Fizikai Nobel-díj lett a 40 évvel ezelőtti kvantummechanikai kísérletekből
Legutóbb 2022-ben ért Nobelt a kvantum-összefonódás vizsgálata, most azokat az 1984-85-ben végzett kísérleteket értékelték, amelyek makroszkopikus léptékben, "működés közben mutatták be a kvantumfizikát".
Az űrben is munkába állt egy kvantumszámítógép
A nemrég felbocsátott hardver egyelőre jól működik, bár hosszabb távú ellenálló képességét csak a most induló tesztek során vizsgálhatják majd meg a kutatók.
A Microsoft nagy bejelentése: egymillió qubit egyetlen kvantumcsipben
Neve Majorana 1, és alig nagyobb, mint egy hagyományos PC- vagy szerverprocesszor. Redmondban úgy vélik, új irányt szabnak a kutatásoknak.
A Google már néhány éven belül piacosítaná kvantumszámítási alkalmazásait
Mások szerint ilyesmire még jó 20 évet kell várnunk, de a Google szerint már sokkal hamarabb bevethető lesz az új technológia az anyagtudományokban vagy az új energiaforrások kutatásában.
Miért érdekes a Google új processzora a kvantum-számítástechnikában?
A Google a hét elején mutatta be a mérföldkőnek nevezett Willow csipet, amelynek valós alkalmazásaira egy darabig még várnunk kell, de a szakemberek szerint a fejlesztés így is az 1G-2G váltás jelentőségéhez hasonlítható.
Kvantumszámítógéppel törhettek fel fejlett titkosítást a kínai kutatók
A D-Wave Systems kiskereskedelmi forgalomban kapható eszközeivel érhettek el olyan sikereket, amelyeknek egyelőre nem lesz gyakorlati jelentőségük, de ismét ráirányítják a figyelmet a titkosítási szabványok újragondolásának szükségességére.
Még öt év, és kanyarban előznek a kvatumszámítógépek
Már 2029-ben jobbak lesznek bizonyos területeken, mint a hagyományos számítógépek. Legalábbis egyre többen fogadnak erre.
Megbízhatunk-e a kémek felügyelte titkosításban?
Az NSA állítólag a háttérben azon dolgozik, hogy a készülő "posztkvantum" titkosítást már a szabványalkotásnál meggyengítse.
Kvantumszámítógép egymillió euró alatt? Ezt ígéri egy finn-német startup
Az egyetemek és a kutatóintézetek számára is elérhetővé, sőt megfoghatóvá tennék a technológiát.
Tíz éven belül felépítené első kvantum-szuperszámítógépét a Microsoft
A vállalat közzétette ütemtervét egy teljesen funkcionális kvantum-szuperszámítógép kifejlesztésére, ami már a következő szintet képviselné a jelenlegi architektúrákhoz képest.

 
Hirdetés

Produktivitás mint stratégiai előny: mit csinálnak másként a sikeres cégek?

A META-INF által szervezett Productivity Day 2026 idén a mesterséges intelligencia és a vállalati produktivitás kapcsolatát helyezi fókuszba. Az esemény középpontjában a META-INF nagyszabású produktivitási kutatásának bemutatása áll, amely átfogó képet nyújt a magyar vállalatok hatékonyságáról és működési kihívásairól.

Vezetői példamutatás és megfelelő oktatás, vállalatikultúra-váltás nélkül gyakorlatilag lehetetlen adatvezérelt működést bevezetni. Cikkünk nemcsak a buktatókról, hanem azok elkerülésének módjairól is szól.

EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT MA EGY PROJEKTMENEDZSERNEK TUDNIA KELL!

Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, csapattopológiáról. Folyamatos programok három teremben és egy közösségi térben: exkluzív információk, előadások, interaktív workshopok, networking, tapasztalatcsere.

2026.03.10. UP Rendezvénytér

RÉSZLETEK »

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.