Gőzerővel tölti fel magyarországi raktárbázisát az év legforgalmasabb akciós napjára az eMAG. Az online kiskereskedő a Black Friday előtt betekintést engedett a sajtónak az Üllőn lévő létesítménybe.

Tavaly az eMAG budapesti irodájában követhették az újságírók a Black Friday (BF) történéseit. Most raktárbejárásra hívták a hazai médiumokat, a két éve átadott üllői logisztikai bázisra, ahol naponta 35 ezer csomagot állítanak össze, egy az anyacég által fejlesztett központi árukezelő rendszer segítségével. (A romániai székhelyű társaság, amely a dél-afrikai Naspers csoport 75 százalékos és egy román magánszemély 25 százalékos tulajdonában van, 750 fejlesztőt, köztük magyar szakembereket is foglalkoztat a tevékenységéhez szükséges szoftverek és alkalmazások elkészítéséhez.)

Közel harmadával nagyobb árukészlettel készülnek, mint tavaly

A csúcsidőben 150 főt foglalkoztató magyarországi raktárban már lázasan készülnek a jövő pénteki rohamra, a múlt évinél nagyobb árukészlettel (a kereskedők egy része 17-én, más részük 24-én "ünnepli" a fekete pénteket). A tavalyi BF-en előző évi bevételének az egyharmadát, 5,3 milliárd forintot termelt meg a magyar leánycég. A múlt évi akcióra 440 ezer termékkel, idén 600 ezerrel készülnek. Ebből a tévékészülékek száma 36 ezer, mobilból 29 ezerre, laptopból 9 ezerre csaphatnak le az online vevők, a folyamatosan nagyon népszerű fehéráruból 27 ezer darabbal készülnek, további 65 ezer lesz a kisháztartási gépek száma. Meghaladja a 100 ezret az akcióval kínált gyerekholmik és játékok száma, de gondoltak a gumiabroncsot is online vásárolni szándékozókra is, a készlet eléri az 5 ezer darabot.     

A 21 ezer négyzetméteres üllői raktárban egyébként jelenleg húszezerféle cikket tárolnak, innen szállítják ki az eMAG Magyarországon kínált termékskálájának a 70 százalékát, főként a nagyobb méretű elektronikai cikkeket. A fennmaradó 30 százalék Bukarestből jön, de mint Catalin Dit ügyvezető igazgató elmondta, a magyarországi arányt néhány éven belül 90 százalékra akarják növelni. Az üllői raktárbázis fejlesztésére az idén 3 millió eurót fordítottak. További jelentős összegeket ígért az ügyvezető a raktározás fokozottabb automatizálására is, hogy ezáltal is lerövidítsék azt az időt, ami alatt eljut a vevőhöz a megrendelt áru.      

Az idei Black Friday egyéb részletei kapcsán viszont egyelőre még meglehetősen szűkszavú volt Catalin Dit, annyit árult még el, hogy a tavalyi 2,5 millió látogató után 2017-ben 3 millióra is számítanak.

Jövőre fizikai boltot is nyitnak, több lesz az átvételi pont

Az, hogy ebben az évben mi lesz a slágertermék, jövő hétig kell várni, éppúgy arra is, hogy a tavalyi újdonság, vagyis a személyautó idén is benne lesz-e a kínálatban. A múlt évben 27 százalékos kedvezménnyel kínáltak személygépkocsikat - volt, amelyiket nem is hiába.

Az akciós napra készülve az informatikai rendszert is megerősítik, erre csoportszinten 2,5 millió eurót fordít a vállalat. Az ügyvezető nagy várakozással tekint az év eseményének tartott Black Friday-re. Ahogy elmondta, az értékesítésnek ezzel a nappal összefüggésben csupán egyetlen korlátja van és az a futárkapacitás.

Nemrégiben a Bitportnak adott interjúban ezzel kapcsolatban elmondta, hogy az idén már ötre bővítették a velük szerződött futárcégek számát. Nekik dolgozik, az MPL, a HDT, a DPD, a Trans-o-flex és a Sprinter. Növelni akarják az átvételi pontok számát, és jövőre valamikor meg akarják nyitni az első offline boltjukat is, amolyan bemutatóteremként. A hazai online biznisz nagyjai közül az eMAG-nak nem volt eddig még fizikai boltja.

A cég online felületén jelenleg 1 millió termék érhető el, ennek egy része az eMAG platformon működő piactér kínálata, ahol jelenleg 1400 céggel szerződtek, számukat egy éven belül 4 ezerre tervezik gyarapítani.

A mobilapplikációt még viszonylag kevesen használják

A jelenleg 330 főt foglalkoztató magyarországi társaság az idén is folytatja intenzív bevétel gyarapítását: a terv, hogy a hazai online kiskereskedelem növekedési ütemének a háromszorosát érjék el. Erre az évre a piackutatók 25-35 százalékos piacnövekedést jósolnak. Az, hogy mennyi a hazai társaság bevétele, az ügyvezető nem árulta el, de más forrásokból származó információink szerint az éves forgalom tavaly már meghaladta a 25 milliárd forintot.

A növekedést célozza a tavaly bevezetett mobil applikáció is, amibe bekerült a globális riválisok által már régóta használt egykattintásos fizetési funkció. Jelenleg mobil applikáción a megrendelések 15 százaléka érkezik.

A növekedéssel kapcsolatban még nagyobb ívű tervei is vannak a cég vezetőjének, a jelenleg a leglátogatottabb webáruház idén már a legnagyobb árbevételű webkereskedő is lehet, néhány év múlva pedig saját termékkategóriáiban összességében a legnagyobb magyarországi kiskereskedelmi cég akar lenni.

Piaci hírek

El az útból! Érkezik az OpenAI legújabb üdvöskéje

Ha van is fék az MI-vonaton, azt senki nem akarja használni. A ChatGPT fejlesztője az emberi szintű problémamegoldásra képes o3 modell beharangozásával zárta az évet.
 
Hirdetés

Felhőbe vezető út hazai szakértelemmel

Robusztus műszaki háttér, korszerű technológia és a felhasználóbarát kezelhetőség. A Flex Cloudhoz nem kell nagy IT-csapat, csak egy elhatározás és pár kattintás.

A szoftveresen definiált WAN hálózatok kiépítése jóval komplexebb feladat egy hagyományos hálózati fejlesztésnél.

a melléklet támogatója a Yettel

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.