Lezárult a T-Systems Magyarország több mint 10 éve működő budapesti adatközpontjának egyik legnagyobb szabású beruházása. Az energiahatékonyság javítását célzó fejlesztést eredetileg egymilliárd forint helyett végül mintegy 800 millió forintból sikerült megoldaniuk. Ebből ügyfeleik is profitálhatnak, hiszen a nekik számlázott díjakat jelentős mértékben befolyásolják a működési költségek, azoknak pedig több mint a kétharmadát adja a villamosenergia – hangzott el a projektzáró rendezvényen. A fejlesztéseket alatt az adatközpont folyamatosan működött.
15-20 év alatt térülhet meg
A többlépcsős beruházás keretében korszerűsítették a létesítmény beltéri klímarendszerét, lecserélték a kültéri folyadékhűtő-rendszereket, és sor került a külső csőrendszer rekonstrukciójára is – tudtuk meg Szabó Gábortól, az adatközponti infrastruktúra ágazatigazgatójától.
Szabó Gábor ágazatigazgató az adatközpontban
Ragoncsa Géza vezérigazgatóhelyettes elmondta: a Közép-Európa legnagyobb adatközpontjának számító létesítmény már a fejlesztés első fázisát követően is 1,3 millió kilowattórát takarított meg évente, amely ötszáz átlagos háztartás éves energiafogyasztásának felel meg. A teljes rekonstrukció összes megtakarítása várhatóan megközelíti a 3 millió kilowattórát. A T-Systems számára a beruházás évi 40-60 millió forint megtakarítást hozhat.
Barinkai Zoltán, az adatközponti infrastruktúra kompetenciaközpontjának a vezetője, a mostani fejlesztés kapcsán korábban elmondta a Bitportnak, hogy az adatközponti energiafelhasználás két komponensből tevődik össze. Az egyiket az adatközpont kiszolgáló infrastruktúrája (adatközponti hűtés, világítás), a másikat az ügyfelek saját informatikai és távközlési berendezéseinek ellátása adja. Barinkai akkor arról is beszélt lapunknak, hogy az utóbbi években az ügyfeleiknél is egyre fontosabb szemponttá vált az adatközponti szolgáltatások értékelésekor a kiszolgáló infrastruktúra energiatudatos üzemeltetése.
Ügyfél szinten követhető az energiafogyasztás
Az adatközpontban minden ügyfél fogyasztása külön-külön nyomon követhető. Az energiairányítási rendszer azt is lehetővé teszi, hogy az adatközponton keresztül igénybe vett felhőalapú szolgáltatások elszámolása – beleértve a kolokációt és a hosztingot is – ne a szerverek által elfoglalt alapterület, hanem az elfogyasztott villamos energia alapján történjen.
A projektzárón elhangzott, hogy az adatközpont kapacitásának kihasználtsága jelenleg 70 százalékos, ami meghaladja az európai átlagot. A Bitport kérdésére Szabó Gábor elmondta, hogy a létesítmény ügyfeleinek – melyek között 40 távközlési szolgáltató is van – kétharmada nemzetközi cégekhez köthető. A külföldi ügyfeleik arányát a jövőben tovább kívánják növelni.
Digitalizáció a mindennapokban: hogyan lesz a stratégiai célból napi működés?
A digitális transzformáció sok vállalatnál már nem cél, hanem elvárás – mégis gyakran megreked a tervezőasztalon. A vezetői szinten megfogalmazott ambiciózus tervek nehezen fordulnak át napi működéssé, ha hiányzik a technológiai rugalmasság vagy a belső kohézió.
CIO KUTATÁS
AZ IRÁNYÍTÁS VISSZASZERZÉSE
Valóban egyre nagyobb lehet az IT és az IT-vezető súlya a vállalatokon belül? A nemzetközi mérések szerint igen, de mi a helyzet Magyarországon?
Segítsen megtalálni a választ! Töltse ki a Budapesti Corvinus Egyetem és a Bitport anonim kutatását, és kérje meg erre üzleti oldalon dolgozó vezetőtársait is!
Az eredményeket május 8-9-én ismertetjük a 16. CIO Hungary konferencián.
Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak