A Bloomberg bennfentes forrásaira hivatkozva számolt be róla, hogy a Trump-adminisztráció tárgyalásokat folytat az Intel 10 százalékos részesedésének megszerzéséről a CHIPS and Science Act (az amerikai "csiptörvény") támogatásainak részvényekké konvertálásával. Miután a nehéz helyzetben lévő vállalat árfolyama a múlt héten még emelkedett az amerikai szövetségi támogatás reményében, a Reuters tudósítása alapján a legújabb hírek ismét 3-4 százalékos mínuszba vitték.
Az amerikai csipgyártó 10 százalékos tulajdonrésze a hírügynökség szerint nagyjából 10 milliárd dollárt érne, ami a Bloomberg hétfői jelentése szerint megfelel az Intelnek kereskedelmi és katonai gyártásra megítélt 10,9 milliárd dollárnyi támogatásnak. A hírek korábban még arról szóltak, hogy az amerikai kormányzat bevásárolná magát a vállalatba, miután Donald Trump elnök találkozót tartott Lip-Bu Tan vezérigazgatóval, akit előzőleg lemondására szólított fel kínai üzleti kapcsolatai miatt.
A Reutersnek nyilatkozó elemzők szerint a szövetségi támogatás több mozgásteret adhat az Intelnek veszteséges szerződéses gyártótevékenységének felélesztésére, de a társaságnak ettől még kezdenie kell valamit gyenge termékfejlesztési ütemtervével és az ügyfélszerzés nehézségeivel. Ahogy az egyik befektető fogalmazott, a kormányzati beavatkozás egy amerikai blue chip vállalat megmentésére önmagában is azt jelzi, hogy az Intel versenyhelyzete sokkal rosszabb a feltételezettnél.
Trumpba is befektetnek az Intelen keresztül
Az Intel tavaly már közel 8 milliárd dollárnyi támogatást szerzett új gyárak építésére, a korábbi vezérigazgató távozásával azonban Tan azonban visszafogta ezeket az ambíciókat: már a szolgáltatások iránti kereslet alapján tervezi a beruházásokat, ami az elemzők szerint ellentmondásba kerülhet Trump elképzeléseivel a hazai gyártóipar felfuttatásáról. Ezért is érdekes az az ugyancsak hétfői bejelentés, amelynek értelmében az Intel 2 milliárd dolláros tőkeinjekciót kap a SoftBank csoporttól.
Ez a kommentárok alapján jelentős bizalmat mutat a bajba jutott amerikai csipgyártó felé, és van, aki mentőövnek nevezi a befektetést a mesterségesintelligencia-őrületről teljesen lemaradó vállalatnál. A SoftBank ezzel az Intel hatodik legnagyobb részvényesévé válik, bár a Reuters cikkében az egyik szakértő inkább abban látja a dolog jelentőségét, hogy az 500 milliárd dolláros Stargate adatközponti projektben is érdekelt SoftBank vezetője fenntartsa jó kapcsolatát az amerikai elnökkel.
Ide tartozik, hogy a japán kormány a múlt hónapban 550 milliárd dollár értékű amerikai befektetési csomagot jelentett be a Washingtonnal kötött kereskedelmi megállapodás részeként. Ennek formálisan nem része az Intel-befektetés, és a hivatalos közlés szerint a SoftBank azon meggyőződését tükrözi, hogy a fejlett félvezetőgyártás tovább fog bővülni az Egyesült Államokban. A SoftBank részvényei mégis 4 százalékkal gyengültek a bejelentést követően, míg az Intel erősödésnek indult a tőzsdezárás utáni kereskedésben. A japán cég állítólag nem törekszik igazgatósági tagságra, és nem is kötelezi el magát az Intel termékeinek vásárlása mellett.
Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak