Ugyan a korábban jósoltnál egy kicsit később, de bemutatta idei első dobását az okostelefonos fronton az Apple. Az új iPhone SE külsőleg a korábbi 8-as széria stílusjegyeit örökölte, de belül akad frissebb alkatrész is benne.
Hirdetés
 

A helyzetre való tekintettel természetesen ezúttal elmaradt a nagyszabású helyszíni bemutató. Az iPhone 8 egyfajta felturbózott változatának tekinthető új iPhone SE így virtuálisan volt kénytelen debütálni.

Meglehetősen pontos pletykák

Úgy tűnik, nagyjából betaláltak az Apple-ügyekben valóságos orákulumnak számító elemző, Ming-Csi Kuo (Ming-Chi Kuo) még tavaly novemberben tett jóslatai. A KGI Securities szakértője a tavaszt jelölte meg a debütálásra és pletykái között szerepelt a 8-as szériával való hasonlatosság. Kuo alapkiszerelésben 64 és 128 gigabájtos tárhellyel kínált, 4,7 hüvelyes LCD-kijelzővel érkező modellről írt, amelyben a cég legújabb csipje, a 11-es szériánál bevezett A13 dolgozik majd. Az elemző 399 dolláros árat jelölt meg és még a választható színekre is kitért (ezüst, szürke, vörös).

Az egyik apró eltérés a valóság és a jóslatok között maga a telefon neve. Kuo csak iPhone SE 2-ként emlegette az új mobilt, ami azonban végül simán iPhone SE néven kerül majd a boltokba. A processzor viszont valóban az iPhone 11-ben is lévő A13 Bionic, mint ahogy az is igaz, hgoy a kijelző mérete és a külső kialakítás egyaránt az iPhone 8-at idézi. 

A vezeték nélkül tölthető, 148 gramm tömegű új SE alapkiszerelésben 64 gigabájtnyi tárhellyel érkezik, de ez felárért 128-ra, sőt 256 gigára is feltornászható (ebben kicsit pontatlan volt a tavalyi jóslat). Az IP67 szabvány szerint víz-és porálló készülék képes az ujjlenyomat-azonosításra és akár 4K-s videofelvételeket is készíthetünk vele. Színek tekintetében viszont csak a vörös igazolódott be a pletykákból. A mobil ugyanis fehér, fekete és vörös színben rendelhető.Apropó rendelés: az új modellt péntek délutántól lehet nálunk is előrendelni, a tényleges szállítás pedig egy héttel később, április 24-én kezdődik meg.

Végül lássuk az egyik legfontosabb paramétert, az árat. A legolcsóbb változat a jósolt 399 dolláros alapáron kerül forgalomba. A 128 gigás upgrade plusz 50, a 256-os pedig plusz 150 dollár költséggel jár az induló árcédulához képest. Az Apple magyar oldalán már a hazai árak is látszanak. Ahogy azt megszokhattuk, a dolláros árhoz képest nálunk lényegesen költségesebb mulatság a vásárlás. A gyártó tíz forint híján 180 ezer forintot kér az alapmodellért, a kövérebb változatok ennél 20, illetve 60 ezer forinttal több kerülnek.

Olcsó próbálkozások

Az Apple nem először próbálkozik lefelé kiszélesíteni portfólióját. Az első kísérlet még 2013-ra datálódik vissza, amikor is az iPhone 5S olcsóbb variánsaként dobták piacra az iPhone 5C-t. És ott van a 2016-ban debütált (első) iPhone SE, amelynek legspártaibb kiszerelése annak idején szintén 399 dolláros áron került a polcokra. A terméket aztán az Apple egy évvel később 50 dollárral olcsóbbá tette és a tárhelyet is megemelte 16-ról 32 gigabájtra, míg végül 2018 szeptemberében leállította a forgalmazást.

Érdemes még megemlíteni, hogy a mostanáig 449 dollárért kínált iPhone 8-at az új SE bejelentésével párhuzamosan eltűntette áruházából az Apple, azaz előbbi terméket hivatalosan már nem is forgalmazza a cég.

Konzumer tech

A robotok újabb bűnözési hullámot indíthatnak az Europol szerint

A robotok, a drónok és a mesterséges intelligencia fejlődésével a fizikai világban is megjelenik minden, ami eddig a digitális világra volt jellemző, nem beszélve arról, ha az automatizálás miatt tényleg tömegek veszítik majd el a megélhetésüket.
 
Hirdetés

Az ötlettől az értékteremtésig – a gépi tanulási pipeline szerepe az adattudományi működésben

A jó adatok önmagukban még nem elegendők: a modellek csak akkor működnek megbízhatóan, ha egy átlátható, automatizált és reprodukálható környezetben futnak. A gépi tanulási pipeline-ok éppen ezt a technológiai hátteret teremtik meg.

Sok szervezet adatvezéreltnek tartja magát, mert van BI rendszere és heti dashboardja. A valóságban azonban ennél többről van szó; a kérdés ugyanis nem az, hogy van-e elég adat, hanem, hogy mennyire jól használják a döntések meghozatalához.

a melléklet támogatója a One Solutions

EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT MA EGY PROJEKTMENEDZSERNEK TUDNIA KELL!

Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, csapattopológiáról. Folyamatos programok három teremben és egy közösségi térben: exkluzív információk, előadások, interaktív workshopok, networking, tapasztalatcsere.

2026.03.10. UP Rendezvénytér

RÉSZLETEK »

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2025 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.