A vállalat úgy növeli bevételeit és profitját is, hogy közben semmiből sem ad el többet. A jövőben viszont darabszámokat már nem, csak összegeket közöl majd negyedéves jelentéseiben.

Itteni idő szerint péntekre virradóan közölte negyedik pénzügyi negyedévének eredményeit az Apple, amelyek szokás szerint rekord forgalomról és nyereségről szóltak. A befektetők ezzel együtt frászt kaptak, amiért ezúttal nem növekedett az eladott iPhone-ok és a Mac-ek darabszáma, az iPad táblagépekből pedig éves összehasonlításban még kevesebb is fogyott. Mivel a vállalat nem tett közzé látványos előrejelzéseket a következő pénzügyi év elejére, vagyis az új termékbejelentéseket követő okktóber-decemberi ünnepi bevásárlási időszakra sem, az Apple-részvények is elindultak lefelé, így a társaság piaci értéke a következő kereskedési nap során többször is benézett az ezer milliárd dolláros küszöb alá.

Ilyesmi azonban a jövőben nem fordulhat elő, mivel az Apple azt is közölte, hogy ezentúl nem közöl adatokat az értékesített készülékek darabszámáról, csupán az eladások értékét és a profitot hozza nyilvánosságra. Ennek oka hivatalosan az lenne, hogy az elmúlt években a gyártó termékkategóriái kiszélesedtek, és ezeken belül az árak is annyira sokfélék, hogy az eladási darabszám már nem releváns információ a cég teljesítményét illetően. Az igazsághoz tartozik, hogy ilyen adatokat más iparági szereplők (például a Samsung) sem igen közölnek, mégis nehéz egybeesésnek tekinteni, hogy a termékpaletta pont akkor szélesedett ki megfelelő módon, amikor a piac először ítélte egyértelműen csalódást keltőnek az Apple eredményeit.

Nem adnak el többet, de azt egyre drágábban

A dolog egy másik fontos vonatkozása, hogy a stagnáló vagy csökkenő szállítási volumenek, illetve a folyamatosan növekvő bevételek és nyereség együttesen arra utalnak, hogy az Apple eszközei egyre drágábbak. Az árakat azonban senki sem emelheti a végtelenségig, így természetes, hogy a befektetők és az elemzők nyűgösek az új kilátások miatt: jöhet még egy, kettő vagy nyolc rekord negyedév, ha aztán minden eddiginél látványosabban szakad össze a túlárazott okostelefonokra épülő üzlet. (Ettől egyelőre nem kell félni.) Az olló egyébként a tavalyi negyedévben kezdett látványosan nyílni az értékesítések darabszáma és a bevételek között: előbbiek a nullás szint körül táncolnak, utóbbiak viszont folyamatosan és meredeken emelkednek felfelé.

Az Apple a 2018-as pénzügyi évben több mint 166 milliárd dolláros bevételt realizált az iPhone telefonokból, ami eddigi legjobb, 2015-ös eredményét is meghaladja bő 11 milliárddal, az előző évinél pedig 25 milliárd dollárral magasabb. Érdemes ugyanakkor megvizsgálni egy korábban szinte nem is létező szegmens, a szolgáltatások forgalmát: ebből a legutóbb már 37,2 milliárd dollár folyt be az Apple-höz, ami egyenként több az iPad, a mac vagy az "egyéb" kategóriába sorolt termékek bevételeinél, így már ez a vállalat második legjobban menő üzletága.

Piaci hírek

A Micron is megkapta az irdatlan amerikai állami támogatást

Az Intellel, a TSMC-vel és a Samsunggal együtt így már 28 milliárd dollárt osztott ki az amerikai kormányzat a hazai csipgyártó üzemek építésére és fejlesztésére.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.