Hekkerek zsarolóvírussal vágták el a hajókat a ShipManager szoftver szervereitől.

Január 7-én jelentős ransomware-támadás érte a norvég DNV nevű tanácsadó cég ShipManager rendszerének szárazföldi szervereit. A cég tegnap kiadott közleménye szerint a támadásban érintett 70 ügyfél mintegy ezer hajója vesztette el kapcsolatát a központi flottamenedzsment rendszerrel. Az incidens nem érinti a hajók működésének biztonságát, sőt a ShipManager fedélzeti, offline funkcióit is zavartalanul tudják használni, állította a DNV.

A ShipManager egy kifejezetten tengeri flották menedzselésére szolgáló szoftverplatform. Lefedi a karbantartás-tervezéstől a legénység összetételének követéséig (pl. hogy minden szükséges területre van-e szakember) egy hajópark felügyeletének szinte minden területét.

Egyelőre keveset lehet tudni az ügyről

A ShipManager szervereit alapvetően eseményalapú jelentések naplózására használják, hogy azokat később kiértékeljék, írta a The Register. Ez alapján akár igaz is lehet a vállalatnak az az állítása, hogy a hajók működésére nincs hatással a támadás. Az incidensről egyébként értesítették a norvég rendőrséget, nemzetbiztonsági és adatvédelmi hatóságot, valamint a német kiberbiztonsági hatóságot is (a vállalatnak fontos központja van Hamburgban). Emellett felhívták ügyfeleik figyelmét, hogy ők is kötelesek értesíteni országuk illetékes adatvédelmi hatóságát.

Egyelőre ennyit lehet tudni. A vállalat ugyanis még azt sem közölte, hogy milyen zsarolóvírust használtak a támadók. De arról, hogy mi is fog történni, lehet némi fogalmunk a korábbi hasonló támadások alapján.

Az első komolyabb incidens 2017-ben történt. A dán Maersk hajózási óriáscéget 2017-ben lényegében teljesen lebénította a NotPetya. De a 300 millió dolláros kárnál is tanulságosabb volt a fertőzés mechanizmusa: a ransomware ugyanis Ukrajnában bukkant fel először, 2017 júniusában, ahol is egy ottani népszerű számlázószoftvert támadott. Ám a vírus gyorsan átlépte az országhatárt, és augusztusra elérte a Maersk rendszerét. A dán vállalat teljes globális hálózatát megfertőzve, és le is bénította, a cégnek a világ 75 kikötőjében kellett leállítania a tevékenységét.

Talán ez az incidens (pontosabban látványos hatása) is hozzájárult, hogy a hajózási és általában a logisztikai vállalatok egyre népszerűbb támadási célpontokká váltak. 2020-ban pl. megháromszorozódott az előző évhez képest az ellenük indított zsarolóvírus-támadások száma – azaz épp abban az évben, amikor a pandémia (és egy a Szuezi-csatornában elakadt konténerszállító) miatt amúgy is komoly fönnakadások voltak a nemzetközi szállítmányozásban.

Ez azóta sem változott. A The Register ezzel kapcsolatban idézi a Trellix (a McAfee Enterprise és a FireEye termékrészlegének egybegyúrásából 2022 tavaszán létrejött kiberbiztonsági márka) egy pár hónapja kiadott jelentését. A cég adatai szerint az Egyesült Államokban tavaly két negyedév között is megduplázódott a hajózási és általában a szállítmányozási cégek elleni zsarolóvírus-támadások száma. A trend azonban globálisan és érzékelhető, hogy a hekkerek figyelmének középpontjába került a közlekedési ágazat: ma már a telekommunikáció után a második legnépszerűbb célpontja a zsarolóvírus-támadásokat indító csoportoknak. A Trellix szerint az ilyen támadásokat gyakran kormányok finanszírozzák.

Biztonság

Operátorát is kilőtte volna az MI-vezérelte drón, hogy célt érjen

Ez ilyen műfaj: ha fegyvered van, az bármikor elsülhet. És ha elsül, akár téged is eltalálhat. Különösen akkor, ha az MI ujja feszül a ravaszra.
 
Valószínűleg soha. A piackutatók szerint a felhő mellett is dinamikusan növekszik a hosting iránti igény.

a melléklet támogatója a vshosting

Létezik egy ortodox irányzat, mely szerint a jelszavak legyenek minél hosszabbak és összetettebbek, valamint cseréljük azokat minél gyakrabban. Valóban ettől lesznek a rendszereink biztonságosabbak? Pfeiffer Szilárd (Balasys) írása.

Miért ne becsüljük le a kisbetűs jelszavakat? 2. rész

Miért ne becsüljük le a kisbetűs jelszavakat? 3. rész

A felmérésekből egyre inkább kiderül, hogy az alkalmazottak megtartása vagy távozása sokszor azon múlik, amit a szervezetük nem csinál, nem pedig azon, amiben egymásra licitál a többi munkáltatóval.

Ezért fontos számszerűsíteni a biztonsági kockázatokat

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2023 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.