A koronavírus durván megtépázta korunk egyik legfontosabb informatikai eszközének a piacát. Az IDC sosem mért ekkora visszaesést korábban.

Nem okozott különösebb meglepetést az IDC legutóbb közzétett jelentése az idei első negyedév okostelefonos eladásairól. A világjárvány miatt szinte minden országban elrendelt korlátozó intézkedések miatt a visszaesés borítékolható volt. A kérdés maximum az volt, milyen mértékű lesz a recesszió. Mostanra kiderült, történelmi nagyságrendről beszélhetünk.

Sose volt ilyen rossz

Az amerikai piackutató előzetes adatai alapján a szegmens éves összevetésben 11,7 százalékot esett vissza. Januártól március végéig valamivel több mint 275 millió készüléket értékesítettek, és ezzel a teljesítménnyel a szektor rövid története legnagyobb buktáját volt kénytelen elkönyvelni.

Regionálisan természetesen nagy eltéréseket mutatnak a számok. A legkorábban és a negyedév tekintetében leghosszabb ideig érintő Kínában például több mint 20 százalékot zuhant az értékesítés. Mivel a távol-keleti ország adja a globális piac nagyjából negyedét, ez a rossz adat kellően nagy súllyal húzta lefelé a szektort. Kína egyébként nem csak a vásárlások elmaradásával "kavart be", hanem azzal is, hogy a világ mobilgyárainak jelentős része is ott működik, amelyek hosszú ideig leállásra voltak kényszerítve.

 

Globális okostelefon-piac, 2020/Q1 - IDC
Infogram

 

A szállítói oldal felől nézve a történéseket, meglehetősen vegyes kép látszik. A piac két legnagyobb szereplője, a Samsung és a Huawei súlyos, közel 20 százalékos csökkenést szenvedett el. Utóbbit nyilván többszörösen is sújtotta a mostani időszak, hiszen amellett, hogy hazai piaca romokban hever, a kínai cég egyre jobban megérzi, az amerikai büntető intézkedések hatását is. 

Cupertino viszont egészen jól jött ki eddig a dologból. Éves összevetésben szinte darabra ugyanannyi iPhone-t sikerült eladni, mint tavaly ilyenkor. Az IDC szerint ez a 11-es széria sikerének köszönhető, de a jelenlegi nehéz gazdasági körülmények között idén különösen hasznosnak bizonyulhat, hogy nemrég debütált az új, visszafogott árcédulával kínált SE modell. 

A legnagyobb öt gyártó mezőnyét az elmúlt három hónapban legsikeresebbnek bizonyult cégek zárják. Mind a Xiaomi, mind a Vivo esetében komoly, 6-7 százalékos értékesítésnövekedésről beszélhetünk, ami mindkettőnél leginkább a szintén hatalmas piacnak számító Indiában realizált eladásoknak köszönhető.

Konzumer tech

Nem halad nagyon jól a britek MI-szuperhatalommá válása

Bár a jelenlegi kormány regnálása alatt már 100 milliárd fontra teszik az ágazatba áramló magántőke értékét, a Guardian értékelése szerint jórészt "fantombefektetésekről" van szó, az OpenAI pedig éppen most tette parkolópályára nagyszabású Stargate UK projektjét is.
 
Mesterséges intelligencia, DevSecOps, platformkonszolidáció – leggyakrabban ez a három szó hangzik el a szakértők szájából.

a melléklet támogatója a Clico

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.