Németországban a második negyedévben, Hollandiában az év végéig épül ki az NarrowBand-IoT rendszer. De jön Magyarország is.

Bár Magyarországon egyelőre erős az állami túlsúly az IoT hálózatok terén, úgy tűnik, a nagy szolgáltatók távlatilag látnak lehetőséget ebben a piacban. A Deutsche Telekom (DT) európai szinten fejleszti NarrowBand-IoT hálózatát: Németországban már a második negyedévben elindul a szolgáltatás, majd Hollandia következik, ahol a tervek szerint az év végig építik ki a teljes hálózatot. Ugyanakkor a leányvállalatoknál gőzerővel bővítik a hálózatot, így még idén megjelenhet a szolgáltatás a Magyar Telekom kínálatában is.

A hálózatbővítéssel párhuzamosan a DT partnerekkel is szerződött IoT-pilotokra. Többek között beltéri klímavezérlésre, vasúti karbantartó hálózat üzemeltetésére és parkolási megoldásokra indulnak pilotok az érintett országokban, bár egyelőre magyarországi partnerről nem tudni.

Itt is az energiahatékonyság a kulcs

Kézenfekvő lenne, hogy a DT az IoT szolgáltatásait meglévő hálózatán valósítsa meg, ez az út egyelőre nem járható. Az IoT rendszerek egyik legsebezhetőbb pontja ugyanis a lefedettség mellett az energiahatékonyság. Ahogy az Antenna Hungária, úgy a DT is egy új szabványt vet be. Amíg azonban az AH a LoRa(WAN) CSS modulációra szavazott, addig a DT a tavaly nyáron elfogadott NarrowBand-IoT-ra (NB-IoT). Ez a szabvány azért is egyszerűbb a mobilszolgáltatóknak, mert olyan frekvencián üzemeltethető (800 és 900 MHz-es spektrumok), melyek amúgy is rendelkezésükre állnak. Az NB-IoT bevezetése a meglévő GSM szolgáltatásokra nincs hatással, mivel nem igényel nagy sávszélességet.

NarrowBand-IoT

A 3GPP által 2016 júniusában elfogadott szabvány alacsony költségeken kínál jó lefedettséget (főleg beltérit) és az eszközöknek hosszú akkumulátoros üzemidőt. Nagy számú eszköz csatlakozását teszi lehetővé. Sávszélesség-igénye alacsony, így működtethető egy meglévő frekvenciablokk egy részén és a védősávokban is. Félduplex rendszer, maximális leltöltési és feltöltési sávszélessége is 250 kbps.

Nagy előnye az NB-IoT hálózatoknak az is, hogy olyan földrajzi területeken is egyszerűen biztosítható a jó lefedettség, ahol a hagyományos GSM hálózatok csak részeleges lefedettséget biztosítanak. Emiatt nagy szerepet kaphatnak azok az alkalmazások, melyek például a mezőgazdaság automatizációját segítik (mezőgazdasági területeken környezeti tényezők és a növénykultúra folyamatos figyelése, mezőgazdasági gépek távvezérlése és felügyelet stb.).

Ami az energiaigényt illeti, egyes hálózatra kötött IoT eszközök akár tíz évig is bírják két AA típusú elemmel. Ez különösen a nehezen megközelíthető helyen elhelyezett szenzorok esetében kulcsfontosságú.

Németországban már nagy partnerek is vannak

A DT hazai pályán tart a legelőrébb abban, hogy felépítsen a hálózatához egy működőképes ökoszisztémát is, amelyhez tavaly hozták létre a Prototyping Hubot. Ez a külső fejlesztőknek hálózati és tesztlabor-kapacitást is biztosít IoT-fejlesztőknek.

Egyik fontos partner az ista nevű energiaszolgáltató, amely a mintegy 15 millió elemről mérőeszközt és intelligens füstriasztókat üzemeltet, és a DT hálózatán keresztül valósítaná meg az intelligens adatrögzítés is. De van csőben méhkaptár megfigyelési, vízgazdálkodás-menedzsment, hulladékgazdálkodási, közvilágítási megoldás is.

Mobilitás

Van az a pénz... Kivették a kínai App Store-ból a WhatsAppot és Threadset

Peking szerint a Meta két mobil appja nemzetbiztonsági aggályokat vet fel.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.