A gyártó ez év első negyedévében sem tudta termőre fordítani az üzletágat.
Hirdetés
 

Szinte az össze negyedévben kiemelt figyelmet fordít a sajtó a Nokia pénzügyi eredményeire, de a 2014 első három hónapja még fontosabb lehet annak eldöntésében, hogy pontosan milyen üzlet köttetett a két vállalat között. A Nokia most közzétett számai arról tanúskodnak, hogy a finnek életük legjobb döntését hozták meg, amikor eladták az egész mobilos üzletágat, hiszen a továbbra is nagyon kis piaci részesedéssel bíró divízió még mindig veszteséges.

Minden ok, kivéve a mobilt

Akkor még derűsebb a kép, ha vetünk egy pillantást a cég globális mutatóira. A Nokia 2014 Q1 időszakban 304 millió eurós üzemi nyereségről számolt be, ami az egy évvel ezelőtti, hasonló időszakban elért eredményekhez képest (254 millió euró) 20 százalékos növekedést jelent, viszont az ünnepi, 2013 utolsó negyedévi mutatóktól 26 százalékkal elmaradt: akkor 409 millió euró üzemi nyereséget hozott össze a vállalat.

A fenti eredmények annak fényében még jobban értékelhető, ha tudjuk, hogy a már hivatalosan is a Microsofthoz tartozó Devices & Services üzletág viszont komoly lejtmenetben van. A divízió bevételei 30 százalékkal csökkentek 2013 első negyedévéhez viszonyítva (2,77 milliárd kontra 1,93 milliárd euró), amivel a veszteség az előző év hasonló időszakában produkált 120 millióról 326 millióra emelkedett. A Nokia szokásához híven most sem közölte, hogy az egyes készülékfajtákból mennyit sikerült értékesíteni, mindössze annyi információval szolgált, hogy mind a hagyományos, mind az okoskészülékek területén visszaestek az eladások.

Rajeev Suri: a Nokia új vezérigazgatója május 1-től

Ha a mobilos üzlet leválik a cégről, akkor a következő negyedévben a Nokia egyre jobb eredményekkel szolgálhat, mivel a többi üzletág, ha csak minimális mértékben is, de pozitív mutatókat hozott a legutóbbi negyedévben. A legjobb állapotban egyértelműen a hálózatok építésével foglalkozó Networks van, ami 216 millió eurós üzemi nyereségről számolt be, de még a HERE is fel tud mutatni egy 10 milliós profitot.

A nagy kérdés: hogyan tovább?

A finn vállalat pénzügyileg megkönnyebbülve vághat bele az év következő hónapjaiba, amihez egy új CEO is csatlakozott Rajeev Suri  személyében. A Microsoft előtt az a hatalmas feladat áll, hogy valahogy termőre fordítsa azt, amit megvett, azt azonban egyelőre nem lehet tudni, hogy Nadella csapata milyen stratégiát alkalmaz majd a következő időszakban.

A következő hónapok az átmenetről fognak szólni, aminek első jeleként a MS már egy új reklámfilmmel meg is ágyazottA Nokia név egy ideig még szerepelni fog a Microsoft kommunikációjában, ahogy az is kiderült, hogy a Nokia X vonalat is viszik tovább azért, hogy a szoftvercég szolgáltatásait minél szélesebb körben teríthessék.

Mobilitás

Ingyenes appal biztosít biztonságos forrásjelölést az Adobe

A gyártó bejelentette az Adobe Content Authenticity alkalmazás publikus bétáját, amelynek segítségével örök áron ellenőrizhetővé és kezelhetővé tennék a képek forrását igazoló metaadatokat.
 
Hirdetés

Exkluzív szakmai nap a felhők fölött: KYOCERA Roadshow a MOL Toronyban

A jövő irodája már nem a jövő – hanem a jelen. A digitális transzformáció új korszakába lépünk, és ebben a KYOCERA nemcsak követi, hanem formálja is az irányt. Most itt a lehetőség, hogy első kézből ismerje meg a legújabb hardveres és szoftveres fejlesztéseket, amelyekkel a KYOCERA új szintre emeli a dokumentumkezelést és az üzleti hatékonyságot.

Azok a vállalatok, amelyek gyorsabban, intelligensebben és empatikusabban tudnak reagálni ügyfeleik kérdéseire, összességében értékesebb, hosszabb távú kapcsolatokat építhetnek ki.

a melléklet támogatója a One Solutions

Hirdetés

Digitalizáció a mindennapokban: hogyan lesz a stratégiai célból napi működés?

A digitális transzformáció sok vállalatnál már nem cél, hanem elvárás – mégis gyakran megreked a tervezőasztalon. A vezetői szinten megfogalmazott ambiciózus tervek nehezen fordulnak át napi működéssé, ha hiányzik a technológiai rugalmasság vagy a belső kohézió. A valódi előrelépéshez olyan infrastruktúrára, szolgáltatásokra és partneri támogatásra van szükség, amelyek nemcsak technológiai válaszokat adnak, hanem üzletileg is működőképes megoldásokat kínálnak.

CIO KUTATÁS

AZ IRÁNYÍTÁS VISSZASZERZÉSE

Valóban egyre nagyobb lehet az IT és az IT-vezető súlya a vállalatokon belül? A nemzetközi mérések szerint igen, de mi a helyzet Magyarországon?

Segítsen megtalálni a választ! Töltse ki a Budapesti Corvinus Egyetem és a Bitport anonim kutatását, és kérje meg erre üzleti oldalon dolgozó vezetőtársait is!

Az eredményeket május 8-9-én ismertetjük a 16. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2025 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.