Az egykor a nagyvállalatok által kisajátított, rendkívül szűk felhasználási körben bevetett 3D-s nyomtatótechnológia az utóbbi időben hatalmas áttörést ért el. A legolcsóbb megoldásokkal immár akár a nappalikban is találkozhatunk, mint ahogy az üzleti életben is egyre nehezebb olyan területet mondani, ahol ne lehetne hasznát venni a technológia fejlődésével mindinkább univerzálissá váló gépeknek. Hogy napjaink egyik legforróbb témájáról van szó, azt a Gartner legfrissebb beszámolója bizonyítja.
Évente rendelnek egy duplát
Az amerikai piackutató előrejelzése szerint a tavalyi közel 220 ezer értékesített 3D-s nyomtatóhoz képest idén ennek legalább a kétszeres kell majd el. A szakértői becslés valamivel több mint 455 ezer leszállított eszközt vizionál. Ami viszont ennél is lényegesebb, hogy ezt a tempót várhatóan még elég sokáig képes lesz tartani az egyre kövérebbé hízó szegmens. A Gartner szerint 2020-ban ugyanis már 6,7 millió ilyen nyomtatón adnak túl a gyártók.
A fenti, exponenciális növekedésben természetesen nagy szerepet játszik az, hogy ma már akár pár száz dollárért is vásárolható, leginkább csak otthoni, hobbi célra alkalmas printer. Azonban ez nem jelenti azt, hogy a piac csak ezeknek a belépő szintű, végfelhasználói termékeknek köszönhetően erősödne. Például sok oktatási intézmény ruház be még szintén nem túl drága, de azért már egy szinttel fejlettebb eszközökbe, de az egészségügy, az űrkutatás és a hadsereg sem maradhat ki a potenciális felhasználói körből.
Szélesedő üzleti potenciál
Ami a profi, vállalati célú nyomtatókat illeti, itt is alaposan változik a piac és maga a felhasználás módja is. Korábban ezen a területen jellemzően azért vásároltak 3D-s nyomtatókat, mert azokkal gyorsan és egyszerűen lehetett prototípusokat készíteni, ami gördülékenyebbé tette a termékfejlesztést. A nyomtatók képességeinek fejlődésével azonban egyre nagyobb hangsúly helyeződik a késztermékek előállítására. Már most sem ritka, hogy egy cégnél alacsony gyártási mennyiségek, illetve személyre szabható termékeknél háromdimenziós nyomtatással készül maga a végtermék.
A Gartner szerint ugyan az elkövetkező években még a prototípusok készítése marad a leggyakrabban említett felhasználási területe a 3D-s nyomtatásnak, de a technológia egyre hangsúlyosabb szerepet kap más folyamatokban is. 2020-ban például az ilyen eszközöket használó cégek háromnegyedénél már a tömeggyártás bizonyos lépéseit (is) igyekeznek gyorsabbá, jobbá, olcsóbbá tenni a printerek bevetésével, kétharmaduknál pedig magát a végterméket, vagy legalább annak egyes darabjait is a háromdimenziós eljárással készítik.
Mindenki ott akar lenni
A fentieket olvasva egyáltalán nem meglepő, hogy a startupoktól a legnagyobb vállalatokig mindenhol óriási az érdeklődés, és szinte naponta hallani olyan cégről, amelyik a szektor felé fordítja figyelmét. Az egyik legfrissebb jelentkező (a GE) például két kisebb vállalat felvásárlásával "tette meg tétjét". Korábban a kettévált HP nyomtatókat öröklő részéről lehetett hallani, hogy a 3D-s szegmens lehet a jövöbeli növekedés kulcsa. Vagy akár említhetjük a Facebookot is: a közösségi óriás egy olyan startupot vett meg, amelynek platformja a hardveres tervezést a háromdimenziós nyomtatással és a moduláris elektronikai alkatrészekkel ötvözi.
Az ötlettől az értékteremtésig – az üzleti réteg szerepe az adattudományi működésben
Az adattudomány valódi értéke ott válik láthatóvá, ahol az előrejelzések döntésekké, a döntések pedig mérhető üzleti eredményekké alakulnak. Ehhez azonban tudatos üzleti beágyazásra, mérési keretrendszerekre és következetes visszacsatolásra is szükség van.
EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT MA EGY PROJEKTMENEDZSERNEK TUDNIA KELL!
Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, csapattopológiáról. Folyamatos programok három teremben és egy közösségi térben: exkluzív információk, előadások, interaktív workshopok, networking, tapasztalatcsere.
2026.03.10. UP Rendezvénytér
Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak