Az EU némi huzakodás után áldását adta az Activision Blizzard játékkiadó bekebelezésére. A brit és amerikai szabályozói pecsét azonban még nagyon hiányzik a kollekcióból.
Hirdetés
 

Nem volt könnyű menet, de végül sikerült Redmondnak meggyőzni arról az Európai Bizottságot, hogy tavaly év elején bejelentett, több mint 68 milliárd dolláros gigafelvásárlása nem csorbítja majd a versenyt a videójátékok piacán. Tegnap ugyanis az EU illetékesei közölték, hogy a Microsoft elegendő garanciát szolgáltatott arra, hogy a beolvasztani kívánt Activision Blizzard kiadó címei széles körben és platformokon átívelően elérhetőek maradnak a fogyasztók számára.

Az európai hatósági jóváhagyást hosszú hónapokig tartó egyezkedés előzte meg. Idén januárban még javában írták a listát, amely a Bizottság részéről felmerülő aggályokat tartalmazta. A tegnapi hírek fényében azonban mostanra világossá vált, hogy a Microsoft kellően rugalmasnak bizonyult, és hajlandó volt megfelelő garanciákat adni a jóváhagyásért cserébe.

Kétfrontos támadás

A zöld jelzés megszerzésének egyik fontos eleme volt az a "mosolykampány", amelyet Redmond az elmúlt hónapokban folytatott. Ennek keretében a legfőbb riválisok mindegyikének felajánlanak egy 10 évre szóló megállapodást, amely biztosítja, hogy az Activision korábbi és jövőben elkészülő játékai ugyanolyan formában és ugyanolyan feltételekkel lesznek elérhetők a versenytársak platformján is. Az ajánlatot már az Nvidia mellett a Nintendo is elfogadta, ám a Sony nagyon igyekszik keresztbe feküdni a microsoftos terveknek.

A másik kulcsígéret újdonság, mivel Redmond azt is vállalta, hogy a fogyasztók számára 10 évig ingyenes licencet biztosít minden olyan Activision-játékra, amelyet külön megvásároltak. A licenc birtokában a játékosok bármilyen cloudos játékstreaming-szolgáltatáson keresztül elérhetik ezeket a címeket, azaz a Microsoft nem köti magához a felhasználókat.

A Bizottságnak ugyan néhány egyéb részlet kapcsán továbbra is megmaradtak a fenntartásai, ám ezek nem olyan súlyúak, hogy azok miatt blokkolni kéne a felvásárlást. A fentebbi vállalások ugyanakkor "teljes mértékben orvosolják" a nagyobb aggályokat, és "a jelenlegi helyzethez képest jelentős előrelépést jelentenek a felhőalapú játékstreaming tekintetében" - áll a hivatalos tájékoztatásban.

Háromból egy

Bár a fúzióra már számos ország és térség versenyjogi testülete rábólintott, a Microsoftra még minimum két további nagy ütközet vár.

Az egyik az Egyesült Királyság, ahol a helyi testület vizsgálata arra jutott, hogy az akvizíció negatív hatással lenne a fogyasztókra. Ez az ügy sincs azonban még lefutva, és az EU mostani döntése bizonyosan bőséges muníciót ad a redmondi jogászoknak.

A másik frontot éppen a Microsoft hazai terepe adja. Az USA-ban ugyanis nagyon komoly fenntartásai vannak a hatóságoknak az ügylettel kapcsolatban. Annyira, hogy az illetékes Szövetségi Kereskedelmi Bizottság (FTC) bírósághoz fordult az egyesülés megakadályozására.

Konzumer tech

Szimulált elefántok leplezik le az önvezető rendszerek ügyetlenségét

Egy új benchmark azokat a megbízhatósági értékeléseket feszegeti, amelyekből nem igazán derül ki, hogy az önvezető modellek hogyan és milyen gyakran mondanak csődöt a váratlan helyzetekben.
 
Hirdetés

A jövőálló digitális megoldások sikere az üzleti értékteremtésben mérhető

Az informatikai fejlesztések gyakran technológiai kérdésként jelennek meg, pedig egy kódsor vagy digitális megoldás önmagában soha nem lehet végcél. A 4D Soft több mint 35 éve ennek szellemében fókuszál a projektek negyedik dimenziójára: az üzleti értékteremtésre.

A biztonság ’balra tolódása’ az alkalmazásfejlesztésben nem csak technikai kérdés. A DevSecOps-elvek érvényesüléséhez az IT-szervezet működését és más területekhez való viszonyát is újra kell szabni.

a melléklet támogatója a Clico

Hirdetés

A hibakeresés nem egyenlő az alkalmazásbiztonsággal

Építsünk olyan AppSec környezetet, amely csökkenti az alkalmazásfejlesztés kockázatait, de nem válik a gyors leszállítás akadályává!

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.