A koreai SK Hynix szerdán kapott ilyet az amerikai kereskedelmi minisztériumtól, de a többi gyártó is eseti elbírálás alá esik majd, a kínai cégek pedig még abban sem reménykedhetnek.

Az amerikai kereskedelmi minisztérium pénteken jelentett be újabb exportkorlátozásokat Kínával szemben, amelyek a korábbiakhoz képest is nagy pofont jelentenek az ottani technológiai iparnak. A Biden-adminisztráció egyik legkeményebb eddigi lépése alaposan megnehezíti a fejlett csipek beszerzését vagy gyártását, és lelassítja a mesterséges intelligencia kutatását is. Az intézkedések elsődleges célja hivatalosan az lenne, hogy keresztbe tegyenek a katonai fejlesztéseknek, gátolva a nukleáris fegyverek modellezésétől a hiperszonikus fegyverek tervezéséig bevethető szuperszámítógépek építését.

Mindezek értelmében kedd éjféltől már engedélyhez kötik a félvezetőipari technológiák exportját, és enélkül a gyártók és magánszemélyek sem támogathatnak, szervizelhetnek és vagy küldhetnek amerikai termékeket a kínai székhelyű partnereiknek. Mivel a korlátozások a gyártási folyamatban bárhogy megjelenő eszközökre vonatkoznak, a szankciók eredményeként előfordulhat, hogy még olyan alapvető cikkeket sem lehet majd odaszállítani, mint amilyenek az izzók, rugók vagy csavarok, hiszen ezek is összefüggnek az érintett gyártósorok működésével.

A forgács is rendesen hullik majd

Az Egyesült Államok közben már azon fáradozik, hogy megbirkózzon az exportkorlátozások olyan nem kívánt következményeivel, amelyek az eredeti szándékon is túlmutató módon károsítanák a félvezető-ellátási láncot. A Reuters beszámolója alapján az amerikai kormányzat azt tervezte, hogy a Kínában működő külföldi vállalatok, például a koreai SK Hynix vagy a Samsung Electronics mentességet kap a szigorítás alól, de a pénteken közzétett (és a hírügynökség forrásai szerint ideiglenesnek tekinthető) szabályokban végül mégsem mentesítették ezeket a vállalatokat.

Ma már az is kiderült, hogy az SK Hynix egy évre szóló engedélyt kapott az amerikai kereskedelmi minisztériumtól, hogy további eljárások nélkül szerezhesse be a Kínában működő csipgyártó létesítményeihez szükséges berendezéseket, és a Reuters szerint még "legalább egy másik, nem kínai vállalat" kapott hasonló engedélyt. Az amerikai kormány állítólag azt tervezi, hogy innentől eseti alapon vizsgálja felül az új korlátozások által sújtott gyárak engedélyeit, de ezzel még a jóváhagyás esetében is lényegesen késleltetheti a szállításokat. Kínában mások mellett a TSMC-nek vagy az Intelnek is vannak ilyen létesítményei, míg a kínai tulajdonban lévő társaságok várhatóan nem számíthatnak hasonló haladékra.

Piaci hírek

Muskhoz hű körítéssel jelentkezett be a tőzsdefelügyelethez a SpaceX

A várhatóan még idén parkettre lépő űrkutatási, távközlési és MI-fejlesztői vállalatpolip szerint potenciálisan a világ minden üzletét, sőt még egy kicsit többet is képesek lehetnek majd megszerezni az általuk alakított új érában.
 
Hirdetés

Az adatkezelés újragondolása 2026-ban: hogyan oldja meg a Synology DS sorozat a valós üzleti kihívásokat

2026-ban a vállalkozások minden eddiginél több adatot generálnak és használnak. Az előrelátó vállalatok ezért újraértékelik a megközelítésüket: mi lenne, ha a tárolás, a biztonsági mentés és az együttműködés egyetlen rendszerben kezelhető lenne?

Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.

a melléklet támogatója a ONE Solutions

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.