Az elképesztő méretűre hízott óriásvállalatot mostanában elég nehéz innovációval megfogni az alaptevékenységéhez tartozó területeken. Az automata kiszállítás esetében viszont most láthatóan ez történik.
Hirdetés
 

Mozgalmas héten van túl az utolsó kilométeres logisztika témaköre. A legnagyobb visszhangot az Amazon Scout (Felderítő) névre keresztelt hatkerekű szerkezete kapta, amelynek korlátozott tesztjét a napokban jelentették be. Az e-kereskedelmi óriás mellett azonban más szereplők is hírt adtak magukról, akik ráadásul sokkal előrébb tartanak.

Korlátozott felderítő flotta

Néhány évvel ezelőtt még úgy tűnt, hogy az Amazon lehet az élharcosa az automatizált légi kiszállításnak. Megannyi ígéretesnek tűnő koncepció bemutatása után azonban a szigorú szabályozói környezet keresztbe hasalt a terveknek. Így, amíg legalábbis nem javul a jogi feltételrendszer, kénytelenek az Amazonnál is leszállni a földre. Utóbbit a szó szoros értelmében kell venni, hiszen a már említett Scoutnak köszönhetően a cég maga is tesztelni kezdte a holdjárókra hasonlító kisautókkal végzett kiszállítást.

A nagyobb doboznyi méretű, automata tájékozódásra képes Scoutokból első körben hat darab indul útnak Washington állam egy kis területén. A projektet Snohomish megye Prime előfizetéssel rendelkező vállalkozó szellemű vásárlói próbálhatják ki. Hogy mennyire tesztüzemről van szó, arról nem csak a nagyon korlátozott terület és nagyságrend árulkodik. A Scoutokat ugyanis emberi felügyelő kíséri majd a járdán közlekedve, akinek a lehetséges problémák feltérképezése és elhárítása lesz a feladata. A járművek ráadásul csak hétköznap nap közben fognak tekerni.

Sajnos technikai részleteket egyelőre nem árult el az Amazon, de amennyiben a tesztek sikeresnek bizonyulnak, úgy valószínűleg egyre több dolog derül majd ki Scout képességeiről.

Dávid áll nyerésre

Annál többet lehet viszont tudni a Skype alapítói által életre hívott Starship Technologies (ST) megoldásáról. Az észt szakemberek szintén a csomagszállítás utolsó néhány méterének automatizálásán dolgoznak, azzal a különbséggel, hogy az ő gépük már 2016 óta koptatja a kerekeit éles tesztekkel. Többek között London, Bern és Hamburg utcáit járva már 100 ezer kilométer feletti távot tettek meg az önjáró, távolról felügyelt járművek.  

A szintén hat kerékkel szerelt, dobozforma gépek érzékelik az akadályokat, maximum egy kocogó ember sebességével közlekednek, biztonságosan megállnak, elindulnak, és az utcán való átkelés sem okoz nekik problémát. Az elektomos motorokkal hajtott járművek hatótávolsága nagyjából 5 kilométer, és átlagosan 15-30 perc alatt képesek letudni az utat.

Az ST szintén a héten tett bejelentést egy új fejleményről, ami kicsit be is árnyékolta az Amazon saját műsorszámát. Az észt robotok ugyanis egy virginiai egyetem kampuszát látják el mostantól mindenféle étellel, itallal, amennyiben azok lusták elmenni a legközelebbi pizzázóig, vagy kávézóig. A 40 ezer diákot, tanárt és egyéb dolgozót érintő projekt helyszínét ügyenes választották meg, hiszen a terület itt is jól behatárolható, rengetegen megfordulnak az épületekben, sok a technológiai újdonságokra fogékony fiatal, ellenben jó a közbiztonság, így például a vandalizmus rizikója is minimalizálható.

A reggeltől késő estig igénybe vehető szolgáltatás azonban nem ingyenes, az úttörő jellegű kiszállítást választó rendelésekre 2 dollár pluszt számítanak fel az akcióban részt vevő cégek.

Cloud & big data

Hasznos trükköt tanult a Gemini

A Google generatív MI-asszisztense mostantól a felhasználói kívánalmak alapján egy sor népszerű fájlformátumban is képes prezentálni válaszát már magában a beszélgetési ablakban.
 
Hirdetés

A jövőálló digitális megoldások sikere az üzleti értékteremtésben mérhető

Az informatikai fejlesztések gyakran technológiai kérdésként jelennek meg, pedig egy kódsor vagy digitális megoldás önmagában soha nem lehet végcél. A 4D Soft több mint 35 éve ennek szellemében fókuszál a projektek negyedik dimenziójára: az üzleti értékteremtésre.

A biztonság ’balra tolódása’ az alkalmazásfejlesztésben nem csak technikai kérdés. A DevSecOps-elvek érvényesüléséhez az IT-szervezet működését és más területekhez való viszonyát is újra kell szabni.

a melléklet támogatója a Clico

Hirdetés

A hibakeresés nem egyenlő az alkalmazásbiztonsággal

Építsünk olyan AppSec környezetet, amely csökkenti az alkalmazásfejlesztés kockázatait, de nem válik a gyors leszállítás akadályává!

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.