Az Apple közel 30 millió darabot értékesített a 750 dolláros készülékből. A második legnépszerűbb telefonból csak fele ennyi fogyott.
Hirdetés
 

Egy olcsóbb iPhone-modell, a közel 750 dolláros (kb. 222 ezer forint) iPhone XR lett 2019 első félévében a világ legnépszerűbb okostelefonja – derül ki az IHS Markit legfrissebb Smartphone Model Market Trackeréből. (A magyar piacon a készülék kicsit drágább, a 64 gigabájtos modell 290 ezer forintba kerül.) Az idei első félévben az XR-ekből közel 27 millió darabot szállítottak. Ez már csak azért is kiemelkedő teljesítmény, mert a következő legnépszerűbb okostelefonból is csupán valamivel több mint 13 milliót sikerült eladni.

A tömegek luxusa

Az iPhone esetében az olcsóság persze erősen relatív: a 750 dollár annak ellenére sem tekinthető alacsony árnak, hogy egyre több készülék jelenik meg az 1000 dolláros kategóriában. De az kétségtelen, hogy a 2018-ban piacra dobott iPhone-ok közül ez a modell a legolcsóbb. Az értékesítés az első két negyedévben enyhe csökkenést mutat, az első negyedévben 13,6 millió, míg a másodikban 13,3 millió XR-t szállított le az Apple.

A Samsung szintén egy olcsó(bb) modellel jutott fel a tízes toplistára: a Galaxy A10-ből azonban csak fele annyit adtak el, mint az XR-ből: 13,4 milliót. Ez azonban így csalóka, ugyanis összességében a Samsung jóval több készüléket értékesít, mint az Apple. A tízes toplistán egyébként a harmadik helyen is Samsung-modell van, a Galaxy A50, amiből 12 milliót értékesítettek az év első felében. (A két Samsung-készülék az XR-hez képest valóban olcsónak számít, az A10-ért itthon kb. 50 ezret kell fizetni, de az A50-hez is hozzá lehet jutni 100 ezer alatt.)

 
IHS Markit Smartphone Model Market Tracker 2019H
Infogram


Ezzel kapcsolatban az IHS Markit kutatási igazgatója megjegyezte, az Apple sokkal szűkebb modellválasztékkal rendelkezik, mint az androidos készülékeket gyártó cégek így a teljes értékesített mennyiség is kevesebb modell között oszlik meg. Ebből következően az iPhone-modellek egyenként nagyobb számot képesek hozni, mint például egy Samsung-modell.

Ettől még jó biznisz az iPhone

Ha csak az első tíz legnépszerűbb készüléket nézzük (lásd a grafikont), látványos az Apple fölénye. A Samsung 44,5 millió készüléket értékesített 4 modellel, míg az Apple hárommal 46,8 milliót. Ha azonban a teljes készülékpalettát nézzük, akkor az Apple egyre lejjebb csúszik a szállítói rangsorban. Az IHS mérései szerint például a második negyedévben már a dobogóra sem fért fel: a piacvezető Samsung több mint kétszer annyi készüléket értékesített összességében, mint amennyi iPhone fogyott.

Persze a helyzet nem ennyire fekete-fehér, hiszen az Apple hagyományosan sokkal többet keres egy készüléken, mint bármelyik konkurense. Ez valószínűleg a három toplistás készülékére is igaz. Bár az iPhone 8 szintén az Apple-léptékkel olcsó modellek közé tartozik (itthon 240 ezer forint körül indul az ára), felkerült a listára a Magyarországon 420 ezerért kínált Xs Max is.

Konzumer tech

Bagóért cserél gazdát egy ikonikus játékstúdió

A többek között a Borderlands fejlesztőjeként ismert Gearboxot 460 millió dollárért veszi át a Take-Two Interactive az Embracer Grouptól. Utóbbihoz viszont alig három éve még 1,3 milliárdért került.
 
Hirdetés

A NIS2-megfelelőség néhány technológiai aspektusa

A legtöbb vállalatnál a megfeleléshez fejleszteni kell a védelmi rendszerek kulcselemeit is.

Az uniós direktíva felpezsdíti a magyar kiberbiztonsági piacot, az auditokból átfogóbb képet kapunk a gazdaság és az ország kiberképességeiről is. Interjú dr. Bencsik Balázzsal, az SZTFH kibervédelmi igazgatójával.

a melléklet támogatója a RelNet Technológia Kft.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.