Őszinte, pontos elemzés a közösségi médiáról egy 19 éves tollából.

A Facebook felhasználóinak elöregedése, a tinédzserek elvándorlása, Zuckerberg játszóterének elfáradása állandó témája a kutatócégeknek, elemző szakembereknek. Született azonban egy írás egy 19 éves egyetemista jóvoltából, amiből több kiderül a fiatalok és a közösségi szolgáltatások viszonyáról, mint a százalékokkal, grafikonokkal telepakolt jelentésekből.

Andrew Watts az Austini Egyetem (Texas) hallgatója és egy hosszú bejegyzésben veszi sorra a legnépszerűbb közösségi oldalakat, illetve azt, hogy ezekhez milyen viszony fűzi a fiatalokat. Azt ő maga is elismeri, hogy a vélemény még nyomokban sem reprezentatív, és kizárólag a szerző, illetve a környezet véleményét hordozza, mégis érdemes foglalkozni vele, mert több rendkívül pontos és érvényes gondolat található benne.

Facebook

„Számunkra a Facebook halott. A Facebook valami olyasmi, amit mindenki használt korábban, mert menő volt, de most már olyan, mint egy kínos családi vacsora, ahonnan nem lehet lelépni”, szól az ítélet a világ legnépszerűbb közösségi oldaláról. Ezek után Andrew többször is ellentmondásba kerül induló állításával, mivel ő és kortárai úgy érzik, hogy ennek ellenére kénytelenek egy fiókot fenntartani, mert akkora a nyomás az ismerősök, családtagok felől, ami miatt egyszerűen nem hagyhatják el az oldalt.

  • A fiatalok jellemzően a csoportok miatt lépnek be – ahogy átnézték a friss posztokat, már lépnek is ki.
  • Az Üzenőfal tökéletesen használhatatlan, érdektelen, az ott megjelenő reklámok elviselhetetlenek
  • A Facebook Messenger részét azonban gyakran használják
  • A bulik utáni beazonosításra, első kapcsolat felvételre továbbra is jó eszköz

Instagram

A fotómegosztó szolgáltatás második helyen történő szerepeltetése, illetve a vele kapcsolatban leírtak azt mutatják, hogy jelenleg ez A legfontosabb közösségi színtér a fiatalok szemében. Sőt, ez a leginkább és valóban használt szolgáltatás, az aktivitás is nagyságrendekkel nagyobb itt, mint a Facebookon, azért lehetséges, hogy egy kiposztolt kép 800 követővel is több lájkot kap, mint egy FB bejegyzés ezres baráti kör mellett.

  • Sokkal nyugodtabban lájkolnak és kommentelnek itt, nincsenek annyira szem előtt, mint a Facebookon
  • Nincs visszakövetési kényszer, így a feed azt fogja tartalmazni, amire az ember ténylegesen kíváncsi
  • Az Instagramon megjelenő tartalom lényegesen minőségibb, mivel a felhasználók feltöltés előtt foglalkoznak a képekkel
  • Az idősebb generáció még nem jelent meg itt tömegesen, de elég népszerű ahhoz, hogy érdekes legyen
  • Nincsenek idegesítő, érdektelen linkek, cikkek, tartalmak a fotók között

Twitter

A mikroblogot a tinédzserek többsége ugyanúgy nem érti kristálytisztán, ahogy az idősebb generáció tagjai. Minden iskolai közösségben van egy megszállott mag, akik gyakran, és tudatosan használják, de ők vannak kisebbségben. Andrew a twitterezőket három fő csoportba osztja:

  • Akik rendszeresen és elsősorban önkifejezésre, illetve panaszkodásra használják
  • Akik azzal a reménnyel posztolnak bármit, hogy azt a jövőbeli főnökük majd olvasni fogja
  • Végül azok, akik csak fogyasztók, és legfeljebb RT-zik, azaz újra közzéteszik a tweeteket.

Snapchat

A Snapchat a fiatalok egyik legdinamikusabban terjedő és legkreatívabb eszköze az önkifejezéshez, ami elsősorban az app My Story funkciójának köszönhető. Andrew szerint ez az a szolgáltatása, ahol a tinédzserek önmaguk lehetnek, ahol képesek megőrizni az identitásukat. Itt nincs nyomás, nincsenek kellemetlen követők, csak a barátok, akik szívesek megmutatják egymásnak, hogy mennyire hajoltak el az előző esti buliban.

Míg a többi felületen a fiatalok görcsösen figyelik, hogy a megosztásik hogyan szerepelnek, mennyi lájkot kapnak, és ha nem sikeres egy kép, akkor törlik, addig a Snapchaten ez nincs így. Mivel a közölt, átküldött fotókat, tartalmak automatikusan törlődnek, sokkal felszabadultabban osztják meg azt, amit máshol lehet, hogy nem is tennének.

Tumblr/Yik Yak/Medium

A Tumblr főleg az anonimitása miatt érdekes és izgalmas, ahol anélkül lehet követni blogokat, közösségeket, hogy az ember felfedné magát. Az URL-hez nem kötődnek nevek, személyiségek, és a lényeg itt is a korábban hangoztatott könnyedség, szabadság. A Yik Yak egy aránylag új szereplő a közösségi média piacén, ahol nincsenek profilok, követők: ami vicces, az a lista elejére kerül, ami pedig nem, az eltűnik a süllyesztőben. Végül a Medium is sorra kerül, mint a fiatal generáció kedvelt blogger helyszíne, ami azért érdekes, mert a tartalmak mellé az ajánló rendszer miatt közösség is képes szerveződni.

Időközben megjelent Andrew Watts a témát még jobban kifejtő második bejegyzése, amiben a YouTube, a Vine, a Google+, a Reddit és egyéb közösségi csatornák kerülnek sorra.

Közösség & HR

A jó oldalon is készülnek az MI-modellek feltörésére

A sebezhetőségek feltárásának egyik módja, amikor különféle trükkökkel próbálják rendellenes működésre bírni a mesterséges intelligenciát, és ezeket az erőfeszítéseket is az automatizálás emelheti új szintre.
 
Hirdetés

A VR szemüveg nem csak a szórakoztatóipart forradalmasítja

A virtuális valóság világa folyamatosan fejlődik. Az új technológiák és a fejlesztések segítségével a felhasználók eddig soha nem tapasztalt módon merülhetnek el a digitális élményekben. Ebben a cikkben bemutatjuk a VR szemüvegek típusait, és azt is végigvesszük, hogy milyen áttöréseket hozott a virtuális valóság az élet különböző területein.

Bejelentési kötelezettségük elmulasztása, és a szabályoknak való sorozatos meg nem felelés komoly pénzbírságot vonhat maga után.
Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.