2022 második felére a kereslet és kínálat arányának változása miatt komoly korrekció jöhet.

Jelenleg a félvezetőipar szereplőinek az a legnagyobb problémája, hogy miként tudnák kielégíteni a gyártási és logisztikai kapacitásokat meghaladó keresletet. Az árak így természetesen egyre csak emelkednek, miközben a szállítók szórják a bevételi rekordokat. A világ legjelentősebb félvezetőgyártóit tömörítő szövetség szerint a június végével záródott idei második negyedévben a félvezetők eladásából származó bevétel 133,6 milliárd dollár volt. Ez nem csupán 29,2 százalékkal több az egy évvel korábban elért forgalomnál, de 8,3 százalékkal felülmúlta az idei első negyedév teljesítményét is, azaz a piac dinamikus bővülésben van.

Olcsóbbak lesznek, de kérdés, hogy kinek?

A csiphiányos helyzet azonban, ha nem is azonnal, de idővel alaposan megváltozhat. A memóriaszegmensben mindenképpen, amennyiben beigazolódnak a Gartner várakozásai. A The Register az amerikai piackutató egy hardvergyártóknak szánt feljegyzéséhez jutott hozzá, aminek legfontosabb megállapítása szerint 2022 második felére a DRAM-ok és a NAND flashmemóriák árai meredek esésbe kezdenek majd.

Az előrejelzést arra alapozzák a szakértők, hogy akkorra a memóriák piacán túlkínálat alakul ki, köszönhetően a kereslet csökkenésének és a rendelkezésre álló készletek bővülésének. A közgazdaságtan törvényszerűségei szerint mindez természetesen az árszínvonal csökkenését eredményezi. A Gartner ugyanakkor a memóban nem számszerűsíti, pontosan mekkora változást jelenthet ez, mindössze "jelentős árcsökkenést" említ.

A szállítóknak a cég azt javasolja, hogy az elkerülhetetlennek látszó folyamatot kompenzálják más alkatrészek "felturbózásával", így a vásárlók felé vonzóbb termékeket tudnak kínálni, miközben előállítási költségeik nem nőnek a memóriaáraknál végbemenő korrekció miatt. A másik forgatókönyv pedig egy rég bevált klasszikus húzás: egyszerűen nyeljék le az olcsóbb memóriák miatt "megmaradó" extra összeget, miközben a fogyasztóknál fenntartják a korábbi árat.

Hogy a technológiai szektorban milyen komoly szerepet játszanak a memóriacsipek, arról szemléletes példákat hoz a beszámoló. A kutatócég becslése szerint például egy prémium kategóriás telefon esetében a teljes ár 12 százalékát teszi ki. Egy olcsó okostelefonnál pedig ez akár 35 százalékra is felkúszhat. Bizonyos szerverkonfigurációknál ennél is több, 40 százaléknyi lehet a memória "jelenléte" az árban.

Elszámították magukat

A félvezetőpiac anomáliáit leginkább annak köszönhetjük, hogy gyártók a koronavírus beköszöntével rosszul mérték fel annak hatásait, és visszafogták kapacitásukat. Ehhez képest a csipek iránti kereslet nemhogy bezuhant volna, hanem éppen ellenkezőleg, egyre erőteljesebben jelentkezett. Az iparág sajátosságai miatt azonban nem lehet egyik pillanatról a másikra megsokszorozni a kibocsátási mennyiséget, így a világnak most egy ideig együtt kell élnie azzal, hogy a személyi számítógépektől az autókon át a mosógépekig mindenhol jelentkeznek ellátási nehézségek.

Piaci hírek

Úgy tűnik, a fiatalok unják a VR-szemüvegeket

Egy friss felmérés szerint nem csak azokat lesz nehéz meggyőzniük a gyártóknak, hogy fektessenek pénzt és időt a virtuális valóságba, akiknek még nincs saját VR-headsetjük.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.