Ahogy azt mostanában megszokhattuk, a Fehér Ház ura bármivel és bárkivel kapcsolatban képes villámgyors, 180 fokos fordulatokra. Az Intel esetében például egy hétig tartott eljutni a követelőzéstől a bevásárlási szándékig.
Hirdetés
 

Amerikai kormányzati körökben komolyan vizsgálják a lehetőségét annak, hogy az állam részesedést vásároljon az Intelben – adta hírül a folyamatokra rálátó forrásokra hivatkozva a Bloomberg. Bár a helyzet nem teljesen világos, de a pletykák alapján mindez úgy valósulna meg, hogy közben a jelenlegi vezérigazgató a helyén maradna.

Utóbbi azért különösen érdekes elem, mert Donald Trump elnök alig egy hete követelte nyilvánosan Lip-Bu Tan eltávolítását annak véleménye szerint túlságosan szoros kínai kapcsolatai miatt. A helyzet azt követően fordult barátibbra a felek között, hogy az Intel elnöke pár napja személyesen is tárgyalt Trumppal.

Azt a Bloomberg forrásai sem közölték, hogy pontosan milyen konstrukcióban és mekkora részesedést tűzött ki célul magának a Trump-kabinet. Bizonyosnak tűnik viszont az, hogy az üzlet megolajozná a csipgyártó Ohióban tervezett új komplexumának felépítését. A cég korábbi tervei szerint itt létesülne a világ legnagyobb félvezetőgyártó üzeme, ám a megaprojekt kapcsán egyelőre csak az újabb és újabb csúszásokról érkeznek hírek.

A csütörtökön felröppent sajtóértesüléseket egyik érintett fél sem volt hajlandó érdemben kommentálni, az Intel részéről ugyanakkor azt közölték, hogy a vállalt továbbra is elkötelezett abban, hogy támogassa az elnök hazai gyártást erősítő programját.

Ideje lenne felhúzni a kormányt

A korábban a csipgyártás területének megkerülhetetlen szereplőjeként ismert Intel az elmúlt időszakban egyre komolyabb válságba került. Az elhibázott ésvagy késedelmes fejlesztések miatt riválisai elléptek mellette, ráadásul a mostanság gőzerővel zakatoló MI-hájpvonatra sem sikerült időben jegyet váltani.

Bár az Intel utóbbi években elveszítette technológiai előnyét a tajvani TSMC-vel szemben, és a mobil csipek korábbi felfutásához hasonlóan az MI-csipek piacának fellendüléséről is alaposan lemaradt, a céget tavasz óta irányító Tan munkáját eddig pozitív várakozások övezték. A válságba tavaly decemberben belebukó Pat Gelsinger székét elfoglaló új vezető az év végére 22 százalékkal 75 ezer főre csökkentené a csipgyártó munkaerő-állományát, és a befektetők megnyugtatására fegyelmezetten hozzáállást ígért a gyártóipari beruházásokhoz.

Hogy mindez elég lesz-e ahhoz, hogy a cég ismét emelkedő pályára álljon, az még kérdéses, az viszont biztos, hogy a kormányzati érdeklődésről szóló értesüléseket a befektetők jól fogadták. A vállalat papírjai közel 9 százalékot erősödtek a Bloomberg cikkének megjelenése utáni órákban. (Igaz, ez is csak nagyjából annyira volt elég, hogy az árfolyam visszamásszon oda, ahol Trump múlt heti követelőzése előtt állt.)

Piaci hírek

Lehullott a lepel: elismerte az Anthropic, hogy tényleg butább lett a Claude

A cég nagy nyelvi modelljének képességbeli hanyatlására többen panaszkodtak mostanában. Kiderült, hogy nem hallucináltak: elhibázott fejlesztések és bugok "összjátéka" okozta a nem kívánt hatást.
 
Hirdetés

A hibakeresés nem egyenlő az alkalmazásbiztonsággal

Építsünk olyan AppSec környezetet, amely csökkenti az alkalmazásfejlesztés kockázatait, de nem válik a gyors leszállítás akadályává!

A biztonság ’balra tolódása’ az alkalmazásfejlesztésben nem csak technikai kérdés. A DevSecOps-elvek érvényesüléséhez az IT-szervezet működését és más területekhez való viszonyát is újra kell szabni.

a melléklet támogatója a Clico

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.