Összegyűlt a pénz, hogy kiteljesítse világhódító terveit a Waymo. Az Alphabet önvezetést fejlesztő cége 16 milliárd dollár befektetést kapott 126 milliárd dolláros cégérték mellett, hogy még az idén elindítsa világszerte legalább tizenegynéhány városban önvezető taxis szolgáltatását. A terjeszkedés nem volt titok. Tavaly ősszel két városban, Londonban és Tokióban indult pilot. A szolgáltatás teljes körű beindításával azonban meg kellett várni, hogy a hatóságok az önvezetéshez igazítsák a szabályzói környezetet.
A mostani befektetési kört a Dragoneer Investment Group, a DST Global és a Sequoia Capital vezette, de mellettük több mint egy tucat kockázati társaság szállt be jelentősebb összeggel. Az Alphabet sem maradt ki, így továbbra is őrzi többségi befektetői státuszát.
A Waymo a friss forrásokból elsősorban az amúgy sem lassú növekedését akarja gyorsítani. Az USA-ban már több városban bonyolítanak jelentős forgalmat önvezető flottái. Többek között elérhető a szolgáltatás Észak-Kaliforniában, Los Angelesben, Austinban, Miamiban, és egy ideje már a San Franciscó-i nemzetközi repülőtér és a város között is lehet utazni Waymókkal.
Egy évtized alatt jutottak el idáig
A cég járművei már egy évtizede koptatják az utakat. 2016-ban Phoenixben indult a tesztelés – kezdetben az autót felügyelő vezetőkkel, de utóbbiakat már egy évvel később kivonták a képletből.
2023 augusztusától San Franciscóban üzleti szolgáltatásként, fuvarokdíjért dolgoztak az autók, igaz, csak korlátozott területen, egy évvel később azonban Bay Area nagy részében, a Szilícium-völgyben és környék városait összekötő autópályákon is közlekedhettek. Majd következett Los Angeles, Austin, Atlanta és legutóbb Miami.
A Waymo autók jelenleg hetente 400 ezer fuvart bonyolítanak le, tavaly összesen 15 milliót – tegyük hozzá, nem zökkenőmentesen. A nagyobb városokban időről időre komoly feszültségeket generáltak az önvezető járművek. 2023-ban a Cruise okozott hatalmas dugót egy mobilnet-kimaradás miatt. A Waymóknak is volt részük meleg szituációkban: 2024-ben egy baleset után a feldühödött tömeg felgyújtotta a cég egy sofőr nélküli autóját.
EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT MA EGY PROJEKTMENEDZSERNEK TUDNIA KELL!
Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, csapattopológiáról. Folyamatos programok három teremben és egy közösségi térben: exkluzív információk, előadások, interaktív workshopok, networking, tapasztalatcsere.
2026.03.10. UP Rendezvénytér
Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak