Bár Donald Trump felfüggesztette a technológiai részvényeket is padlóra küldő vámok egy részét, a bizonytalanság nem szűnt meg, a magasabb árak és a spórolósabb ügyfelek pedig rendesen alátehetnek a mesterséges intelligenciában utazó nagyvállalatok elképzeléseinek.

Ugyan vannak már arra mutató jelek, hogy az új gazdasági környezetben a nagy technológiai vállalatok is átütemezhetik MI-infrastrukturális fejlesztéseiket, általában még nem látszik, hogy megtorpantak volna az elképesztő összegű beruházások. A The Wall Street Journal ezzel kapcsolatban a Citigroup becslését idézi, amelynek értelmében a Microsoft, a Meta, a Google és az Amazon együttesen több mint 270 milliárd dollárt költene idén újabb MI-adatközpontok építésére. A hozamokat tekintve azonban egyre kétségesebb, hogy ezek a "moonshot" befektetések tényleg tarthatják-e az eddigi növekedési ütemet.

A WSJ az Amazon példáján keresztül festi le a helyzetet. A TD Cowen technológiai elemzője a cikkben felidézi, hogy a vállalat Amazon Web Services (AWS) cloud részlegénél eddig 4 dolláros bevételnövekedést sikerült elérni minden elköltött 1 dollár után, a generatív mesterséges intelligencia esetében azonban megfordult ez az arány. Az Amazon itt már csak 20 centet hoz be 1-1 befektetett dollárjával, ami még akkor sem indokolja a pénzszórást, ha idővel közelebb kerülnek majd az AWS beruházásainak eredeti hozamához.

Nem segít, hogy senkinek sincsenek pontos adatai

A cikkben szokás szerint felhívják rá a figyelmet, hogy az Amazon sem közöl konkrét kiadásokra lebontott jelentéseket, így mindenképpen becsült arányokról van szó a korábbi és az újabb eredmények alapján. Az viszont minden piaci szereplőnél látszik, hogy mennyire meredek a generatív MI jövedelmezőségéhez vezető út, és semmi sem garantálja, hogy mindenki el is jut rajta a célig. A költségek ugyanis igen magasak (sőt egyre magasabbak) a technológia fejlesztését és üzemeltetését tekintve is, az MI-szolgáltatások pénztermelő képessége azonban tele van bizonytalansággal.

Az MI-chatbotok például látványos dolgokra képesek ugyan, de üzleti környezetbe való beépítésük az ügyfélszolgálati szerepkörökben és más területeken sem igazán sikeres, nem beszélve a technológia meghatározó hibáinak – a mesterséges intelligencia hallucinációra való hajlamának vagy a hamis információk generálásának – megoldatlan kérdéseiről. A Futurism összeállítása ezzel kapcsolatban emlékeztet rá, hogy az OpenAI már havi 200 dollárt kér a ChatGPT teljes hozzáféréséért, de a prémium előfizetéseken is csak még több pénzt bukik.

Az elfajult kereskedelmi háború és az ellátási láncokat felforgató vámtarifák közepette kérdés, hogy eljön-e az a pont, amikor a sok tízmilliárd dolláros fejlesztési terveket lobogtató nagyvállalatok is félrerántják a kormányt. Az Amazon a WSJ szerint erre az évre összesen 100 milliárd dolláros tőkekiadással számol, amelynek nagy részét értelemszerűen az AWS-re fordítaná. Ott Project Rainier néven éppen a világ egyik legnagyobb adatközpont-fürtjét építi az Anthropic számára, amelynek költségeit szokás szerint titokban tartja, de az elérhető információk szerint több százezer egyedi gyártású Trainium csipet állít munkába az Anthropic modelljeinek tanítására.

Piaci hírek

A KPMG megíratta az MI-vel, hogy mi mindenre jó az MI – csak hibásan

Az mindenesetre kiderült, hogy a mesterséges intelligencia önfényezésben legalább annyira jó, mint a tanácsadók.
 
Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.
Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.