A Vodafone tegnap elindította Magyarország első, mindenki számára elérhető kültéri 5G hálózatát. A városban sem mindenhol érhető el.
Hirdetés
 

Ahogy azt májusban, a Vodafone egyik vezetőjének elszólása nyomán már sejteni lehetett, Budapesten tegnap elindult az operátor 5G-s szolgáltatása. Eddig 33 állandó, élő 5G bázisállomást telepítettek és kapcsoltak hálózatba.

Mint akkor megírtuk, a Vodafone-nak megvolt az elsőséghez a helyzeti előnye, ugyanis a 2016-os frekvenciaaukción már vásárolt 5G-s frekvenciát a 3,5GHz-es sávban. Erre építve indul most a budapesti kereskedelmi 5G is.

A hálózatba kapcsolt 5G-s bázisállomások non-standalone szabvány szerint működnek, tehát a már meglévő 4G állomásokra épülnek – írja közleményében a szolgáltató. Az 5G-s kapcsolat elméleti maximális letöltési sebessége meghaladhatja az 1,4 Gbit/s-ot, a késleltetés pedig 10 milliszekundum alá is csökkenhet. A közlemény ugyanakkor megjegyzi, hogy nincs garantált sebesség: "A garantált letöltési sebesség 0/0 Mbit/s" – írták egy a közlemény alá tett lábjegyzetben, ami arra utal, hogy az új generáicós hálózat használati értéke egyelőre korlátozott, bár marketingfogásnak kétségtelenül nem utolsó.

A hálózat egyelőre Budapest belső kerületeiben és a Duna mentén érhető el. Ehhez természetesen 5G-képes mobil is kell.

A készülékek és a tarifák

A Vodafone készülékkínálatában egyelőre két 5G-képes készülék van: az LG V50 és a Huawei Mate 20X, de azt ígérik, hogy ez hamarosan bővülni fog. A korlátozott használati értéket pedig azzal ellensúlyozza a szolgáltató, hogy nem kér érte felárat: akinek lakossági Red Live, Red Live+ és Red Infinity Pro, illetve vállalati Business Red 5GB, Business Red 20GB, Business Red Superior, vagy Business Red World csomagja van, további költségek nélkül használhatja az új hálózatot.

Mobilitás

Jól vizsgázott üzletfolytonosságból az ukrán techszektor

Az orosz támadás megindulásakor Harkivban 511 informatikai cég volt. Közülük 500 ma is működik, pedig a munkatársak többsége elköltözött a harcokat közvetlen közelről megszenvedő városból.
 
Az alábbiakban körbejárjuk az Enterprise Service Management fogalmát, és megmutatjuk azt is, miben különbözik az ITSM-től.

a melléklet támogatója a Meta-Inf Kft.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.