A Delta Air Lines némi üzengetés után a tettek mezejére lépett, és többek között 500 millió dollárt szeretne bevasalni hibás frissítést kiadó informatikai szállítóján.
Hirdetés
 

Múlt hét pénteken keresetet nyújtott be a Delta Air Lines a Crowdstrike kiberbiztonsági vállalat ellen azért, mert utóbbi nyáron kiadott hibás szoftverfrissítése hatalams közvetett és közvetlen károkat okozott az amerikai légitársaságnak.

Ahogy arról mi is besázmoltunk, július 19-én visszafogott becslések szerint is nagyjából 8,5 millió eszközt tett működésképtelenné világszerte egy nem megfelelően tesztelt szoftverupdate. A windowsos gépeket lefagyasztó és csak közvetlenül az érintett eszközökön, egyesével javítható baki súlyos hatással volt a légi közlekedésre, több kórház működésére, illetve számos érzékeny állami, önkormányzati rendszerre is.

A georgiai állami bírósághoz benyújtott keresetében a Delta azt írta, hogy a biztonsági cég hibája miatt öt nap alatt nagyjából 7000 járatát kellett törölnie, összességében pedig 1,3 millió ügyfele utazási terveit zavarta meg az incidens. A légitársaság számítása szerint közvetlenül kimutatható vesztesége eléri az 500 millió dollárt, de a vállalat szeretné megtéríttetni a járulékos károkat. A pontosan meg nem határozott összegnek kellene fedeznie az elmaradt nyereséget, az üggyel kapcsolatos kiadásokat (pl. az ügyvédi díjakat), valamint a cég jó hírnevén esett csorbát, ami negatív hatással van a jövőbeli bevételekre.

A Delta szerint a "katasztrofális szoftverfrissítés" a Crowdstrike hanyagságából következett be, hiszen ha csak egyetlen gépen is tesztelték volna a frissítést, nyilvánvalóvá vált volna a kód súlyos hibája.

A felperes a beadványában igyekezett magát informatikai témában élenjáró szervezetként beállítani, amely több milliárd dollárt fektetett infrastruktúrája kiépítésébe és fejlesztésébe. A Delta úgy gondolja, iparági összevetésben kiemelkedő szintet képviselnek a folyamataiknál alkalmazott technológiai megoldások.

Nem tudják, hogy működik a kibervilág

Bár a Crowdstrike az incidenssel kapcsolatban igyekezett megbánást tanúsítani (egyik vezetőjük például nemrégiben a kongesszusi képviselők előtt kért bocsánatot), a konkrét ügy kapcsán azonban nem szándékszik feltartott kézzel kapitulálni.

Erre utal a még péntek késő este kiadott hivatalos reakció, ami a Delta állításait már "megcáfolt félretájékoztatásnak" minősíti. A Crowdstrike közleménye szerint mindez csak azt mutatja, hogy a légitársaságnál "nem értik, hogyan működik a modern kiberbiztonság".

A Crowdstrike és a Delta a júliusi incidens óta több pengeváltás is történt nyilatkozatok formájában. A biztonsági cég ugyan elsimerte, hogy hibázott, de szerinte az több mint beszédes, hogy miközben minden más érintett 1-2 nap alatt képes volt visszaállítani a normális ügymenetet, erre a Delta esetében nagyjából egy hétre volt szükség. A Crowdstrike szerint ennek oka a légitársaság elavult informatikai infrastruktúrája, amelyet a cégvezetés elmulasztott modernizálni.

Biztonság

Megúszta a CrowdStrike a részvényesek támadását

A másfél éve egy hiba miatt a fél világot megfektető biztonsági céget a tulajdonosok egy csoportja azért perelte be, mert szerintük a menedzsment megtévesztette őket. Egy szövetségi bíró első körben a vállalatnak adott igazat.
 
Hirdetés

Az ötlettől az értékteremtésig – az üzleti réteg szerepe az adattudományi működésben

Az adattudomány valódi értéke ott válik láthatóvá, ahol az előrejelzések döntésekké, a döntések pedig mérhető üzleti eredményekké alakulnak. Ehhez azonban tudatos üzleti beágyazásra, mérési keretrendszerekre és következetes visszacsatolásra is szükség van.

Az adatvezérelt működés sikere ritkán múlik azon, milyen technológiát vezet be egy vállalat. Sokkal inkább az a kulcs, hogyan illeszti az adattárházat, a BI-t és az MI-megoldásokat a meglévő rendszerekhez és döntési folyamatokhoz.

a melléklet támogatója a One Solutions

EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT MA EGY PROJEKTMENEDZSERNEK TUDNIA KELL!

Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, csapattopológiáról. Folyamatos programok három teremben és egy közösségi térben: exkluzív információk, előadások, interaktív workshopok, networking, tapasztalatcsere.

2026.03.10. UP Rendezvénytér

RÉSZLETEK »

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.