Már az idén pályára állítják az első műholdakat, a hálózat képességeit demonstráló alrendszer pedig két év múlva működőképes lesz.

Az amerikai védelmi minisztérium védelmi kutatásokért felelős részlege, a Defense Advanced Research Projects Agency (DARPA) is saját műholdas hálózatot építene a Föld felszínének legnagyobb részét lefedő (adat)kommunikációs szolgáltatás biztosítására. Az ügynökség még ebben az évben pályára állítaná az első Blackjack műholdakat, amelyeket további telepítések követnek 2021-ben; a cél, hogy a SpaceX sokszor emlegetett Starlink hálózatához hasonló műhold-konstellációt hozzanak létre, amely azonban a globális hálózati elérésen felül más technológiákat is felvonultat majd.

A projekt kezdeti szakaszában a DARPA azokat a lehetőségeket próbálja demonstrálni, amelyek a pár száz kilométeres magasságban keringő mesterséges égitestekben rejlenek az űrben telepített mesh hálózatok vagy az autonóm műholdrendszerek vonatkozásában. A Blackjack az ilyen alacsony Föld körüli pályákon (LEO) működő rendszerek kritikus elemeinek kifejlesztését és validálását célozza, elsődlegesen persze az amerikai védelmi minisztériumnak szolgáltatva magas sebességű és rendelkezésre állású, rugalmas, állandó költségek mellett fenntartható infrastruktúrát.

Megfontolt lépésekkel építik fel a rendszert

A beszámolók szerint az első kísérletben egy olyan cubesat műholddal (Mandrake) dolgoznak majd, ami a szuperszámítógépes adatfeldolgozásban alkalmazott csipeket hordoz, aztán egy másik hasonló szatelittel mutatják be az űrbeli mesh hálózat kiépítése és az adatmegosztás lehetőségét a műholdak közötti optikai kapcsolaton keresztül. Egy másik rakomány (Wildcard) a taktikai rádiós csatlakozásokkal kísérletezne az űrbeli szoftveres rádiókommunikáción (SDR) keresztül, végül pedig olyan személyzet nélküli repüléseket is terveznek, amelyekkel egy nagy csomó harmadik fél által fejlesztett algoritmust tesztelhetnek majd az űrben.

A vonatkozó közlemény a Blackjack program irányítóját idézi, aki szerint most az a legfontosabb, hogy megfelelő alapokat teremtsenek a későbbi infrastruktúrához, a rakományoktól és a műholdplatformtól egészen a Pit Boss néven hivatkozott autonóm irányítórendszerig. A tervek szerint az első két, valóban katonai célú szállítmányt jövő nyáron juttatják fel a megszokott "rideshare" megoldással, vagyis egy másik missziót meghatározó elsődleges eszköz mellé csatlakozva. A Blackjack demonstrációs célú alsóbbrendű konstellációja 2022-re állhat össze teljesen.

A legfontosabb az autonóm irányítórendszer

A DARPA most azt közölte, hogy a megfelelő műholdplatform kiválasztása kapcsán már vizsgálja az Airbus, a Blue Canyon Technologies vagy a Telesat ide vágó megoldásait, amelyek éppen az előzetes tervezési felülvizsgálat fázisában vannak. A döntés ezekben a kérdésekben is még ebben az évben megszületik. Ehhez kapcsolódik az ugyancsak amerikai SEAKR néhány nappal ezelőtti bejelentése, amelynek alapján a repülési és űrkutatási célokra használt elektronikában utazó cég kizárólagos fővállalkozóként dolgozik a Pit Boss rendszer fejlesztésén. A SEAKR nevéhez fűződik mások mellett a legelső IP alapú útválasztó telepítésére egy Föld körüli pályán keringő kereskedelmi műholdon.

A SpaceX Starlink műholdas internetszolgáltatásával kapcsolatban már korábban kiderült, hogy az a tervek szerint legkevesebb 12 ezer műholdból fog állni, és ehhez a legutóbbi hírek szerint több mint 400 mesterséges égitestet már pályára is állítottak. Ahogy nemrég írtuk, a cég a továbbiakban aktívan keresi a megoldást a rendszerrel kapcsolatos egyik problémára, amelynek értelmében a szabad szemmel is látható, csillogó-villogó műholdaknak katasztrofális hatása lehet a csillagászati megfigyelésekre. Ennek értelmében a SpaceX vezetője már beszámolt a VisorSat nevű holdakról, amelyeket különleges sötétítő bevonattal és a becsillanást akadályozó megoldásokkal látnak el.

Piaci hírek

Az egész Zuckerberg-birodalomban felcsavarják az MI-t

A Facebooktól a Ray-Ban Meta napszemüvegekig mindenhol munkába áll a közösségi polip nagy nyelvi modelljének harmadik generációja, amely többek között valós időben, gépelés közben generál képeket.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.