Az IVSZ is véleményezte a Nagy Márton és Palkovics László jegyezte stratégiát.

Szeptember elején jelent meg Magyarország Mesterséges Intelligencia Stratégiája, amely a 2025 és 2030 közötti időszak célkitűzéseit és feladatait foglalja keretbe. A Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter és Palkovics László mesterséges intelligenciáért felelős kormánybiztos jegyezte több mint száz oldalas dokumentum letölthető PDF-ben a kormany.hu-ról, ahol az előzmény, a 2020-2030-as időszakra készített stratégia is megtalálható.

Azt, hogy a 2020-as stratégiát módosítani kellett, mindenekelőtt a technológiai fejlődés indokolta, melynek sebességét a 2010-es évek végén még kevesen látták. Az új szöveg viszont már számol ezzel is. "A stratégia újrafókuszálása és frissítése évente meg fog történni, tekintettel arra, hogy ezen a területen robbanásszerű és radikális irányváltások várhatóak, mind a technológiai eredmények, mind a jogi, gazdasági és társadalmi környezet, valamint a nemzetközi versenyhelyzet terén" – olvasható a vezetői összefoglalóban.

Mértéktartó célok

Örvendetes, hogy a célok alapvetően mértéktartóak: nem kell például 2030-ra legalábbis regionális MI-nagyhatalommá tenni Magyarországot (lásd még: Budapest mint regionális startupfőváros). Az alapvető cél az, hogy javuljon a magyar gazdaság hatékonysága, de ezzel párhuzamosan kezelhetőek maradjanak az MI okozta társadalmi kihívások.

Ehhez szükség van EU-konform szabályozási keretre, megfelelő infrastruktúrára (pl. felhős számítási kapacitások), oktatásra, sok-sok adatra és a fejlesztéseket ösztönző forrásokra egyaránt.

A "Hol tartunk?" fejezet szerint Magyarország több szempontból is jól áll a megfelelő keretek megteremtésében. Kormányhatározat született például a nemzetgazdasági miniszter felügyelete alá tartozó Magyar Mesterséges Intelligencia Hivatal felállításáról, amely ellátja majd a piacfelügyeletet, valamint a Magyar Mesterséges Intelligencia Tanácsról, "amely útmutatásokkal és állásfoglalásokkal segíti az MI Rendelet hazai végrehajtását".

Emellett mind a fejlesztésekben (pl. az EESZT-ben lévő egészségügyi adatvagyon felhasználásának lehetősége), mind az oktatás, mind pedig az infrastruktúra (pl. a debreceni Komondor szuperszámítógép) terén történt előrelépés, írják a stratégia szerzői.

IVSZ: az MI ígéretei megalapozottak

Az IVSZ rövid állásfoglalásban reagált a stratégiára. A szervezet leszögezi: a mesterséges intelligencia ígéretei megalapozottak, ám a sikerhez szükség van néhány külső feltételre.

1. Digitális írástudás és felhasználóbarát megoldások: MI-t csak azok tudnak használni, akik rendelkeznek olyan szintű digitális írástudással, hogy az adatközpontú gondolkodást is befogadhassák. Ez azonban még nem általános, különösen a kis- és közepes vállalatoknál jelenthet problémát.

2. Adatgazdaság: biztosítani kell mindent feltételt az ágazati adatvagyonok hasznosíthatóságához.

3. Nemzetközi ökoszisztémákban kell gondolkodni, mert az MI komplex rendszerét csak sokszereplős nemzetközi értékláncok tudják működtetni.

4. Ugyanakkor szükség van a technológiai és adatszuverenitásra, hogy "a magyar adatok a magyar célokért és érdekekért dolgozzanak".

A szervezet emellett a kockázatok arányos kezelésére, valamint a kisebb szereplők bevonásának fontosságára hívja fel a figyelmet.

Magyarország Mesterséges Intelligencia Stratégiája (PDF) »

Piaci hírek

Az Nvidia vezetője félreérti, mitől lesz visszautasíthatatlan egy ajánlat

Máshol csak a pénztártól való távozás után nem fogadják el a reklamációt, de Jensen Huang már azt is teljes tévedésnek tartja, ha valaki nem jön be nézelődni az MI-boltba.
 

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Hirdetés

HPE Morpheus VM Essentials: a virtualizáció arany középútja

Minden, amire valóban szükség van, ügyfélbarát licenceléssel és HPE támogatással - a virtualizációs feladatok teljes életciklusát végigkíséri az EURO ONE Számítástástechnikai Zrt.

A VMware felvásárlása és licencelési gyakorlatának átalakítása erősen rányomta a bélyegét az adatközponti infrastruktúrára: a korábban kiszámítható alap bizonytalanná és gyakran költségesebbé vált.

a melléklet támogatója az EURO ONE

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.