Kísérleti projekt indult a NASDAQ-on a bitcoin elszámolórendszerének a hasznosítására. Megismétlődik a klondike-i aranyláz esete?

Kicsiben készül nagy dobásra a NASDAQ: kísérleti projekt indul a bitcoin főkönyvét biztosító blockchain technológiájának alkalmazására a tőzsdei kereskedésben. Azaz megint csak azoknak lesz igazuk, akik nem a bitcoinra, hanem a mögötte kifejlődött, és igencsak hatékonynak mutatkozó technológiákra tesznek. Jól járnak, akik célgépeket fejlesztenek bitcoinbányászoknak, és jól jár mindenki, aki felismeri, hogyan lehet kamatoztatni más iparágakban a bitcoinhoz kapcsolódó technológiákat.

A NASDAQ nem úttörő

Amivel most a NASDAQ próbálkozik, nem új ötlet. Mindössze két hónapja foglalkoztunk egy fiatal amerikai startup céggel, amely több mint 110 millió dollár kockázati tőkét kapott bitcoin technológiák fejlesztésére. A 21 Inc. ugyanis azon dolgozik, hogy a blockchain felhasználási lehetőségeit kiterjessze, hogy például a Qualcomm hathatós támogatásával az Internet of Things eszközökben is lehessen alkalmazni.

A NASDAQ elindított egy kísérleti projektet, hogy a 2014-ben indított Nasdaq Private Marketen folyó részvénytranzakciók kezelését biztonságosabbá tegye azzal, hogy a tranzakciók könyvelését automatizálja és valós idejűvé teszi.

A NASDAQ szerint ebben a folyamatban nagy előrelépés lenne a blockchain technológiájának alkalmazása, mert sokkal megbízhatóbb, mint a jelenlegi módszerek. A The Wall Street Journal e témával foglalkozó cikkében idézik Robert Greifeld NASDAQ-elnök véleményét, aki az evolúció eredményének nevezte a protokoll tőzsdei felhasználását.

Real time könyvelés

A Nasdaq Private Market elsősorban tőzsdére lépés előtt álló cégek részvényeivel foglalkozik. Jelenleg 75 cég lépett be. A NASDAQ rendszere abban segít ezeknek a cégeknek, hogy a magánforgalomban történő részvénytranzakciók átláthatóbbak és biztonságosabbak legyenek. A kísérleti program bevezetéséig az egyes tranzakciókat (akár a tulajdonosok közötti részvénycserét, akár egy befektető bevonását követő tranzakciókat) ügyvédek hitelesítették, aminek az átfutása három nap. Az új rendszerrel viszont egy-egy tranzakció a megkötése pillanatában könyvelődik a rendszerben.

Mivel ez egy decentralizált rendszer, a folyamatból kiiktathatók a bankok, klíringházak vagy más közvetítők.

Mint minden újdonságnál, itt is vannak óvatosabbak, akik a decentralizáltságtól féltik a tőzsdei rendszerek integritását.

Cloud & big data

Minirobottal váltanák ki a gyomortükrözést

A kutatási stádiumban lévő új megoldás könnyebbé és lényegesen elviselhetőbbé tenné a páciensek vizsgálatát. Mindez nagy segítséget jelentene például a bélrák elleni harcban.
 

CIO KUTATÁS

AZ IRÁNYÍTÁS VISSZASZERZÉSE

Valóban egyre nagyobb lehet az IT és az IT-vezető súlya a vállalatokon belül? A nemzetközi mérések szerint igen, de mi a helyzet Magyarországon?

Segítsen megtalálni a választ! Töltse ki a Budapesti Corvinus Egyetem és a Bitport anonim kutatását, és kérje meg erre üzleti oldalon dolgozó vezetőtársait is!

Az eredményeket május 8-9-én ismertetjük a 16. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Mit tartogat a jövő ebben a rendkívül dinamikusan fejlődő környezetben?
Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2025 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.