A jövő elkezdődött. Pittsburgh lakosai néhány napon belül kipróbálhatják a vezető nélküli fuvarozást, Finnországban pedig már a buszvezetőket is szenzorokra cserélnék.

A fuvarozási szokásokat feje tetejére állító, nem egy helyen komoly konfliktusokat gerjesztő alkalmazás gazdái csak egy szükséges rosszat látnak a velük szerződő sofőrökben. Az már egy ideje hivatalosan is megerősítést nyert, hogy a jövőben önvezető járművekre bíznák a felhasználók A-ból B-be juttatását, a múlt hét végén pedig kiderült, hogy máris megkezdik a projekt éles tesztjét. Valódi forgalomban, valódi utasokkal.

Ingyen lesz a menet

A hírt elsőnek megszellőztető Bloomberg információi szerint még augusztusban elindul Pittsburgh városában a kísérletek új fázisa. Az Uber erre speciálisan felszerelt Volvo XC90-eseket állít hadrendbe. Az amerikai nagyvárosban fuvart rendelők közül pedig véletlen kiválasztással osztják ki a robotpilótákat. Hogy a kísérletet vonzóbbá tegyék, ezek az utak teljesen ingyenesek lesznek. A tesztelés során a kocsikban végig jelen lesz egy sofőr is, aki ha szükséges bármikor átveheti az irányítást, ami vélhetően a bizalom erősítésében is jól jön.

A hírek szerint egyelőre csak néhány ilyen járművet szállított le a svéd autógyártó, de a tervek alapján a flotta még idén elérheti a százas nagyságrendet. A két cég egyébként formális megállapodást is kötött, aminek keretében 300 millió dollárt költenek az önjáró kocsik tökéletesítésére. Az igen ambíciózus célkitűzés szerint 2021-re készen lesznek azzal a rendszerrel, amely teljességgel kizárja az emberi beavatkozás szükségességét. Ez lenne az automatizálás legnagyobb foka, amit egyelőre még csak tudományos-fantasztikus filmekben láthattunk.

Az Uber azonban nem rakja egyetlen kosárba az összes tojását, és a Volvón kívül aktívan keres más partnereket is, a Google-lel ellentétben ugyanis az Uber nem saját erőből akarja megoldani a problémát. A társaság alapítója szerint belátható időn belül sikerülhet egy olyan üzleti modellt felállítani, ahol annyira le lehet szorítani az árakat, hogy akár hosszabb utaknál is gazdaságosabb legyen a bérlés a saját autó használatának költségéhez képest.

Mindenki mindennel próbálkozik

Bár ez a fajta éles, valódi környezetben, hús-vér ügyfelekkel végrehajtott kísérlet forradalminak mondható, ez nem azt jelenti, hogy máshol ne folynának aktív próbálkozások az emberi sofőrök kiiktatására. Az említett Google hosszú évek óta próbálgatja már közúton is önvezető autóit, de a Volvo sem hirtelen emelte le a polcról a rendszerét, hiszen két éve folynak a tesztek a svéd utakon. A technológiában rejlő szerteágazó lehetőségekről árulkodik például a kerekesszékek automatizálásának ötlete. Mint ahogy kísérleteznek már teherautók "felokosításával" is. Ez utóbbi az Otto nevű startuphoz köthető, amelyet pont az Uber vásárolt fel idén nyáron a becslések szerint közel 700 millió dollárért. A lépés egyébként azt mutatja, hogy a cég a partnerségek keresése mellett a házon belüli tudást is igyekszik erősíteni.

Egy szintén a napokban napvilágot látott hír szerint a finn főváros szintén erősen érdeklődik az önvezető járművek iránt. Helsinkiben ugyanis egy rövid tesztperiódus keretében automata kisbuszokat állítanak hadrendbe. Az alábbi videóban egy különleges próbaút élményéről számolnak be az utasok. A nagyra nőtt Smartnak tűnő miniatűr közlekedési eszközöknek egyelőre nem kell a trafipaxoktól tartani, hiszen a biztonságos menetsebességük nagyjából 10 kilométer per óra.

 

Cloud & big data

Van az a pénz... Kivették a kínai App Store-ból a WhatsAppot és Threadset

Peking szerint a Meta két mobil appja nemzetbiztonsági aggályokat vet fel.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.