Azure-ból nyújt blockchain platformot a kísérletezni vágyó pénzügyi szolgáltatóknak.

Nem a bitcoin izgatta fel a Microsoftot, hanem a mögötte álló technológia, amely olyan ígéretesnek tűnik, különösen a pénzügyi szektorban való alkalmazása, hogy a redmondiak sem akarnak kimaradni belőle.

Az Azure-ban olyan játszóteret, lényegében egy blockchain platformot hoztak létre, amelyben a pénzügyi cégek kísérletezhetnek a technológiára épülő szolgáltatásokkal. A Microsoft azonban nem az eredeti bitcoinos alapokra építkezik. Az üzletbe ugyanis bevett egy brooklyni startupot is, a ConsenSyst, amely a blockchain egy továbbgondolását, az Ethereum Project eddigi eredményeit próbálja átültetni a gyakorlatba.

Az Ethereum lényegében általánosítani próbálja azt az elosztott főkönyvi rendszert, amely pontosan és meghamisíthatatlanul rögzíti a bitcoinnal történő peer-to-peer tranzakciókat. A 2009-ben elindított projekt mára olyan fázisba érkezett, hogy gyakorlatban is alkalmazható. Annyiban több, mint a blockchain, hogy az Ethereumban bárki létre hozhat ún. virtuális pénzt, pontosabban elszámolási egységet, és meghatározhatja azokat a szabályokat, hogy miként jön létre egy ilyen elszámolási egység, és azt is, hogy ezek miként cserélhetnek gazdát a rendszerben.

Ezek az Ethereum saját programozási nyelvén kódolt szerződések a rendszer építőkövei. Legnagyobb előnyének azt tartják, hogy ha egy ilyen szabályrendszert rögzítettek, abban utána senki, még a létrehozója sem tud belenyúlni, ami egyben kizárja a tranzakciók később megkérdőjelezhetőségét. A rendszer ugyanis onnantól, hogy elindult, teljesen automatikussá válik.

A rendszer betonbiztos módon rögzíti az elszámolási egységet, és biztosítja a felek megbízható azonosítását is anélkül, hogy bárkinek fel kellene adnia az anonimitását. Aki csatlakozik az Ethereumhoz, egyben része lesz az elosztott rendszernek is.

Kísérleti laboratórium

A Microsoft pénzügyi szolgáltatások üzletágának egyik igazgatója, Marley Gray azzal magyarázta a szolgáltatás bevezetését, hogy nehéz feladat a blockchainnel kísérletezni, és kellően költséges is ahhoz, hogy a pénzügyi cégek és a biztosítók csak úgy belefogjanak.

A Microsoft egyébként az Ethereum Blockchain as a Service-t – ami elsősorban fejlesztői és tesztkörnyezetet biztosít – összekapcsolhatóvá teszi más Azure-szolgáltatásokkal. A Cortana Analytics gépi tanulás rendszer, a Power BI, az Azure Active Directoryt, az Office 365 és a CRM Online egyaránt bekapcsolható a platformon létrehozott elosztott rendszerekbe.

A redmondi vállalatnak már ügyfeleket is sikerült találnia az új szolgáltatáshoz, állítólag négy globális pénzügyi szolgáltatóval állapodott meg.

Hatékonyabbá kell tenni a pénzpiac működését

A pénzügyi szektor szereplői egyre többet költenek új technológiákra, melyektől azt várják, hogy csökkennek a költségeik, miközben a hatékonyságuk nő. Az egyre kevésbé érdekel bárkit is, hogy hol és milyen cégek fogadják el a bitcoint fizetőeszközként (tavaly óta többek között a Dell, a PayPal és a Microsoft is elfogadja), bár kétségtelen, hogy egyre több jel – legutóbb például az Európai Bíróság egy döntése – mutat arra, hogy a virtuális fizetőeszköz teljes jogú szereplője lesz a világgazdaságnak. A kriptopénz mögötti technológia viszont komoly befektetéseket generált.

Az egyik leglátványosabban fejlődő cég, a 21 Inc., amely csak idén tavasszal 120 millió dollárt kapott kockázati befektetőktől. A 21 Inc. az egyik leginnovatívabb szereplője a bitcoinos világnak. Nem ragadtak le a fizetési szolgáltatásoknál, hanem elsősorban a mögöttes technológia minél szélesebb körű kiaknázására koncentrálnak. Ebbe persze belefér az is, hogy koncepciót dolgozzanak ki a dolgok internete és a bitcoinbányászat összekapcsolására. Legújabb projektjükkel, a Raspberry Pi 2 alapokra épített 21 Bitcoin Computerrel azonban sokkal nagyobb léptékben gondolkodnak: az internetes gazdaság átalakítása a cél, aminek része például a netre kapcsolódók megbízható azonosítása is. És erre mind próbál megoldást nyújtani a startup.

Szigorúan a pénzügyi szektor nézve a NASDAQ kísérletét érdemes megemlíteni. A NASDAQ Private Marketen folyó részvénytranzakciók kezelését biztonságosabbá tegye azzal, hogy a tranzakciók könyvelését automatizálja és valós idejűvé teszi a blockchain technológiával.

Mindezek alapján úgy tűnik, a pénzügyi szektor idegenkedése a bitciontól kezd alábbhagyni. Persze a kriptopénz terjedését nem nézik jó szemmel, hiszen az távlatilag komoly veszélyt jelent a hagyományos pénzre épülő szektorra. Azt azonban kezdik belátni, hogy a technológia olyan új üzleti lehetőségeket is ad, amikre korábban nem is gondoltak.

Cloud & big data

Sikeres volt a számítógéppel irányított kiborgcsótányok bevetése

Az új megközelítés megoldaná a több robotból álló rendszerek navigálásának olyan problémáit, mint amilyen a robotok ütközése, az ismeretlen környezethez való alkalmazkodás vagy az energiahatékonyság.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.