Ez is egy olyan innovációs terület, ahol a nagyhatalmak – az USA, Kína és Oroszország – versenyt futnak egymással. És mindhárom országban a keresőcégektől indul a kezdeményezés.

Elkészült az első orosz önvezető autó prototípusa, amit a múlt hét végén mutatott be a Yandex. Az orosz keresőcég tanult amerikai konkurense, a Google hibáiból, így már elve kooperációban gondolkodott. Érdekes módon azonban nem amerikai partnert választott, hanem a dél-koreai Hyundai-jal építette meg autonóm járművét.

Meglepően gyors volt a munka

Mint arról a Yandex beszámol angol nyelvű blogján, az autógyártóval márciusban írtak alá megállapodást, hogy 4. és 5. szintű autonóm járműveket fognak közösen fejleszteni. A Hyundai az autóipari tapasztalatokat, a Yandex pedig az önvezető technológiáját adja a közösbe.

Ennek első lépése volt egy prototípus elkészítése, amihez májusban kapta meg a Yandex a kiválasztott Hyundai Sonata 2020 modellt. Ez még nincs a piacon, de mint írják, az autó minimális átalakításával alkalmassá lehetett tenni a Yandex technológia elemeinek a beépítésére.

Az első teszteken már túl is van az autó, ezeket a Yandex biztonsági okokból egy zárt tesztpályáján végezte el: a prototípus 7×24 órában teljes autonómiával futott. Jelenleg olyan szimulációs teszteket végeznek, melyek megmutatják, hogy a technológia hogyan viselkedik különböző körülmények (időjárási hatások, közlekedési szituációk stb.) között. A keresőcég azt ígéri, hogy hamarosan a nyílt tesztek is elkezdődnek, Moszkvában engedik éles forgalomba a speciális Hyundai-okat.

A Yandex az év végéig száz autóból álló flottát akar kiépíteni. A blogbejegyzés megjegyzi, ebben már más típusokat is bevennének. Bár a számításba vett modelleket nem részletezik, nagy valószínűséggel ez is a teszt része: azt vizsgálhatják, hogy más autótípusokkal hogyan tud együttműködni önvezető rendszerük. A Yandex célja ugyanis egy gyártófüggetlen önvezető rendszer, amit bármilyen autóba beépíthetnek majd a gyártók. Ettől függetlenül azonban marad a legfőbb partner a Hyundai.
 


Magán az autón külsőleg nincs semmi extra, a tetejére szerelve a szokásos egység kamerákkal, lidarokkal, érzékelőkkel, amúgy pedig egy Yandex-színekben pompázó Hyundai Sonata 2020 modell.

Régóta dolgoznak az önvezetésen

A Yandex jó ideje dolgozik saját önvezető technológiáján. Bár kicsit késve indult amerikai vetélytársaihoz képest, azok tapasztalataira építve valószínűleg sok csapdát sikerült kikerülnie. Ilyen volt például az, hogy a kezdetektől bevontak autógyártó tapasztalattal rendelkező partnereket. Így volt ez 2016-ban bejelentett önvezető városi kisbuszuk esetében, ahol a Kamaz és a német Daimler voltak a partnerei, és a 2017 nyarán bejelentett önvezetős taxiszolgáltatásnál is, ahol pedig a Toyota volt az autós partner.

Érdemes a Yandex törekvéseit más szemmel is nézni. Az önvezetési technológia kulcsfontosságú eleme az infrastruktúra, amit részben az internet biztosít. Az oroszok már dolgoznak a globális nettől függetleníthető interneten, amely – karöltve a hazai önvezető technológiával – egy globális hekkertámadás esetén a közúti közlekedésben is komoly startégiai előnyt biztosítana számukra.

Mobilitás

Nem tetszik Moszkvának, hogy orosz appokat rakott ki alkalmazásboltjából az Apple

Az orosz Facebookként is emlegetett VK szerint pár napja mindenféle indok és előzetes jelzés nélkül tűntek el alkalmazásai az App Store kínálatából. A Kreml szóvivője ennek kapcsán arra biztatta honfitársait, hogy váltsanak Androidra.
 
Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.
Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.