A J.P.Morgan vezére a 17. századi holland tulipánőrülethez hasonlította a bitcoin sikerét. Csak szerinte ez utóbbi sokkal veszélyesebb.
Hirdetés
 

Mindössze pár jól célzott mondat kellett J.P.Morgan vezérigazgatójától, Jamie Dimontól ahhoz, hogy a bitcoin árfolyama néhány óra leforgása alatt 4200 dollár fölötti árfolyamáról 3900 dollár közelébe menjen. Dimon a CNBC egy New York-i konferenciáján azt mondta, hogy a bitcoin (lényegében az összes kriptovaluta) csalásra épül. Semmivel sincs benne több, mint ami a világ első nagy modern krachját okozó holland tulipánőrületben.

Bár Dimon főleg a bitcoinról beszélt, sok megállapítása általában a kriptovalutákra vonatkozott. És nem is nagyon eredeti a véleménye, az elmúlt években többen is hasonlóságot véltek felfedezni a 17. századi holland tulipánbuborék és a kriptovaluták, főleg a bitcoin árfolyamának rendkívül gyors emelkedése között. A hasonlósággal már négy éve is foglalkoztunk, amikor a bitcoinnak először – és akkor sokakat meglepő mértékben – ugrott meg az árfolyama.

A tulipánőrület kialakulása összefügg a világ első tőzsdéjének megalapításával, erre 1602-ben, Amszterdamban került sor. Akkor még senki sem tudta, hogy a tőzsde működéséhez hozzá tartoznak az időnkénti őrületek és pánikok, azaz amikor mindenki venni akar egyszerűen azért, mert őrületesen nagy üzletet lát benne, illetve amikor mindenki eladni akar, hogy mentse a korábban befektetett pénzét (illetve annak maradékát). A képlet viszonylag egyszerű: nagyon népszerűvé vált a tulipán, ezért mindenki azt akart venni. A tulipánkereskedést 1637-ben a holland tőzsdékre is bevezették. Mivel az árfolyam gyorsan emelkedett, egyre többen fektették pénzüket ebbe. Végül persze a kereslet elkezdett csökkenni, és a spirál elindult lefelé, és pillanatok alatt dőlt be az árfolyam. (A képet persze árnyalja, hogy a buborék kialakulásában több tényezőnek, többek között bizonyos törvénynek is volt szerepe.)

Itt alapvető szükséglet a szabályozás

Dimon szerint a sztori csak rosszul végződhet, mivel a bitcoinnak van egy alapvető hiányossága, amely minden deviza esetében kell ahhoz, hogy jól működjön: a jogi háttér. Szkeptikus azzal kapcsolatban, hogy a hatóságok hosszú ideig meg fogják engedni, hogy egy deviza a rendszereiken kívül létezzen. Példaként Kínát hozta, ahol az állam be akarja tiltani a kriptovalutákkal történő kereskedést. (A távol-keleti országban, amely egyébként a kriptovaluták legnagyobb piaca, a közelmúltban tiltották be a kriptovaluta-kibocsátásra épülő befektetőszerzést, az ICO-t.)

A bitcoinnak lehet ugyan piaca, de az egy nagyon korlátozott piac – mondta a Bloomberg tudósítása szerint a vezérigazgató. Dimon példái beszédesek: ha valaki Észek-Koreában vagy Venezuelában él, esetleg drogkereskedő, annak alkalomadtán jobb, ha bitcoinban üzletel, mintha amerikai dollárban.

Ha azonban a J.P.Morgannél egy kereskedő elkezdene bitcoinnal kereskedni, Dimon azonnal kirúgná. Egyrészt ellentétes a bank szabályzatával, másrészt szerinte azt is bizonyítaná, hogy az illető hülye – és mindkét lehetőség veszélyes – mondta.

A blockchain viszont mehet

Dimon arról is beszélt, hogy különbséget kell tenni a bitcoin és a mögötte álló elosztott főkönyvi rendszer, a blockchain technológia között. Ez utóbbival a J.P.Morgan is kísérletezik, de még hosszú az út, amíg eljutunk az alkalmazásáig. A J.P.Morgan aktív tagja a Project Quorumnak, és azon keresztül a Microsoft Azure-ban folytatott kísérleteinek, de benne vannak a Hyperledger Projectben is, melyen keresztül az IBM tavaly elindított blockchain-platformját támogatják. Úgy tűnik, Dimon egyelőre nem vár gyors áttörést ezektől a kezdeményezésektől.

Sokan egyébként túlzónak tartják a J.P.Morgan vezérigazgatójának szavait. Egy a Bloombergnek nyilatkozó befektetési igazgató azzal együtt, hogy merésznek gondolja Dimon kijelentéseit, szintén az óvatosság híve. Szerinte ugyanis a kriptovaluták árfolyama nagyon kiszolgáltatott a manipulációnak. Ezt paradox módon mi sem bizonyítja jobban, mint Dimon kijelentéseinek hatása az árfolyamra. A Chicago Board Options Exchange elnök-vezérigazgatója, Ed Tilly szerint viszont ideje lenne elfogadni, hogy az emberek igenis be akarnak fektetni bitcoinba, mert hisznek az árfolyam emelkedésében.

Piaci hírek

Kikupálódott a szingapúri dohányosokra vadászó MI

A szigorú törvényeiről és magas technológiai szintjéről ismert városállam a tilos helyen dohányzókat is automatikus megfigyeléssel igyekszik tetten érni.
 
Hirdetés

A NIS2-megfelelőség néhány technológiai aspektusa

A legtöbb vállalatnál a megfeleléshez fejleszteni kell a védelmi rendszerek kulcselemeit is.

Az uniós direktíva felpezsdíti a magyar kiberbiztonsági piacot, az auditokból átfogóbb képet kapunk a gazdaság és az ország kiberképességeiről is. Interjú dr. Bencsik Balázzsal, az SZTFH kibervédelmi igazgatójával.

a melléklet támogatója a RelNet Technológia Kft.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.