A Bloomberg most látványos infografikán bontotta atomjaira iPhone-modelleket.

Egy iPhone-fannak kincsesbánya a Bloomberg ötletes infografikája, melyben összefoglalták, hogy az Apple mit pakolt bele az eddig megjelent iPhone-okba, melyik modell milyen újdonságot hozott, és az alkatrészek hozzávetőlegesen mennyibe kerülnek. A Bloomberg munkatársai hozott anyagból dolgoztak: az ingyenes javítási útmutatókat közlő iFixit infóiból – az oldal olyan videókat is közöl, ahol szétszedik elemeire az telefonokat, és mellette megadják az egyes összetevők árát (lásd az alábbi videót) –, valamint az IHS Markit piaci adataiból. Az amerikai piackutató ugyanis rendszeresen követi a mobilok gyártási költségét és piaci árát.

Az Apple keres a legjobban a telefonjain

Régóta tudható, épp az IHS Markit adataiból, hogy a mobilgyártók közül az Apple keres a legjobban egy telefonon.

A 8-as iPhone teljes anyagköltségét a piackutató 248 dollárra becsüli. Bár a Bloomberg sem tudta az összes alkatrész árát kideríteni, az összeállításból kiderül, hogy a legnagyobb tételt messze a HD-s Retina kijelző teszi ki a maga 45 dollárjával, ehhez képest az A11-es cikk mindössze 27,50 dollár, az előlapi és hátlapi kamera pedig együttesen is csak 21,50. Jelentősebb értéket képvisel még a flash memória, a 64 GB-os modul ára 14 dollár.
 

Így kell szétszedni egy iPhone 8-at

Házilag ne álljunk neki, kockázatosabb, mint amennyire a videó sugallja.


Az összeállítás azért is jó, mert az egyes alkatrészekhez ad némi piaci hátteret is. Például hogy a telefonba a Qualcomm MDM9655-ös vagy az Intel XMM 7480-as modemegysége kerül. És bár a Qualcomm és az Intel nagy riválisok, mindkét egységet a tajvani TSMC gyártja.

Egy generációval idősebb, mindössze 10 dollárral olcsóbb

Az összeállításból az is kiderül, hogy az egy generációval idősebb iPhone 7 alig olcsóbb, mint a jelenleg kapható csúcsmodell (az iPhone X, amely már előrendelhető, de a boltokba csak november elején érkezik, értelemszerűen még nem szerepel az összeállításban). A Retina HD kijelző például közel 7 dollárral drágább (51,90 USD), míg a processzor olcsóbb, az A10 csak 22,90 dollárba került.

 
Apple iPhone: anyagköltség, kisekreskedelmi ár modellenként
Infogram


A lista nem teljes, eddig az Apple összesen 17 modellt (almodellekkel együtt) dobott piacra, az iPhone X lesz a tizennyolcadik. Ezekből eddig eladott 1,2 milliárd darabot. A Bloomberg joggal írja, hogy valószínűleg az iPhone minden idők legsikeresebb fogyasztói terméke. A konkurensek ugyanis hiába adnak el számszerűleg több telefont, a csapásirány sokkal szélesebb, jellemzően kínálnak a drága – az iPhone-nal összevethető árú és tudású – készülékek mellett olcsó telefonokat is, amelyek az eladások zömét viszik.

Akit érdekel a Bloomberg összeállítása, kattintson.

Konzumer tech

Már nem minden arany, ami MI?

Egy indiai startupprogram finoman jelzi: nem elég "nagyobbat" mondani, hanem érdemes valami eredetivel, ám perspektivikussal előállni.
 
Hirdetés

HPE Morpheus VM Essentials: a virtualizáció arany középútja

Minden, amire valóban szükség van, ügyfélbarát licenceléssel és HPE támogatással - a virtualizációs feladatok teljes életciklusát végigkíséri az EURO ONE Számítástástechnikai Zrt.

A VMware felvásárlása és licencelési gyakorlatának átalakítása erősen rányomta a bélyegét az adatközponti infrastruktúrára: a korábban kiszámítható alap bizonytalanná és gyakran költségesebbé vált.

a melléklet támogatója az EURO ONE

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.