Alig néhány napja adtunk hírt arról, hogy az Uber lehet az első cég a világon, amely önvezető autókkal szállít valódi ügyfeleket éles körülmények között. A pittsburghi projekt várhatóan tényleg beindul maximum egy-két héten belül, ám az elsőségről kénytelen lesz lemondani a sok vihart kavart és nagyon nagyra nőtt fuvarozó alkalmazás.
Szingapúr beelőzött
Csütörtökön ugyanis Szingapúrban leszállította első utasait a nuTonomy elnevezésű startup különleges, emberi beavatkozást nem igénylő taxija. A dúsgazdag távol-keleti városállam kiváló terep az ilyen jellegű fejlesztéseknek, hiszen a vezetés örömmel fogadja a szűkös hely jobb kihasználását célzó kezdeményezéseket. Ezért is zajlik itt a munka java, az amúgy két amerikai egyetemi kutató által 2013-ban az USA-ban alapított vállalkozásnál.
A nuTonomy néhány hónappal ezelőtt kapta meg az engedélyt a hatóságoktól, hogy korlátozott teszteket végezhessen a rendkívül nagy népsűrűségű miniállamban. Most ezen túllépve, a kereskedelmi célú bevezetés fontos mérföldkövéhez értek azzal, hogy ugyan továbbra is szűk keretek között, de valódi utasokat kezdett szállítni az egyelőre csak néhány autóból álló önvezető flotta.
Az éles tesztnek tekinthető fuvarok egyelőre csak egy nagyjából 6-7 négyzetkilométeres városrészre terjednek ki, a járművek pedig csak kijelölt pontok között szállítják a bátor jelentkezőket. A korlátozás kiterjed magukra az utasokra is, hiszen jelenleg csak a cégtől kapott meghívóval rendelkező személyek élhetnek az amúgy ingyenes utaztatással.
Hasonlóan az Uber elképzeléseihez, a szingapúri taxikban szintén ott fog ülni egy sofőr, hogy felügyelje és szükség szerint felülbírálja a gépi intelligenciát. Erre egyébként az AP tudósítójának beszámolója szerint egy ízben szükség is volt, amikor a próbaútja alatt egy közeli jármű váratlan manőverrel rukkolt elő.
Kicsiben hamarabb összejön, de mernek nagyot álmodni
Bár egyelőre csak hat autó áll rendelkezésre, ami év végére is csak tucatnyira fog nőni, a vállalkozás tervei meglehetősen ambíciózusak. A jól behatárolható, kicsi terület természetesen megkönnyíti a bevezetést, de így sem lesz kis teljesítmény, ha a célkitűzésnek megfelelően 2018-ra képesek lesznek kiépíteni egy teljesen automatizált, mindenki számára igénybe vehető taxiszolgáltatást.
Az itt megszerzett tapasztalatok pedig elméletben könnyedén átültethetők más régiókra. Nem csoda, hogy már tervben van hasonló projektek indítása más ázsiai városokban, illetve Európában és az Egyesült Államokban, de ezek időpontjáról és pontos helyszínéről egyelőre nem kívánt nyilatkozni a cég.
A japán bölcsesség ereje: emberség a technológiai megoldások mögött
A globális válság súlyosan érintette az office piacot, ami a GLOBAL-UNION Kft. tevékenységét is veszélybe sodorta. A 100 százalékos magyar tulajdonban álló vállalat azonban a nehézségek közepette is megőrizte optimizmusát, és következetesen a legjobb döntéseket hozta.
Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak