Könnyebb, erősebb, gyorsabb, ám az újdonságai mind a vállalati AR/VR-alkalmazások fejlesztését segítik.

Az, hogy az MWC ma már milyen széles területet ölel fel, jól mutatja, hogy a Microsoft is Barcelonában mutatta be a HoloLens új kiadását. Bár még nem szállítják az új headsetet, az előrendelhető, így az ára is ismert: 3500 dollár, azaz mindössze 500 dollárral drágább, mint az első kiadás fejlesztői változata. Azt azonban minden elemzés kiemeli: ez nem valamiféle drága konzumer játék, hanem egy olyan vállalati alapeszköz, amihez iparági alkalmazásokat kell/lehet fejleszteni. A Microsoft egyébként nem AR-ről (Augmented Reality) vagy VR-ről (Virtual Reality) beszél, hanem következetesen mixed reality eszköznek hívja a HoloLenst.

Mint a valós idejű 3D-s fejlesztői platformot készítő Unity írja a blogján, itt az elsődleges célközönség az autóipar, az ingatlanfejlesztés (elsősorban az épülettervezés), az edtech (education + technology) megoldásokat fejlesztő cégek vagy épp a klinikai gyógyászat. (A Unity véleményére azért is érdemes figyelni, mert a Microsoft mellett a Facebooktól a Magic Leapig lényegében az iparág minden szereplőjével együttműködik.)

Ezek a technikai újdonságok

A második kiadás megszületéséhez négy év kellett. De ez alatt a négy év alatt voltaképpen két verzióváltás történt, az eredetileg második kiadásnak szánt eszköz azonban végül nem került ki a fejlesztőlaborból.

A HoloLens gyakorlati alkalmazása szempontjából két fontos újítás történt. A headsetet viselők számára kulcsfontosságú a kényelem (egy többkilós szerkezetet nem lehet órákig használni). A kettes kiadás szénszálas háza révén sikerült pár grammot spórolni: az első kiadás 579 grammjával szemben ez jóval felszereltebben is csupán 566 grammot nyom. A headset üvege egyszerűen fel-le hajtható, és ezt már a szemüvegesek is kényelmesen használhatják.

A másik kulcselem a látómező. Az első kiadás mindössze 35 fokos látómezőt biztosított, ami a használatát is erősen korlátozta. Az új generáció viszont már 70 fokos, és fokonként 47 pixelt tartalmaz – ebben messze az iparág legjobbja, még a kis méretű betűket is jól olvashatóan tudja megjeleníteni.

Javítottak a térérzékelésen, a headset kapott egy Time of Flight (ToF) nevű új térérzékelőt, valamint szemmozgás-követő rendszert. A virtuális tárgyak manipulálásához pedig nem kell már mozgástanfolyamot végezni a speciális mozdulatok elsajátításához, mert természetesen mozdulatokkal is interakcióba lehet lépni velük.

Az erőt a Qualcomm Snapdragon 850 processzora adja, amit egy saját fejlesztésű HPU (Holographics Processing Unit) is segít (korábban Intel processzort használtak). De van a headsetben például ötpontos mikrofon, térhangzás és minden, ami kell.

Kinectet a vállalathoz!

Szintén Barcelonában mutatták be Azure Kinect fejlesztőkészletet. Ez egy vállalati környezetben használható kamera. Van benne egy ugyanolyan térérzékelő szenzor (ToF), mint a HoloLensben, egy 12 megapixeles kamera, valamint egy hétmikrofonos érzékelőrendszer. Ennek alkalmazására már példa is van: az Ocuvera olyan kórházi megfigyelő rendszert épített az Azure Kinectre kórházaknak, amely a különböző környezeti változókat figyelve képes előrejelezni az ápolószemélyzetnek, ha egy beteg várhatóan el fog esni. Ez fontos probléma, hiszen ilyen balesetből csak az USA-ban évente 11 ezer a halálos kimenetelű. A nyár elején megjelenő Azure Kinect 400 dollárért szintén előrendelhető.

Vannak rá szolgáltatások is. Az új headsethez is elérhető a tavaly nyáron még az előző HoloLenshez bemutatott Dynamics 365 Remote Assist és Layout (a két alkalmazásról itt írtunk részletesebben). Emellett jött egy új is, a Dynamics 365 Guides, amivel egyes munkafolyamatokhoz lehet készíteni HoloLens-szel használható virtuális dokumentációt, amivel gyorsabban betaníthatók a dolgozók.

Mi lesz a régi alkalmazásokkal?

Nagy kérdés, hogy mi lesz azokkal, melyek a headset első kiadására készültek. Ez nem csak az operációs rendszer, a Windows Holographic OS frissülése miatt lehet probléma, hanem főleg a headset technikai paramétereinek a változása miatt.

A Microsoft már létrehozott egy oldalt, ahol azok is felkészülhetnek HoloLens-alkalmazásaik portolására, akik még nem rendelkeznek az új kiadással. Emellett az új verzióhoz készült egy fejlesztő eszköz is, a Mixed Reality Toolkit v2. Ez egyelőre bétás, márciusban várható az RC1.

Mobilitás

Operátorát is kilőtte volna az MI-vezérelte drón, hogy célt érjen

Ez ilyen műfaj: ha fegyvered van, az bármikor elsülhet. És ha elsül, akár téged is eltalálhat. Különösen akkor, ha az MI ujja feszül a ravaszra.
 
Valószínűleg soha. A piackutatók szerint a felhő mellett is dinamikusan növekszik a hosting iránti igény.

a melléklet támogatója a vshosting

Létezik egy ortodox irányzat, mely szerint a jelszavak legyenek minél hosszabbak és összetettebbek, valamint cseréljük azokat minél gyakrabban. Valóban ettől lesznek a rendszereink biztonságosabbak? Pfeiffer Szilárd (Balasys) írása.

Miért ne becsüljük le a kisbetűs jelszavakat? 2. rész

Miért ne becsüljük le a kisbetűs jelszavakat? 3. rész

A felmérésekből egyre inkább kiderül, hogy az alkalmazottak megtartása vagy távozása sokszor azon múlik, amit a szervezetük nem csinál, nem pedig azon, amiben egymásra licitál a többi munkáltatóval.

Ezért fontos számszerűsíteni a biztonsági kockázatokat

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2023 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.