Egyre több honfitársunk bátorodik fel, és már nem csak a hazai webshopokat keresik fel, hanem külföldről is mind többen vásárolnak. Többek között ez derül ki az eNET év végére időzített infografikájából.

A hazai elektronikus kereskedelem forgalmának bővülése az elmúlt időszakban folyamatosan és nagymértékben meghaladta a hagyományos kiskereskedelem teljesítményét. Ennek köszönhetően a webáruházak ma már szemmel látható szeletet hasítanak ki a teljes magyarországi tortából. A magyar volumen ettől persze globálisan még mindig eltörpül, hiszen például az idei kínai "szingli ünnep" napján 90 perc alatt akkora megrendelésállomány futott át a kereskedőkön, mint amennyit a hazai webshopok egy év alatt realizálnak.

Kalandozó magyarok

A magyar online vásárlók azonban nem állnak meg a határnál, és egyre többen merészkednek nemzetközi vízekre. A hazai piac helyzetét folyamatosan monitorozó eNET az idei kutatásainak eredményeiből készített évet lezáró infografikát, amely kifejezetten honfitársaink külföldi vásárlási kedvének változására koncentrál. 

Sok más érdekesség mellett például kiderül a számokból az, hogy a legbátrabbnak a fiatal férfiak bizonyulnak. Utóbbit viszont kicsit árnyalja, hogy a legnépszerűbb külföldi boltból beszerzett termékkört a ruházati cikkek adják, miközben az elektronikai cikkek iránti kereslett lanyhulóban van.

Összességében elmondható, hogy a hazai vásárlókon belül az elmúlt néhány év alatt jelentősen nőtt azok tábora, akik külföldről is hajlandók rendelni. Míg 2015 tavaszán a 4 millió magyar online vásárlóból csak 1,5 millióan látogattak ki nemzetközi terepre, addig idén májusi adatok szerint a 4,9 milliónyi magyar webshopoló közül 2,7 vett árut külföldről. 

Az eNET azt is vizsgálta, hol költik el leginkább pénzüket honfitársaink. Itt a trendek érdekes képet rajzolnak ki. 2016-hoz képest például csökkent az eBay szerepe (de még mindig az élen áll a maga 59 százalékos említési arányával), párhuzamosan viszont erősödött az Aliexpress (38-ról 48 százalékra), illetve rakétaszerű növekedésbe kezdett a Wish (a két évvel ezelőtti 2 százalékhoz képest idén már 45 százaléknyi válaszadó említette a mobil vásárlásra optimalizált kereskedelmi platformot).

 

Közösség & HR

CIO Hungary 2025: hogyan válhat veszélyessé egy félrenevelt MI?

Beszámolónk harmadik része a 16. CIO Hungary konferencia második napjáról, ahol a stresszes témák mellett a stresszcsökkentésről is sokat megtudhattunk.
 
Hirdetés

Digitalizáció a mindennapokban: hogyan lesz a stratégiai célból napi működés?

A digitális transzformáció sok vállalatnál már nem cél, hanem elvárás – mégis gyakran megreked a tervezőasztalon. A vezetői szinten megfogalmazott ambiciózus tervek nehezen fordulnak át napi működéssé, ha hiányzik a technológiai rugalmasság vagy a belső kohézió.

Azok a vállalatok, amelyek gyorsabban, intelligensebben és empatikusabban tudnak reagálni ügyfeleik kérdéseire, összességében értékesebb, hosszabb távú kapcsolatokat építhetnek ki.

CIO KUTATÁS

AZ IRÁNYÍTÁS VISSZASZERZÉSE

Valóban egyre nagyobb lehet az IT és az IT-vezető súlya a vállalatokon belül? A nemzetközi mérések szerint igen, de mi a helyzet Magyarországon?

Segítsen megtalálni a választ! Töltse ki a Budapesti Corvinus Egyetem és a Bitport anonim kutatását, és kérje meg erre üzleti oldalon dolgozó vezetőtársait is!

Az eredményeket május 8-9-én ismertetjük a 16. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2025 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.