Újabb lépést tett a blockchain technológia vállalati alkalmazása irányába a Microsoft. A Coco Frameworkkel igyekszik kiküszöbölni a technológiának azokat a problémáit, melyek alkalmatlanná teszik arra, hogy vállalati környezetben is alkalmazni lehessen.
A vállalat 2015-ben indította el az Azure-ben Blockchain as a Service szolgáltatását az Azure-ben, ami többek között azért is volt fontos lépés, mert a világ legnagyobb pénzintézeteinek háromnegyede Azure-ügyfél. És a technológiai elsődleges felhasználója épp ez a szegmens lehet.
Csupán egy évet kellett várni a következő lépésre: 2016 őszén jelentették be, hogy a Bank of America Merril Lynch a Microsofttal olyan blockchain keretrendszer fejlesztésébe kezd – természetesen a felhős szolgáltatásra építve –, melyet más pénzintézetek is tudnak majd használni. A napokban bejelentett Coco Framework némileg más. Nem egy n-edik elosztottfőkönyv-ipmlementáció, hanem csupán a különböző implementációkhoz biztosít olyan infrastrukturális hátteret, amely kiküszöböli a kriptopénzeknél alkalmazott rendszerek hátrányait.
A Coco nyílt forráskódú, bár a forráskód megnyitására még várni kell (a tervek szerint 2018 elején jelenik meg a GitHubon). A nyíltság abból a szempontból is igaz, hogy a keretrendszer bármely blockchain protokollal képes együttműködni. Az Ethereum-integráción már dolgoznak, és ehhez olyan partnereket tudtak maguk mellé állítani, mint az Intelt (aki a Hyperledgeren belül futó Sawtooth projekt révén érdekelt a témában), a J.P.Morgant (Project Quorum) és az R3 konzorciumot (Corda).
A Coco nem ágazatspecifikus
A bejelentésben Mark Russinovich, az Azure technológiai igazgatója, hangsúlyozza, hogy olyan keretrendszert akart fejleszteni, amit a témával foglalkozó startupok éppúgy tudnak alkalmazni, mint a kiskereskedelmi cégeknek, az egészségügyi ágazat vagy a pénzügyi szektor.
A keretrendszerrel azokat a problémákat akarták kiküszöbölni, melyek a kriptopénzek mögötti főkönyvi rendszerekben szükségszerűen benne vannak ugyan, de akadályozzák a technológiai felhasználását egy jóval szigorúbban szabályozott környezetben.
A Coco Framework helye a blockchain ökoszisztémában

(Forrás: Microsoft)
Ezeket a már működő mrendszereket ugyanis úgy alakították ki – írja Russinovich –, hogy anonim szereplők közötti tranzakciók esetén is teljesen transzparens és ellenőrizhető (hamisíthatatlan) legyen a rendszer. Emiatt minden tranzakciónak a hálózat összes szereplője számára egyértelműnek kell lennie, amihez számításigényes konszenzusos algoritmust kell alkalmazni (hiszen minden csomóponton végrehajtódik minden tranzakció).
Ez a nyilvános blockchain hálózatok integritásához elengedhetetlenek, ám vállalati környezetben komoly akadályává válnak például a méretezhetőségnek, és maga a folyamat is nagyon lassú a vállalati elváráshoz képest.
A Coco ezeknek a szűk keresztmetszeteknek a felszámolását ígéri. Például az adatbázisokéval összemérhető az átviteli sebességet és a késleltetést, elosztott irányítású hálózati szabálymenedzsmentet, és üzletspecifikus titoktartási modelleket biztosít. A forráskódot várhatóan jövő év elején nyitják meg.
CIO kutatás
Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?
Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.
Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!
Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.
HPE Morpheus VM Essentials: a virtualizáció arany középútja
Minden, amire valóban szükség van, ügyfélbarát licenceléssel és HPE támogatással - a virtualizációs feladatok teljes életciklusát végigkíséri az EURO ONE Számítástástechnikai Zrt.
Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?