A cég előállt egy startupoknak szánt gazdaságos csomaggal. Több mint valószínű, hogy nem ez rántja helyre pénzügyileg a közösségi platformot.

Tegnap újabb kanyart vett a Twitter alkalmazásprogramozási felületével (API) kapcsolatos, január óta pörgő sztori. A közösségi platform tegnap ugyanis előállt egy új, közepes szintű csomaggal azon fejlesztők számára, akiknek a minimális lehetőséget biztosító olcsó opció kevés, a méregdrága nagyvállalati szolgáltatás pedig megfizethetetlen.

A Twitter API Pro nevet kapó változatot a céges kommunikáció szerint kifejezetten "kísérletező startupokra" szabták. Az új csomag havonta 1 millió tweet feldolgozását teszi lehetővé és 300 ezer üzenet küldhető ki különböző automatizált megoldásokkal, továbbá keresési lehetőséget biztosít a hálozaton közzétett korábbi bejegyzések teljes archívumához. Mindezt "potom" havi 5000 dollárért.

A bejelentést kommentáló üzenetek között elsöprő többségben voltak a negatív reakciók. Egyesek a felhasználásalapú árazást hiányolták, mások szerint abszurd ötlet, hogy egy átlagos startup képes lenne évente 60 ezer dollárt költeni ilyen célra. Végezetül ott vannak a pragmatikusok, akik szerint teljesen mindegy, mit csinál a Twitter, a fejlesztők többségét már úgyis sikerült magától végleg elmarnia.

Előbb lőnek, és aztán se nagyon kérdeznek

A platform adataira saját szolgáltatást, funkciókat építő külső fejlesztők kálváriája idén év elején kezdődött azzal, hogy hirtelen és minden előzetes bejelentés nélkül elkezdtek működésképtelenné válni az API-ra építő megoldások. Néhány nap káosz és találgatás után kiderült, hogy nem technikai hibáról, hanem szándékos módosításról van szó, amit a Twitter finoman szólva sem elegáns módon igyekezett utólag megmagyarázni.

Ezt követően márciusban élesedett az új, immár jórészt fizetős változatokra épülő rendszer. Az ingyenes változat minimális és nagyon korlátozott hozzáférést biztosít az API-hoz, de a havi 100 dolláros Basic csomaggal sem megy sokra az erre építő fejlesztők többsége. Mostanáig az ettől komolyabb hozzáférésre vágyók csak a havi 42 ezer (!) dolláros nagyvállalati opciót választhatták, amennyit értelemszerűen szinte senki nem volt képes vagy hajlandó megfizetni. 

Ez a szélsőséges csomagpolitika azonnal éles kritikát kapott, amire végül most reagált a Twitter a Pro csomag bevezetésével. Az 5000 ezer dolláros havi számla ugyanakkor borítékolhatóan nem fog osztatlan sikert aratni. Különösen úgy, hogy mióta tavaly ősszel Elon Musk birtokába került a cég, a menedzsment döntéseit maximum egy káoszelméletben jártas tudós lehet képes követni.

Közösség & HR

Ismerni véljük, félünk tőle és kevesen használjuk, mi az?

Ha hinni lehet egy hazai kutatás eredményeinek, akkor a válasz természetesen a mesterséges intelligencia, illetve a szövegalkotásra trenírozott generatív algoritmusok.
 
A világ a "cloud first" stratégiát követi. Nem kérdés, hogy a IT-biztonságnak is azzal kell tartania a tempót, de nem felejtheti, hogy honnan startolt.

a melléklet támogatója a Clico Hungary

Hirdetés

Jön a Clico formabontó cloud meetupja, ahol eloszlatják a viharfelhőket

Merre mennek a bitek a felhőben, ledobja-e szemellenzőjét az IT-biztonságért felelős kolléga, ha felhőt lát, lesz-e két év múlva fejlesztés cloud nélkül? A Clico novemberben fesztelen szakmázásra hívja a szoftverfejlesztőket a müncheni sörkertek vibrálását idéző KEG sörművházba.

Minden vállalatnak számolnia kell az életciklusuk végéhez érő technológiák licencelési keresztkockázataival. Rogányi Dániel és Vincze-Berecz Tibor (IPR-Insights) írása.

Miért ne becsüljük le a kisbetűs jelszavakat? 1. rész

Miért ne becsüljük le a kisbetűs jelszavakat? 2. rész

Miért ne becsüljük le a kisbetűs jelszavakat? 3. rész

A felmérésekből egyre inkább kiderül, hogy az alkalmazottak megtartása vagy távozása sokszor azon múlik, amit a szervezetük nem csinál, nem pedig azon, amiben egymásra licitál a többi munkáltatóval.

Ezért fontos számszerűsíteni a biztonsági kockázatokat

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2023 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.