Lassult a vállalat növekedése, a profitja viszont egyre vastagabb. De úgy látszik, a tőzsdét ez nem érdekli.
Hirdetés
 

Van, amikor a sok is kevés. 27 százalékos éves növekedéssel 113,1 milliárd dollár bevételt könyvelt el az Amazon a június 30-ával zárult negyedévében. A fő bevételt a kereskedelem hozta, az USA-ban 67,6 milliárdot, a nemzetközi piacokon 30,7 milliárdot.

A növekedési ütem azonban látványosan visszaesett: az előző év azonos időszakában még 41 százalékkal, az előző negyedévben pedig 44 százalékkal bővültek a bevételek. Az elemzők ennél jobb eredményre számítottak. A különbség ugyan mindössze 2,1 milliárd, ráadásul a nettó profit messze felülmúlta a várakozásokat (részvényenként 15,12 dollár, szemben a várt 12,30-cal), a zárás utáni kereskedésben mégis 7 százalékkal esett a vállalat árfolyama.

Ebben közrejátszhatott az is, hogy Brian Olsavsky pénzügyi igazgató újságíróknak azt mondta, hogy a folyó negyedévre már csak 10-16 százalékos növekedéssel számolnak, ami 106-112 milliárdos bevételt jelent. Ezzel szemben az elemzői konszenzus meghaladja a 119 milliárdot. Olsavsky szerint a lassulás természetes, mivel a pandémia miatt bevezetett lezárások az egekbe lökték az online kereskedelmet, így eleve nagyon magas bázist kellene túlszárnyalni. Ma már azonban kezd visszatérni az élet a normál kerékvágásba, az emberek nem csak vásárolnak, hanem például utaznak, nyaralnak is, ami az e-kereskedelem növekedését is konszolidálja.

Az AWS és a hirdetés nem lassult

Van azonban a vállalatnak két olyan szegmense, ahol nem érződik a lassulás. A vállalat felhőszolgáltatási szegmense, az AWS 37 százalékkal nőtt (tavaly ugyanez az időszak 29 százalékos bővülést hozott). Súlya a teljes bevételben is egyre nagyobb, az április-júniusi időszakban 14,8 milliárd dollárt termelt, ráadásul nagyban hozzájárul a vállalat profitabilitásához. Működési eredménye (4,2 milliárd) meghaladja a kereskedelemét. Az AWS-nek olyan új ügyfeleket sikerült megnyernie, mint a Swisscom, a BMO Financial Group vagy a Ferrari. Az autógyártó például a publikus felhő mellett gépi tanulási és mesterségesintelligencia-szolgáltatásokat vett a fejlesztéseihez és az F1-es csapat támogatásához.

 
Amazon: üzleti szegmensek növekedési üteme, 2020-2021
Infogram


Továbbra is nagy lendülettel bővítik az AWS adatközpont-hálózatát. A tervek szerint jövőre már az első félévben megnyitják az Egyesült Arab Emirátusok régiót kiszolgáló központot, egy évvel később pedig az izraelit.

Az egyéb bevételek jelentős részét kitevő hirdetési üzletág szintén szárnyal: 7,9 milliárd bevételt hozott, és ez 87 százalékos növekedést jelent az előző évhez képest. Meglehet, az Amazon is a Google sorsára jut, és a hirdetési üzletága lesz az első számú profitcentrum. A piackutatók már tavaly arról írtak, hogy a változó online vásárlói szokások változása az Amazont hozza helyzetbe az általános keresőt kínáló Google-lel szemben. Ha valaki vásárolni akar, ma már sokkal célzottabban keres, és ehhez a webáruházak (az USA-ban az Amazon, Kínában és Távol-Keleten az Alibaba stb.) keresőjét használja. Bár továbbra is a Google a leggyakrabban használt keresőmotor, az USA-ban már 2019-ben is az Amazon felületét használták a termékkeresések 55 százaléka esetében. De az is Jeff Bezos cégének kedvez, hogy Amerikában tíz online vásárló közül kilenc használja az Amazont termékárak összehasonlításához. Ezek után érthető, hogy a hirdetők is egyre inkább ezt a felületet részesítik előnyben.

A negyedévben a vállalat létszáma tovább nőtt: hivatalosan már több mint 1,3 millióan dolgoznak az Amazonnak.

Cloud & big data

Lebuktatta az OpenSignal az amerikai 5G-t, alig gyorsabb a 4G-nél

A felhasználók agyának rózsaszín köddel borításában profik a szolgáltatók. Meglehet, túl bonyolult is a technológia.
 
Míg korábban a kínálat szűkösségén fanyaloghattunk, most inkább a bőség zavara viheti tévútra a vállalatokat.

a melléklet támogatója a Tech Data

A KPMG immár 22. alkalommal kiadott CIO Survey jelentése szerint idén az informatikai vezetők leginkább a digitalizációra, a biztonságra és a szoftverszolgáltatásokra koncentráltak.

Használtszoftver-kereskedelem a Brexit után

Az EU Tanácsa szerint összeegyeztethető a backdoor és a biztonság. Az ötlet alapjaiban hibás. Pfeiffer Szilárd fejlesztő, IT-biztonsági szakértő írása.
Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizenegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2021 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.