A Gartner a rivális IDC-hez képest nagyjából egy hónappal később adta ki témába vágó jelentését. A két felmérés trendszinten egybevág, ám a Gartner számai lényegesen sokkolóbbak.

Óriási esés rajzolódik ki az okostelefonok értékesítésében a Gartner friss jelentéséből. Az amerikai piackutató mérései szerint az év első három hónapjában több mint 20 százalékkal kevesebb eszközt adtak el a gyártók, mint egy évvel korábban. A visszaesés természetesen történelmi mélypontnak tekinthető, ugyanakkor az IDC korábban publikált felmérésénél is sokkal rosszabb képet mutat a szegmensről. Utóbbiban "csak" bő 11 százalékos recessziót mutattak ki. (Az eltérést részben az alkalmazott módszertanok különbsége magyarázhatja.)

Sok jóra nem számíthattunk, de...

...az említett 20 százalék feletti visszaesés így is mellbevágó. A Gartner jelentése az okok között természetesen a koronavírussal kapcsolatos problémákat említi. Ezek a gyártókat két oldalról is nyomták. Egyrészt a zömében Kínában működő gyártókapacitások bezárása miatt súlyos készletproblémák léptek fel, másrészt a fogyasztók még akkor sem nagyon vehettek volna semmit, ha nagyon akartak volna, hiszen Kínában szinte az egész negyedévben, máshol leginkább márciustól kezdve voltak érvényben lakhelyelhagyási korlátozások, illetve kényszerű boltbezárások. És ugyan online lehett venni szinte bármit, ám az emberek többsége ebben a helyzetben nem a jelentős kiadásnak számító okostelefon-cserén gondolkodik.  

 

 

Globális okostelefon-piac, 2020/Q1 - Gartner
Infogram

 

A gazdaságban uralkodó bizonytalanságot mutatja, hogy a piackutató jelentésében egy sor sincs arról, miként alakulhat a helyzet az év hátralévő részében. Némi bizakodásra adhat azonban okot, hogy a legfrissebb adatok szerint Kínában kezd magára találni a szegmens.

Változó erőviszonyok

Bár a piac összességében nagyon lehangolóan teljesített az idei első negyedévben, az egyes márkák teljesítményei között azonban nagy eltérések mutatkoznak. Az éllovasoknak, illetve a spektrum másik oldalán elhelyezkedő kisebb gyártóknak nagyon fájt az elmúlt időszak, viszont olyan szállító is akad, ahol sikerült növelni a forgalmat.

A piacvezető Samsung és a második Huawei egyaránt piaci átlagot meghaladó visszaesést volt kénytelen elkönyvelni. A Samsung esése ennél is durvább lehetett volna, ám a dél-koreai vállalat másokkal ellentétben már nem kínai üzemekre támaszkodik az okostelefonok gyártásánál, így ez a része a járványnak kevésbé hatott eladásaira.

A Huawei esetében viszont mind az üzemek leállása, mind a kínai karanténintézkedések "húsba vágtak", hiszen a vállalat a korábbinál is komolyabban függ a belföldi értékesítéstől, mivel az amerikai korlátozó intézkedések miatt egyre nehezebb ügyfeleket találnia a nyugati féltekén.

A legnagyobbak közül az Apple úszta meg a legjobban az első három hónapot. A nagyjából 41 millió darab eladott iPhone 8,2 százalékkal rosszabb eredmény, mint egy évvel korábban. Az enyhébb visszaesést elsősorban a jó évkezdésnek köszönheti Cupertino, amit viszont az utolsó néhány hét alaposan lerontott.

A jelentés pozitív különlegességét a szintén kínai Xiaomi szolgáltatta azzal, hogy nemhogy nem estek az eladásai, de minimálisan még nőni is sikerült. A gyártó ezt elsősorban a Redmi sorozat jó nemzetközi eladásainak köszönheti, illetőleg annak, hogy üzleti modellje a kezdetektől az online értékesítési csatornákra fókuszál, így a fizikai üzletek bezárása őket érintette a legkevésbé.

Konzumer tech

Az egész Zuckerberg-birodalomban felcsavarják az MI-t

A Facebooktól a Ray-Ban Meta napszemüvegekig mindenhol munkába áll a közösségi polip nagy nyelvi modelljének harmadik generációja, amely többek között valós időben, gépelés közben generál képeket.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.