesült a Techcrunch. A KKR nevű befektető társaság a lap értesülése szerint egymilliárd dollárt fizetett a cégért a Vector Capitalnak, amely 2003-tól tulajdonosa a Corelnek.

A felvásárlást hivatalosan még nem jelentették be. Ugyanakkor a Techrunchhoz eljutott egy olyan belső feljegyzés, amely szerint az ügyletet lezárták, és a Corel hivatalosan is része a KKR cégcsaládjának, és akár már a héten kiadhatnak erről közleményt is.

Lesz pénz a további növekedésre

A belső feljegyzés szerint a KKR-nek komoly tervei vannak a Corellel, amihez tőkét is adna, hogy a szoftvergyártó növekedését felgyorsíthassa. A növekedést részben a meglévő portfólió (pl. WordPerfect, Corel Draw, WinZip, PaintShop Pro) hatékonyabb értékesítésére, részben felvásárlásokra alapoznák. Az elmúlt években Corel főleg a kisebb ígéretes startupok megszerzésére koncentrált. 2016-ban a San Franciscó-i székhelyű, innovációsmenedzsment-eszközöket fejlesztő Mindjet nevű céget szerezte meg, 2018-ban pedig a dizájntervező appot fejlesztő berlini Garvit GmbH-t, majd pedig a virtualizációs szoftvereket fejlesztő Parallel került a tulajdonába.

Az új tulajdonos állítólag azt is közölte a feljegyzés szerint, hogy nem tervez elbocsátásokat.

Mivel a Corel magántulajdonban van, teljesítményéről keveset lehet tudni. A Vector Capital még azt sem közölte, hogy a szoftvergyártó termékeinek mennyi felhasználója van. A pénzügyi eredményekről is csupán annyit közölt az eddigi tulajdonos, hogy a cég rendkívül jövedelmező. Most a belső feljegyzésből még az is kiderül, a Corel különböző szoftvereinek összesen több millió felhasználója van.

Nagy múltú cég sok kanyarral

Az 1985-ben alapított cégnek voltak már jobb időszakai is. Eredetileg kutatólaborként alapították, majd a CorelDRAW piacra dobásával lettek igazán sikeresek, így a 90-es évek közepére Kanada legnagyobb szoftvercégévé váltak. 1996-ban szerezték meg a WordPerfect szövegszerkesztőt, amit akkor a Microsoft Word ellenfelének szántak. A kezdeti sikerek után azonban – főleg a Microsoftnak a Windowsból adódó helyzeti előnye miatt – nem sikerült megszorítani a piacon a Wordöt.

A Corel sokáig tőzsdei cégként működött. Az ezredfordulón kialakult dotcom-válság azonban erősen megtépázta, így jól jött, hogy 2003-ban a Vector Capital felvásárolta, és egyben ki is vezette a tőzsdéről.

Ha igaz a mostani egymilliárd dolláros vételár, a Vector számítása bejött, a Techcruch szerint ugyanis annak idején ennek töredékét fizette a cégért. A vállalatnak mind a mai napig a grafika a fő profilja, termékeinek zöme valamilyen grafikai vagy kép- és videofeldolgozó szoftver (CorelDRAW, CorelCAD, PaintShop Pro stb.). Emellett számtalan egyéb segédprogram van a portfóliójában, köztük például a 2006-ban megszerezett WinZIP archiváló szoftver.

Az új tulajdonos, a KKR diverzifikált portfólióval rendelkező globális befektető társaság. (A Vector Capital ezzel szemben főleg technológiai cégekre koncentrált.) Az energetikától és a közműszolgáltatástól kezdve az egészségügyön és a kiskereskedelmen át az üzleti szolgáltatásokig szinte minden ágazatban vannak befektetései.

Piaci hírek

Lepacsizott az Amazon a német versenyhivatallal, de máris jön az újabb ügy

Az online birodalom megússza a bírságot, és 30 napon belül megteszi a szükséges változtatásokat, amelyekre az év eleje óta zajló trösztellenes vizsgálat értelmében szükség lehet. Ugyanakkor az EU pont ma indított újabb, drágának ígérkező aktát.
 
Könnyen érthető, de fejlett védelmi megoldások nélkül nehezen elhárítható módszert követnek a bizalmas információk ellopására utazó kiberbűnözők.
A VISZ éves INFOHajó rendezvényén az agilitás nagyvállalati alkalmazhatósága és tanulhatósága volt az egyik kerekasztal témája. Az ott elhangzottakat gondolta tovább Both András (Idomsoft), a kerekasztal egyik résztvevője.

Ez a nyolc technológia alakítja át a gyártást

a Bitport
a Vezető Informatikusok Szövetségének
médiapartnere

Az Oracle átáll a féléves verzió-életciklusra, és megszünteti az ingyenes támogatást üzleti felhasználóknak. Mire kell felkészülni? Dr. Hegedüs Tamás licencelési tanácsadó (IPR-Insights Hungary) írása.
Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthetően, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport kilencedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2019 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.