Idén a digitális jövő építése volt a központi témája a hatodik alkalommal megtartott T-Systems Symposiumnak, ahol elhangzott, hogy már Budapest teljes területén elérhető a NarrowBand-IoT technológia.
Hirdetés
 

Mára az infokommunikációs iparág régió szinten is legnagyobb rendezvényévé  nőtte ki magát a T-Systems szokásos őszi szimpóziuma, amelyen az idén közel 2 ezren vettek részt. Az esemény nyitóelőadásai, szekcióülései és maga a kísérő kiállítás is a digitális jövő építésére fókuszált.

A digitális jövő már a jelenben is épül

Az eseményen jelentették be, hogy a Magyar Telekom Budapest egészére kiterjedő lefedettséggel tette elérhetővé az NarrowBand-IoT technológiát. Ez a dolgok internetéhez (IoT) szükséges hálózati megoldás költséghatékony módon biztosítja nagyszámú eszköz egyidejű, biztonságos és zavarmentes kommunikációját. A hálózat lehetővé teszi az IoT-alkalmazások széleskörű hazai elterjedését.

A nyitóelőadások egyikében Srini Gopalan, a Deutsche Telekom Európáért felelős igazgatósági tagja kiemelte, hogy a digitalizáció, ami alapjaiban alakítja át az üzleti élet, a gazdaság és a társadalom minden területét már nem a távoli jövő, hanem része a mának. Az átalakulás az egyes iparágakban teljesen új üzleti modelleket is hoz magával. Európában az évtized végére már minden negyedik eurót online módon költünk el. Várakozásai szerint 2020-ra a nagyvállalati értéklánc 80 százaléka digitalizált lesz, ugyanekkora ennek a cégcsoportnak a kétharmada már felhő alapú infrastruktúrára és a hozzá kapcsolódó szoftverre költi IT büdzséjét.

Az összekapcsolás fontosságáról beszélt Christopher Mattheisen, a Magyar Telekom vezérigazgatója. Kiemelte, a fejlettebb gépek, eszközök és érzékelők közötti kommunikációhoz, illetve a digitalizált ipari folyamatokhoz a jelenlegieknél nagyobb teljesítményű hálózatokra és új kommunikációs szabványra lesz szükség. Ezen belül növekszik az átviteli sebesség, le kell, hogy rövidüljön a válaszidő és általában is nagyobb hálózati kapacitásra lesz szükség.  

Magyarországon épül a DT okos megoldások központja

Az 5G hoz minőségi változásokat az iparágakban, és olyan új és létező technológiák előtt nyitja meg az utat, mint az önvezető autózás, vagy a robotizált távműtétek. Az 5G kapcsán emlékeztetett néhány, a Telekomhoz kapcsolódó projektre, a zalaegerszegi önvezető tesztpályára, illetve az Ericssonnal nemrégiben demonstrált sebességi rekordra, amiről részletesen itt írtunk.   

Felszólalt Kaszás Zoltán, a T-Systems Magyarország vezérigazgatója is, aki úgy fogalmazott: "A digitalizáció hatással van mindenkire és az okos módon összekapcsolódó világról szól. E tekintetben nemcsak a technológiáról kell beszélni, hanem az emberekről is. Nekik is kapcsolódniuk kell, amihez alázat, nyitottság, elhivatottság és kölcsönös bizalom szükséges." Elhangzott, hogy a Deutsche Telekom a T-Systemsnél építi ki a távközlési csoport European Smart Solutions Centerét, innen irányítják majd a Deutsche Telekom okosváros-koncepcióval kapcsolatos tevékenységeit.

Az idén először kétnapos rendezvény a második nap a diákokat szólítja meg. A tavasszal indult Jövőtér program sorozat utolsó állomása a szimpóziumon ér véget. A résztvevő középiskolások és egyetemisták a vállalat legújabb fejlesztéseit ismerhetik meg, és megtudhatják, milyen lehetőségeket kínál a cég a Y és Z generáció tagjainak.

A szimpóziumon adták át az Év Projektje díjat, ezt az idén az OTP Bank Informatikai Szolgáltatás Menedzsment (ITSM) megoldás nyerte el. Három partneri díjat is kiosztottak, a transzformációs partneri díjat a McAfee, a legnagyobb növekedés díjat a Hewlett Packard Enterprise, míg az innovatív partneri díjat az Avaya és a Nuance nyerte el.

Mobilitás

A robotok újabb bűnözési hullámot indíthatnak az Europol szerint

A robotok, a drónok és a mesterséges intelligencia fejlődésével a fizikai világban is megjelenik minden, ami eddig a digitális világra volt jellemző, nem beszélve arról, ha az automatizálás miatt tényleg tömegek veszítik majd el a megélhetésüket.
 
Hirdetés

Az ötlettől az értékteremtésig – a gépi tanulási pipeline szerepe az adattudományi működésben

A jó adatok önmagukban még nem elegendők: a modellek csak akkor működnek megbízhatóan, ha egy átlátható, automatizált és reprodukálható környezetben futnak. A gépi tanulási pipeline-ok éppen ezt a technológiai hátteret teremtik meg.

Sok szervezet adatvezéreltnek tartja magát, mert van BI rendszere és heti dashboardja. A valóságban azonban ennél többről van szó; a kérdés ugyanis nem az, hogy van-e elég adat, hanem, hogy mennyire jól használják a döntések meghozatalához.

a melléklet támogatója a One Solutions

EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT MA EGY PROJEKTMENEDZSERNEK TUDNIA KELL!

Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, csapattopológiáról. Folyamatos programok három teremben és egy közösségi térben: exkluzív információk, előadások, interaktív workshopok, networking, tapasztalatcsere.

2026.03.10. UP Rendezvénytér

RÉSZLETEK »

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2025 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.